Dankanits Ádám: Merre tart a tudománytörténet?

A kortörténész egyre nagyobb szerepet kell hogy juttasson a tudományok tárgyalásának; hiszen, hogy csak egyetlen – kevéssé ismert – példát említsek: J. D. Bernalnak döntő szerepe volt az egyik legjelentősebb világháborús haditény, a normandiai partraszállás tervének kidolgozásában.

A Belügyminisztérium közleménye

A 114 felnőtt – közöttük egy kerekesszékes nő és egy tíz nappal korábban lőtt sérüléseket szenvedett férfi – és 126 gyermek hatósági karanténba kerül, teljes körű ellátásukról a magyar állam gondoskodik.

Friss Róbert: Küszöbön

Célja nem más, mint semlegesíteni a Fidesz-furfang termékét, az egyfordulós választási rendszert, amely lehetetlenné teszi a két forduló közti visszalépéseket. Mint ilyen, páratlan esemény a magyar politikatörténetben akkor is, ha a vége csak félsikert hoz...

Megnyerheti Orbán a fiatalokat?

Sokan még gyermekek voltak, amikor Gyurcsány megbukott, ezért a Gyurcsány-ellenes kampányok számukra nem sokat számítanak. Őket másként kell elérni, noha ez véleményem szerint egyáltalán nem sikerült az állampártnak. Lázár Gergő írása

Balázs Péter: Kint vagy bent?

Már kevesen emlékeznek azokra a gyomorszorító pillanatokra, amikor az államhatáron útlevél- és vámvizsgálatra meg kellett állni, márpedig ha kilépnénk az EU-ból, ezek azonnal visszatérnének. Az útlevelünket is sürgősen le kellene cserélni...

Jankó Sándor: „Jupiter tonans” mai szemmel

Jankó Sándor: „Jupiter tonans” mai szemmel
A Zeusz haragját hordozó nyilakból elektromos kisüléssé „lefokozott” villámokról kiderül, hogy ezek nemcsak kisütik a felhők és a föld közötti potenciálkülönbséget, hanem ugyanakkor a légkör elektromos feltöltését is szolgálják.

Cirill a klotyóban

Cirill a klotyóban
Semmit se próbáljatok lecsavarni, lefeszíteni... Már minden le van csavarozva, feszítve... A  tartályban ezért nincs víz, mert minden le van törve, elfolyik..

Tóta W. Árpád: Nem volt ez nemzethy Pride

Ahogy a drónfotón látszik, körülbelül annyian mentek el megnézni a diszkókirályt, ahányan egy jobb karambol körül összegyűlnek, vagy akkor, ha kimarad két hetes busz.

Kocsis Tamás: Afganisztán sakk-matt?!

Ha az Egyesült Államok előre akar lépni Afganisztán ügyében, akkor számot kell vetnie azzal, hogy az ország immár regionális fenyegetést jelent Amerika és szövetségesei számára is.