Katasztrófa: 53 centi az agárdi vízmérce. Egy hét alatt tíz centi víz tűnt el a tóból és ez csak a szezon eleje.

Sajnos ez a valóság. Az itt-ott megjelent bíztató hangvételű cikkekkel szemben (amelyek a kormányszóvivők közlésein alapultak) a két tározó, a zámolyi és a pátkai kikotrása nem jelent kb. semmit.
Érdemi csapadék nélkül az idei szezonban sorsára maradt a tó.
Most bosszulja meg magát az orbáni rövidlátás, a másfél évtized, lett volna idő valamit csinálni, helyette cirka 80 milliárdot vertek el a tó partján mindenféle infrastrukturális beruházásra. Szállodák, térkövezett sétányok épültek meg a sukorói madárrezervátum mellett, 55 milliárdért egy kajak-kenu akadémia egy amúgy rendkívül szeles, versenykajakoknak rossz adottságú vízen.
Közben a vízpótláson el sem gondolkoztak a törvényhozók érdemben. Mint mára kiderült, az előző éra döntéshozói cirka 20-25 ezer ingatlanos, több tízezer horgász, ki tudja mennyi vállalkozó életével játszottak. És most vége. Ma reggel az agárdi vízmérce 57 centit mutatott, azaz a két héttel ezelőtti riportomhoz képest 10 centivel (!) csökkent a vízszint. És még csak most jönnek a nyári aszályok.
Ráadásul voltaképpen semmi rendkívüli nem történik, évek óta prognosztizálható volt ez, olyannyira, hogy még én, a laikus riporter is írtam erről, ahogy publicisztikában írtam arról is, hogy mi lehet a jövő a tónál, azaz tudomásul venni, hogy a fürdőturizmus csak rendkívül korlátozott mértékben lesz jelen, a velencei tó egy szikes, afféle Fertő-tóra emlékeztető, helyenként kiszáradó mocsaras terület lesz, ahol az ökoturizmusnak lesz csak helye.

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. júniu 13-án.