Szénási Sándor: A gróf

Az elmúlt időszakban viharosan gazdagodó politikus cinikus mosolyával az ő társadalmi rétege alatt élő, és nála szegényebb emberi lényeket már 2008-ban, egy kisvárdai gyűlésen, polgármesterként azzal tette helyre, hogy akinek „nincs semmije, az annyit is ér”.

Kárpáti Iván: Sakkjátszma, vagy szétesett kampány

Mintha nincs már központi vezérlőpult, csak egymásnak ellentmondó reflexek. Mintha a Fidesz kampánya úgy indulna minden reggel, hogy valaki felteszi a kérdést: ma ki beszél hülyeséget? És mielőtt bárki válaszolhatna, Lázár már a mikrofonnál áll.

Konok Péter: Marady Endre, a „magyar Hésziodosz”

Verseiben a dolgos hétköznapok dicséretét zengte, amiért a kritikusoktól kiérdemelte volna a "magyar Hésziodosz" elnevezést, ha a kritikusok felfigyeltek volna szorgos művészetére, és nem a belvárosi kávéházakban tosszák el az idejüket céltalan fecsegéssel.

Trump két emberének lemondását sürgetik az ICE miatt

Trump két emberének lemondását sürgetik az ICE miatt
Kristi Noem „belföldi terroristának”, Stephen Miller pedig „bérgyilkosnak” nevezte Prettit, Greg Bovino, az ICE főparancsnoka pedig jogos önvédelemről beszélt. (A halálos lövést leadó ügynököt kivonta a városból, de személyazonosságát nem fogja nyilvánosságra hozni.

Tompos Ádám: Ó, ellenzék!

Mikor a kegyelmi botrány miatt a (majdnem) teljes óellenzéki összefogással létrejött tüntetésen az volt a mondanivaló, hogy a közvetlen elnökválasztással állítható le a „kormánypárti pedofilhálózat”, már látszott, hogy a NER legnagyobb válságát valaki más fogja kihasználni.

Márton László: A király halódik

Márton László: A király halódik
A tizenöt évig a maguk módján és a lehetőségeik szerint ellenállókat kifigurázni, nekik pénzéhséget tulajdonítani, őket a NER-rel való együttműködéssel vádolni, Orbán-Gyurcsány korszakot emlegetni nemcsak méltatlan, de neki magának és alakuló pártjának se használt.