Bajor Andor: Egy szenvedő

A mosolygó asszony most lesz valódi pácienssé, igazi szenvedővé, mert a fajtájától való menekülést elfogadta; nem a haladó mozgalomtól, a társadalmi harctól várta a jogot, hanem a bőrgyógyászattól.

16 százalékkal nőtt a román ipari termelés!

Az első fél évben az új ipari megrendelések 29,1 százalékkal nőttek a tavalyi év azonos időszakához mérten, júniusban a tavalyi hatodik hónaphoz képest 39 százalékos bővülést jegyeztek fel.

WHO: Újra kell vizsgálni a koronavírus eredetét

A WHO minden állam közreműködését kéri és egyúttal arra is kérte az országokat, hogy ne politizálják át a járvány eredetéről szóló kutatásokat, mert ezeknek nem az a szerepe, hogy megtalálják a „bűnöst”. 

Kaltenbach Jenő: Normális választók vagyunk?

Ugyanezzel a siralmas helyzettel találkoznak a gyerekek és szüleik ha a lurkók elérik az iskoláskort. A tanárhiány ma már több ezres és az iskolák finanszírozása tele van buktatókkal. A pedagógus társadalom ugyan időnként lázadozik, de az nem éri el a rezsim ingerküszöbét.

Előválasztások előtt

Az előválasztás remélhetőleg mély hatást gyakorló tanulási folyamat. Panasz, ügyeskedés, politikai önzés mellett ott az erősödő szervezettség és elkötelezettség, a támogatók és lebonyolítók növekvő professzionalizmusa. Az előválasztások után talán semmi sem marad a régiben.

Hargitai Miklós: Sokba’ van

Aligha van a világon még egy olyan hely, Európában pedig biztosan nincs, ahol a fosztogatásra szerveződő elit ilyen mértékben tudná kizsebelni az állampolgárokat, a büntetlenség biztos tudatában.