A digitális sajtóban hogyan kéne címet adni?

Kíváncsiságból átnéztem a Médianapló augusztusi termését. Azért éppen ezt, mert a Blog.hu 30 napra visszamenőleg mutatja ki az olvasottságot. Nem lepett meg, hogy a lead-nek is vélhető címek közéleti személyiség nevével kezdődnek.

Biden történelmi beszédben igazolta az afganisztáni kivonulást

Biden történelmi beszédben igazolta az afganisztáni kivonulást
Amerikának nem lett volna miért újabb háborúba keveredni a tálibokkal, akik erősebbek lettek, mint valaha, mert Trump alatt ötezer tálib vezetőt engedtek ki börtönökből, és Amerika újabb tíz évre benne ragad egy háborúban, amelyet már nem tudja, miért vív.

Oláh Tibor: Délibáb vagy tragédia?

Amerikai szakkörökben ezért mai napig sem dőlt el: tragédia-e vagy nem Dreiser 800 oldalas regénye. Irving Babbitt tagadja, hogy az lenne: „Potyára gyötrik itt az embert!” – írja egyebek közt. Mások, ellenkező­leg, kisszerű tragédiának, de tragédiának vélik.

Mikó Imre: Edgár

Teljes erőbevetés nélkül sohasem készül el a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. Csak a fiatalokra hiába bízzák. Közügy ez is, és éltető feladat annak számára, akinek a neve mindig a szellemi dagályt jelentette.

Szertelen gondolatok szeptember elsején

Ezért jó a stadion, hazaviszik a vírust, átadják az öregeknek, oszt vesszenek a gyengék, az életképtelenek. Jönnek az angolok Pestre is. A nemzetünk nagyjai előtt fognak elpáholni, de a lelátón mi vagyunk az úr! Á. H. írása

Gábor György: “Antiszemitának tűnik, de ez tény”

„Az 1895-ös törvény óta az izraelita vallás az ugyanolyan történelmi vallásfelekezetnek számít Magyarországon, mint a római katolikus, meg az evangélikus, a református, meg az unitárius. Nagyon érdekes ez.”