A D-vitamin fontos szerepet játszik a csontanyagcserében, a daganatok – leginkább a vastagbél- és emlőrák – megelőzésében és a daganattúlélésben, illetve az autoimmum betegségek elleni küzdelemben.
Pestről összesen tizenkét barát, tisztelgő utazott le a temetésre. Illyés Gyula, a nagy ifjúkori barát, és Kozmutza Flóra, a nagy szerelem nem tette tiszteletét, mert bár tagadták, mindenki tudta, hogy ők '37 nyarától már egy párt alkottak...
"Meggyőződésem, hogy a védőoltások jelentik a kiutat ebből a válságból. Nem vagyok virológus vagy vakcinológus, de kiállok mellette... Pénteken írtam erről egy posztot a Facebook-oldalamon. A házamat másnap megtámadták, így számomra egyértelmű az összefüggés."
Ezzel a levélszavazattal bárki élhet és szavazhat az elhunyt nevében, aki az adott címen lakik: az elhunyt hozzátartozói, de olyan is, aki nem is ismerte az elhunytat, csak már ő lakik az adott címen.
A kormány képviselője aláhúzta: „a külhoni magyar közösségek most már részt vehetnek a jövőnket alapjaiban meghatározó döntések meghozatalában, így az országgyűlési választások alkalmával is kifejezhetik véleményüket”.
Ugyan már! Ez pontosan olyan lenne, mintha a tengernek megparancsolnánk: ne hullámozzon tovább. A Fidesz csalni és hazudni fog, mint ahogy tette ezt eddig is. Ha van bizottság, ha nincs, akkor is.
A varsói paktum (egyelőre?) nem jött össze, de most látni csak, mennyire elkapkodott volt az EU keleti bővítése. Az európai politikai, gazdasági ellentétek mind határozottabb formát öltenek. Emlékszünk? Az első világháború úgy tört ki, hogy valójában senki sem akarta.
Ne vegyük véresen komolyan a dolgot. Főleg azért ne, mert a kormánypárti politikusok is pontosan tudják, hogy ez maszlag, és ők maguk sem hiszik el, amit mondanak. Amúgy meg honnan tudjuk ennyire biztosan, hogy Miklós püspök heteroszexuális volt?
A kiadóhivatal két hét alatt mintegy 30 millió forintot kapott a kétségkívül lájtos állami hirdetésekért. Ami azt sejteti, hogy az alamizsna, bánatpénz, fájdalomdíj, kolduskenyér, könyöradomány éppen csak megóvja a patinás újságot az éhenhalástól.
Szóval ezt tálalja fel a Fidesz uralta média, miközben naponta százával halnak meg honfitársaink. Miközben milliárdokért vásárolt vakcinák és más feleslegesen beszerzett orvosi eszközök mennek a kukába, vagy “ajándékba”.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.