Az ember tragédiáját a világháború alatt és utána sem játszották a magyar színházak, nem illeszkedett az uralkodó ideológiához. Ezért volt meglepetés, hogy a Madách Imre Gimnázium tanulói bemutatták a művet.
Az előkészületeket Fényi András igazgató és Bada Gyula magyartanár mozgatta és irányította. Az előadást, kevés díszlettel, Lengyel György tanuló rendezte, aki később színházi rendező és igazgató lett.
A bemutató a Zeneakadémia kistermében történt 1954 őszén. Kodály Zoltán, Benedek Marcell és más notabilitások ültek az első sorban. Az Isten a színpad fölötti tűzoltópadlásról szólt nagy hangon lefelé. Szerepet kapott még itt egy tűzoltóvödör is, amiben a próbák során egyre gyűlt a széklet és a vizelet.
Elkezdődött az első jelenet, ahol Ádám nagy pátosszal kiáltja: „Hát jöjjön, aminek jönnie kell!” Válaszul nagy robajjal lecsapódott a vödör, gurulni kezdett oldalra, és tartalma szétterült a színpadon. Bada tanár úr benyúlt a színfal mögül, és ártalmatlanította az eszközt. Szerencsére nem a szereplők fejére esett, és ők sem zökkentek ki a szerepükből, úgyhogy az előadás „zavartalanul” folytatódott. A színpad a szemem magasságában volt, úgyhogy a kifolyt anyagot nem is tudtam észlelni. Az első jelenet után lement a függöny, és lehetett takarítani.
A sajtó dicsérte és példamutatónak tartotta az előadást, de tudtommal a botrányt nem említették. Lengyel György 2004-ben így írt az előadásról: „Az ´54-es diákelőadás falanszterszínét követően megállíthatatlan tapsvihar tört ki; spontaneitása és ereje akkor különleges izgalmat és örömet keltett bennünk. A mi zeneakadémiai előadásunk falanszterábrázolásában, minden rendezői hangsúly nélkül, a szöveg önmagában élt és hatott, de a játszók és a közönség egyaránt saját korukra, a jelen időre, az ötvenes évekre gondoltak.”
De vajon hogyan történhetett ez a baleset? Az egyik segédrendező azt mesélte, hogy az Isten hangját adó szereplő a vödröt használat után egyszerűen félreakasztotta. Évekkel később Ráczkevy Eötvös Sándortól egy bonyolultabb magyarázatot hallottam. Eszerint valaki haragudott valakire, és ki akart szúrni vele. A vödröt egy madzagra akasztották, a madzagot pedig valamilyen nyíláson át kivezették a Szófia utcára (ma Dohnányi Ernő utca). Egy gimista bentről jelezte, hogy megkezdődött az előadás. Erre a kintiek elengedték a madzagot, és a vödör a súlyánál fogva lezuhant.
Megjelent az Élet és Irodalom LXX. évfolyama 24. számának Páratlan oldalán 2026. június 12-én.
