Bálint Krisztián: Miért nem lenne jó közvetlenül államfőt választani?

A Magyar Hang cikke.

Kétségkívül sokak véleménye, hogy elég volt a parlament által választott köztársasági elnökökből. Joggal, hiszen a fideszes államfők éppúgy kiüresítették az első számú közhivatal eszményét (lásd itt), mint ahogy oly sok másét is. A Tisza Párt ígérete szerint az utolsó így megválasztott államfő személyét keresi, hogy aztán a nemzet/nép kezébe adják a választás jogát.

Korábbi esszémben már felsoroltam néhány problémát, amit a közvetlen elnökválasztás magával hoz. Most csak érintőlegesen: 1, ha nincsenek bizonyos magasra állított kritériumok az államfőjelöltekkel szemben, akkor a választók képesek vagy alkalmatlant vagy egyenesen zsarnokot megválasztani maguknak. 2, a választás mikéntje sem mindegy, egyfordulós választásban talán már senki sem gondolkodik, de a két forduló sem biztos, hogy kedvező eredményt hoz („Választási rendszerek kérdése” szakasz). 3, és amint Bagyinka professzor rámutatott, az sem mindegy hányan választják meg a győztest, illetve nem választják: ha máshol nem, itt mindenképpen figyelembe kéne venni a nem szavazókat. Mert ugyan mennyit ér, ha egy jelölt például 58,5 százalékkal nyer 73 százalékos részvétel mellett? Ugyanis gyakorlatilag a teljes elektorátus 61,5 százaléka nem őt választotta. Ezt persze könnyen meg tudom válaszolni: így biztos nem Marine Le Pen Franciaország elnöke.

Ha viszont kötelező lenne a részvétel, akkor illene a szavazólapon „Egyik sem” lehetőségnek lennie.

Röviden summázva: ha nem vigyázunk, az államfő vagy alkalmatlan, vagy gonosz, vagy a legitimitása gyenge – és ezek kombinációi. Egyébként az se olyan jó jel, ha buzgó önjelölt. Talán még korai ezt a Tiszán számon kérni, de a jelét sem mutatták, hogy a közvetlen elnökválasztással felvetődő problémákat hogyan igyekeznek kiküszöbölni. Pszichológiai alkalmassági követelményt vezetnek be? Kötelező lesz a részvétel? Mi lesz a garancia arra, hogy nem politikához bekötött lesz a jövendő államfő? És ez amúgy baj lenne? Lehetne még kérdéseket feltenni; nem lenne rossz társadalmi egyeztetés erről is, és nagyobb merítésű, mint amivel eddig próbálkoztak.

 A magyar államfővel kapcsolatos félreértések

„Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.” Alaptörvény, 9. cikk (1)

A nemzet egységét kifejező köztársasági elnök nem Orbánék agymenése, az 1989-es alkotmányban is szó szerint ez szerepelt – 29. § (1). Sajnos hiányos tudásom folytán fogalmam sincs, hogy ki fogalmazta meg ezt és miért. Gyanítom, hogy nem azt akarta kifejezni, amit sokan gondolnak, vagyis olyasmit, hogy olyan személy, akit sokan elfogadnak politikai oldalakon átívelően, aki mindenkinek megfelel. Inkább olyasmit jelenthet, mint más országok alkotmánya szerint a szerepe: képviseli az országot (=nemzet egysége?) a nemzetközi térben, illetve az első közjogi méltóságként technikailag övé az utolsó szó egy törvényalkotási folyamatban, ahol a törvényalkotás folyamata semmiképp nem egy kaotikus berendezkedés kesze-kusza, ad hoc önkényeskedése, hanem egy hierarchikus, egységes rendszer. De sokkal valószínűbb magyarázat, hogy a nemzet egysége úgy értendő, hogy nemzet(iség)társaink az országhatárokon kívül is élnek. Ez szép gondolat, a valóságtól azonban nagyon távol áll, hiszen a határon túliak szavazati jogának megadásáig vajmi kevés beleszólásuk volt, hogy ki fejezze ki az általuk érzett nemzeti egységet, és a szavazati joguk birtokában is csak listás képviselők révén áttételesen lehet beleszólásról beszélni. És persze értem én, hogy a nemzet bizonyos értelmezés szerint politikai közösség, de akkor az, aki nem kíván ebben passzívan sem részt venni, de más tekintetben (például etnikailag, kulturálisan) beletartozó, akkor eszerint nemzetáruló?

Ha viszont az elnök olyan személy lenne, aki szimbolikusan megtestesíti a nemzet egységét, akkor illene definiálni, hogy mi a nemzet, és hogy mit jelent a nemzet egysége. Viszont súlyos, fasiszta jellegű gond lenne, ha valaki komolyan meg akarná határozni ezeket, tekintve, hogy ezek vagy rendkívül képlékeny fogalmak, vagy a gyakorlatban nem létező gondolatok. Mellesleg kérdéses, hogy a magyar államfőnek az alkotmány és a gránitszilárdságú alaptörvénynek nevezett zsírpapírra firkantott országos házszabály szerint miért nem kötelessége megvédeni az ország integritását és állampolgárainak szabadságjogait? Az alkotmány szerint az állampolgári jogokat maga a köztársaság biztosítja, akkor tehát a köztársaság jobban kifejezi a nemzet egységét? Az alaptörvény szerint pedig maga Magyarország biztosítja az alapvető jogokat. A lényeg az, hogy konkrétan megfoghatatlan legyen az, aki mulasztást követ el ebben. 

Minek tartják más alkotmányok az államfőt?

Az alkotmányok többsége csupán annyi fogalmaz meg, hogy a köztársasági vagy szövetségi elnöknek őrködnie kell a demokratikus jogrend felett, illetve részletezik a jogköreit és kötelességeit, illetve a vele szemben támasztott követelményeket. Az izlandi alkotmány persze azt is megszabja, hogy hol lehet az elnök rezidenciája (legalább a főváros közelében), a norvég alkotmány meg előírja, hogy milyen vallást kell támogatnia az államfőnek (vagyis a királynak vagy királynőnek). Még a román alkotmány is azt írja le, hogy az elnök a román államot képviseli, illetve többek között a nemzeti egységnek az őre… nem a kifejezője. Ugyanez még az orosz föderáció elnökére igaz az alkotmányuk szerint. A lengyelek úgy fogalmazzák meg, hogy a köztársaságuknak az állampolgáraik jólétére kell ügyelnie, az elnök pedig az államhatalom folytonosságának garantálója, aki a kötelességeit az alkotmány alapelvei szerint gyakorolja. E szerint a jelenlegi és az előző lengyel államfő az alkotmány alapelvei szerint akadályozza a jelenlegi kormány munkáját, tehát így cselekszik a lengyel állampolgárok jólétéért. Szóval vannak itt is bajok.

A spanyol és az andorrai alkotmányban találtam még olyat, hogy az államfő (király) az egység és állandóság szimbóluma, csakhogy az államé, nem a nemzeté. Az olaszoknál és a törököknél is képviseli a nemzeti egységet, nem kifejezi, ami alatt gyakorlatilag az állam egységét értik, az albánoknál a nép egységét képviseli. A szerb alkotmány úgy fogalmaz, hogy az elnök valóban kifejezi az egységet… természetesen az állam egységét. És amikor a japán császár az állam és a nép egységének szimbóluma, akkor egyrészt arra gondolhatunk, hogy ez egy ősi hagyomány, másrészt szimbólumnak lenni nem cselekvést jelent, hanem állapotot. A nemzet egységét kifejezni viszont cselekvés, és homályosabb az értelme, mint a szimbólum-lét. Még nehezebb lehet a dolga a kazah elnöknek, aki nemcsak szimbóluma, hanem garantálója is a nép egységének.

Keresgetve előbb-utóbb rábukkanhatunk Bulgáriára, ahol az alkotmány szerint az államfő nemhogy kifejezi, hanem egyenesen megtestesíti a nemzeti egységet (a mongol alkotmány is hasonlóképp fogalmaz), márpedig e megtestesüléshez legalább negyven évesnek kell lennie, és a szavazók (nem a szavazásra jogosultak) legalább felének szavazatával kell nyernie. Nem is olyan nehéz követelmény egy született bolgár állampolgár számára, hogy megtestesítse a nemzet egységét, és akár török nemzetiségű is lehet… Belorusszia sem adja alább: az elnök megszemélyesíti a Nemzetet! De ahány feladatot előír számára az alkotmányuk, csoda hogy még erre is van energiája. Azt hiszem, hogy az a kifejezés, hogy az elnök „megszemélyesíti” vagy „megtestesíti” a nemzet egységét, megfoghatatlanul poétikus gondolat. Miközben konkrét feladatokat is rendelnek e közhivatalhoz, az lehet a gyanúnk, hogy a nemzet egységét ezek révén lehet csak teljesíteni, és ezek már kétségkívül gyakorlati cselekvések. Érdemesebb lenne ez utóbbihoz ragaszkodni, hiszen a poétikus megfogalmazás inkább az alkotmányozók önteltségéről árulkodik.

Konklúziók

Mindezzel egyrészt azt szeretném mondani, hogy ha lesz új alkotmány, akkor a köztársasági elnök leírásánál jobb lenne konkrétan megfogalmazni a feladatait, illetve számonkérhetővé tenni. Ilyen értelemben: például ha az alkotmány szerint államfőként feladata a magyarság érdekeinek és az ország egységének védelme, akkor nem kell filozofálgatni, hogy hogyan lehet, illetve nem lehet kifejezni a nemzet egységét. Mellékesen az, hogy mit jelent a magyarság érdekének védelme, egyrészt az alkotmány más szövegrészeiben meghatározható (állampolgári jogok, jólétre való törekvés biztosítása), másrészt nem határolja le a magyarság fogalmát területileg, hiszen nyilvánvaló, hogy élnek határon túl születettek és önként külföldön tartózkodó magyarok. A védelmük elmulasztása pedig egyrészt lehet szándékolt vagy akadályoztatott (például az államfő nem tud érdeksérelemről). Esetleg a dél-afrikaihoz hasonló megfogalmazás is elképzelhető: az államfő támogatja a nemzet egységét, de lássuk be, ilyen terhes feladatot nem elképzelhetetlen gátolni, vagyis egyesek által polgárháborús uszítással önhibáján kívül méltatlanná válhat egy államfő, még ha az elképzelhető legrátermettebb személy is. Komoly átgondolást igényelne ez.

Mégiscsak a legegyszerűbb az államfő feladata akkor, ha az alkotmányos rend és az ország épségének védelmével bízzák meg. Amiatt nem azt írom, hogy „bízzuk meg”, amit fentebb írtam: gyenge lehet a legitimitása, vagy alkalmatlan jelölt is nyerhet, és ilyenkor az állampolgárok bizalma nem a saját bölcsességükben rendülne meg, hanem a rendszerben.

Még korábbi véleményemben kifejtettem, hogy szerintem az ideális államfőjelöltnek nem kell feltétlenül közönségkedvencnek lennie, megfelelően tájékozottnak viszont érdemes. Még alkalmasabb, ha magas szinten képes értelmezni törvényjavaslatokat, külön bónusz, ha nem politikai párt által indítják. Javaslatom szerint tehát korábbi alkotmánybírák közül érdemes államfőt állítani, amennyiben szintén nem politikai delegáltakból áll a testület, és szakmai felkészültségük magas színvonalú, rendelkeznek releváns tapasztalattal. És annak érdekében, hogy az alkotmánybírók közül kisorsolt államfő ne játszhasson össze volt kollégáival, beiktatásakor már másik összetételű alkotmánybíróság állna fenn, ahogy ezt korábban részleteztem. Fontos, hogy az államfő, ahogyan bármely képviselő is, visszahívható legyen, ha alkalmatlannak vagy kártékonynak bizonyulna, és ezt már lehetne népszavazás útján is intézni. Tehát a sorsolás azért lenne jó az alkalmasnak tekinthető jelöltekből, mert a kormányon lévőkkel minimalizálható az összejátszás (nem az ő kinevezettjük), és az alkotmánybírók közt meglévő látens hierarchia sem érvényesülne.

Végül, de nem utolsósorban: ki legyen most, Sulyok Tamás után az államfő? Erre nem adok tippeket, sokan soroltak már neveket. De egyet tudok érteni Dragomán Györgyékkel abban, hogy a jelöltnek folyamatos befejezett jelen időben kell reflektálnia az elmúlt tizenhat évre, és ismernie kell a magyar társadalmat (a megtestesítéssel már természetesen nem értek egyet). Nos, annyit sejthetünk a következő köztársasági elnökről, hogy kamikaze küldetésben fog részt venni, és akár a saját renoméját is felőrölheti a munkája. Egyébként jellemző, hogy Polgár Judit a felkéréstől való elzárkózásában úgy írta le magát, mint „pártok felett álló jelölt”, és nem pártokon kívül álló…