Pénteken a második szám megjelenésének napján meglátogatta a szerkesztőséget a központi bizottság sajtóosztályának vezetősége, élén Sion Bujorral. A viszkit én adtam. A gratulációt ők hozták.
A hipotézis a maga nemében nem egyedülálló. Az 1966-ban megjelent Intelligent Life in the Universe című dolgozatban Carl Sagan amerikai és Sklovszki szovjet tudósok azt az alapos gyanújukat fejezik ki, hogy a Phobos, a Mars egyik holdja mesterséges égitest.
A holdbéli eredetet valló elmélet mellett van egy olyan hipotézis is, amely szerint a Föld felszínébe csapódó óriásmeteor – talán éppen kisbolygó – mechanikai energiája szórta volna ki a világűrbe a földi kéreganyagból keletkező üveges tektiteket.
Orbánék – folytatva a koronavírus-járvány második hullámában
megkezdett, több százmilliárd adóforintot kitevő magánosítást –
vinnének mindent, ami az állami vagyonból még mozdítható.
Ha nem estek volna áldozatul az embertelenségnek, szellemük és lelkük ajándékaival tovább gyarapították volna legfőbb nemzeti kincsünket, a magyar kultúrát, és jobbá tették volna a világot. Ágoston Hugó írása
A megoldás kulcsa ellenzéki politikusok szerint ott van, hogy állami feladatokat lényegében nem lehet magánintézményekbe kiszervezni, úgy, hogy közben továbbra is az állam finanszíroz, de nincsen felettük közösségi kontroll.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.