Orwell világa
A Mulholland Drive, a Los Angeles városa fölött kanyargó, lélegzetelállító panorámájú főútvonal ismert minálunk, legalább névről, minthogy egyúttal filmcím is. Ám a Lynch-hangulatú thrillernél izgalmasabb a névadó, William Mulholland (1855–1935) valószerűtlen története. Sorstragédiába illenék: mélyről indult, mennybe ment, végül megjárta a poklok poklát – már itt, fordulatos földi életében.
az ői vezetésével épült meg a Los Angeles-i vízvezetékrendszer.
A nincstelen ír fiú huszonegy évesen érkezett szerencsét próbálni az „angyalok városába”. Belfastban nőtt fel, dickensi nyomorúságban. Kisfiú volt még, amikor az édesanyja meghalt. Iszákos apjának ütlegei elől megszökött, elszegődött egy hajóra.
Szakma híján favágásból, alkalmi munkákból tengődött Észak-Amerikában és a karibi szigeteken. A vonatjegy árát sem bírta összekaparni, helyette gyalog, a dzsungelben vágott át a Panama-földszoroson, úgy pillantotta meg a Csendes-óceánt.
Los Angeles, ahol letelepedett, szűkében volt az ivóvíznek, aszálykor szomjazott a hirtelen növekvő népesség. A vízműveknél kubikolva szó szerint beleásta magát a témába. Munka után matematikai, mérnöki tankönyveket bújt. Tehetsége és szorgalma kitűnt, ötleteire felfigyeltek. Negyedszázad alatt példátlan karriert csinált. Már a vízügyi vállalat vezéreként vadonatúj, 375 kilométer hosszú vezetéket tervezett: a Sierra Nevada hegységből bravúros műszaki megoldással, szivattyúzás nélkül hozott éltető vizet a metropolisz hálás lakóinak (1913).
A hollywoodi villák medencéit ma is az ő vezetékéből töltik fel. Ám a hegyvidék lakóit ezzel tönkretették. Becsapták őket, földjeiket aljas trükkökkel kicsalták korrupt befektetők, az élen Frederick Eaton volt polgármesterrel. Pár év alatt elapadt a vizük, a farmok elsorvadtak, az Owens-tó kiszáradt – ahogy később a szovjet gyapottermesztés is sivataggá változtatta az Aral-tavat. Kétségbeesésükben a kisemmizett gazdák megpróbálták felrobbantani a vezetéket. A „kaliforniai vízháború” következményei máig hatnak.
Öregségére az ünnepelt Mulholland elhitte, hogy tévedhetetlen. Dicsőséges fő művének azt a hatalmas víztározót szánta, melynek építésével a város bízta meg. Hiába figyelmeztették geológusok, hogy az általa kijelölt San Francisquito-kanyon kőzete nem stabil, a megalomán terv kockázatos. A makacs autodidakta nem hallgatott senkire; megtagadta, hogy számításait tanult mérnökök ellenőrizzék.
Dacos kézlegyintéssel intézte el azt is, hogy az 1926-ban átadott St. Francis-duzzasztógáton szivárgásokat találtak.
A katasztrófa éjszaka következett be, 1928. március 12-én. A gátszakadáskor lezúduló 47 millió köbméternyi özönvíz olyan pusztítást végzett az útjába kerülő településeken, akár egy erősebb földrengés. Több mint négyszázan haltak meg; a pontos szám megállapíthatatlan, sok holttestet a távoli óceánba sodort az áradat, az eltűnt idénymunkásokat pedig nem is keresték. A szerencsétlenséget előidéző konstrukciós hibát az évszázad kirívóan súlyos mérnöki tévedéseként jegyzik.
William Mulholland ellen nem emeltek vádat, de felelősségét kimondták. Elveszítette, ami a legfontosabb volt neki: a megbecsülést. Azt kívánta, bárcsak inkább ottveszett volna. Magába zárkózva, a karosszékében dohányzott szótlanul, haláláig. Áltatta magát, hogy szabotázs áldozata: nem bírt szembenézni a borzalmas valósággal.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. augusztus 12-én.