Az egy generáció alatti „felzárkózás” a szabadrablás formájában vagyonilag végbement, tudatilag azonban hatalmas maradt a szakadék a magyar társadalom nyitott, urbánus, illetve bezárkózó, provinciális része között.
Amennyiben Kínán múlik, a Covid eredetét sosem fogjuk megismerni. Életbevágóan fontos, tehát el kell érni – a WHO-nak és főként a nemzetközi közösségnek –, hogy ne csak Kínán múljon.
Olyan kevés köze volt a mindennapi világhoz, olyan idegen volt az antropomorf földön, amennyire ember lehet, vagy talán nem is lehet, és éppen itt, ez által ért bele, úszott bele lénye a táborok nem antropomorf végítéletébe, abba, ami túlesik a felfoghatón.
A tárogató a magyar történelem kísérője a honfoglalástól napjainkig. A török kori hódoltság hangszere mai formáját a 19. század végén Budapesten nyerte el. Ezt a hagyományt gondolta újra Váczi Dániel.
1998-ban, miután Orbán miniszterelnök lett, s kirobbant a székházügy, úgy próbálta elterelni a figyelmet, hogy azt állította, a Horn-kormány idején titkosszolgálati eszközökkel figyeltették a Fidesz politikusait. Kiderült, hogy ebből semmi nem igaz. Juszt László írása
Miért nem vállalta egyetlen magyar rendező, sőt, számos színész sem, hogy nevét adja ehhez a nagyon igaz filmhez? Ha olyan nagyon igaz. Vagy csak ha sima politikai krimi?
Propagandaminisztérium. Balkáni Goebbels. Szűcs Gábor Róbert írása
A bicskézés különféle témák és emberek ürügyén hangzott el, és egyre inkább árulkodott arról, hogy él köztünk egy ember, akinek módjában áll, hogy megvalósítsa a gyermekkori vágyait. Ilyenkor érdemes utánanézni a részleteknek, hátha többet tudhatunk meg a szónok karakteréről.
Egyetért-e azzal, hogy a magyar állam hitelt vegyen fel vagy költségvetési forrást biztosítson a kínai Fudan Egyetem budapesti központjának megépítésére?
Egyetért-e azzal, hogy Magyarországon olyan egyetem működjön közpénzből, amely nem nyújt ingyenes képzést magyar diákoknak?
No persze nem Igazságos Mátyás, de még csak nem is Matyi (a Rákosi…) bukkant elő, hanem 21. századi utóda robbant be a képbe, egy maszk nélküli, hatalmas és nyálas, kézberántásos kézcsók erejéig. (Brrr.)
A kampusz építésére felvenni kívánt 450-580 milliárd forint közötti kínai hitel kamata hatszorosa lenne annak az uniós hitelnek, amelyet arra hivatkozva nem vett igénybe a magyar kormány, hogy nem akar túlzottan eladósodni. Ráadásul ismeretlenek a hitelfeltételek.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.