Hargitai Miklós: Sok hűhó

A priorizálás nem is epidemiológiai, illetve egészségügyi alapon történt – ezt bizonyítja, hogy a kormánypolitikusok (Orbán Viktort is beleértve) megelőzték a sorban a 65 év feletti krónikus betegek nagy részét, a vélhetően makkegészséges olimpikonokkal együtt.

Astra Zeneca – a tudomány szava

Astra Zeneca – a tudomány szava
Ha valaki már megkapta az első dózist, és nem lett baja tőle, akkor mindenképpen megéri a második oltásra is elmenni, hiszen annak még kisebb a valószínűsége, hogy csak másodjára jöjjön ki a vérrögképződés.

Huszár Sándor: NAPLÓ (részletek 1.)

Huszár Sándor: NAPLÓ (részletek 1.)
A KB-nál percek alatt eldőlt, hogy én a lapalapítást választom. És azt is bejelentettem, hogy mi, romániai magyar irodalmárok akkor éreznénk biztosítottnak a magyar televíziózás sorsát, ha Bodor Pál lenne a főszerkesztő.

Geonapló: Kint a hidegben

A most kikristályosodó Ázsia-centrikus amerikai geopolitikai stratégiából hiányzik a kelet-európai expanziós „drive”.

Kilencvenkét éves lenne Huszár Sándor

Kilencvenkét éves lenne Huszár Sándor
Az érettségi után visszamentem a gyárba. Megérkeztem, azt mondja Tenkei Tibi, aki azóta mérnök lett: „Elvtárs, írjál valami faliújság cikket!” Másnap kijött Kovács András, az Igazság szerkesztője, és bevitt az Igazsághoz. Gáll Ernő azzal fogadott, hogy: „Öregem, nekem az a feladatom, hogy munkáskádereket toborozzak. De van egy kérésem, ne mondd meg senkinek, hogy érettségiztél.” Így lettem én munkásíró!

Kustán Magyari Attila: A visszalopózó feudalizmus

A hivatalos mítosz szerint a kapitalizmus garantálja a demokráciát és fordítva. Ez persze soha nem volt igaz, az ellenkezője annál inkább. Autoriter államok is lehetnek kapitalisták és a kapitalizmus borzasztó állapotokat állít elő...

Veress Dániel: Az esszéíró Németh László 70. születésnapjára

A kudarcban, a harmincas évek elején, sok minden összejátszott: a fehér terror időszakának írókat rontó és aljasító politikája, féltehetségeket védelmező, díjazó, futtató nagy tekintélyű intézmények, társaságok, a szándékosan nacionalista művelődéspolitikai orientálás...

A Föld napja

A Föld napja
Szóval a Föld bőven itt volt már előttünk is, és bőven túl fog élni minket, emiatt nem kell aggódni. Köszöni szépen, jól lesz nélkülünk is. Magunkat pusztítjuk, életterünket, a jövőnket.

Fischer István: – Van-e filmnyelv?

A képkapcsolás pszichológiai alaptörvénye, hogy ellenállhatatlanul képzettársítást idéz fel a nézőben – írja Balázs Béla – mégpedig automatikusan, akár akarja, akár nem a rendező! Az emberi tudattevékenység egyik alaptörvénye ez.