A Kreml ura joggal gondolja, hogy ha Ukrajnát akárhogyan is, de birodalmához csatolja, akkor bőven rendelkezésére állnak majd azok az erőforrások, amelyekkel egy bábkormány fenntartása finanszírozható.
- Na, az jó, be is írom a naptáramba… Ajjaj, hogy a macska rúgja meg! Mégsem jó a dátum! Nem lehetne valamikor máskor? A fiamékhoz kell mennem. Tudják, az unokám most ment iskolába, aztán segíteni kell nekik a ház körül.
Miről is van szó? Hogy jelenleg leülepedett rend csak a helyesírás terén honol. A fel-föl-szerű eseteken kívül már szinte sehol sincs meg a kettősség bizonytalan lehetősége. Más az „ép” és más az „épp”, nincs már választás az „utca” és az „ucca” közt.
A kormány hírharsonájában, a Magyar Nemzetben Pilhál György a következőképpen taglalta túláradóan gyöngéd szeretetét: “Ilyen teljes körű missziót legfeljebb katonai juntákba szokott vezényelni az EBESZ, esetleg emberevő vidékekre.”
A délelőtti fogadáson sikerült (magyarul!) elmondanom Jeszenszky Gézának, a hivatalos nyilvánosság előtt, néhány gondolatomat a megye célkitűzéseiről, és szót ejtettem arról is, hogy szerintem a közigazgatás azért is akadozik, mert a prefektúrákkal sok az átfedés.
Sokaknak eszébe juthatna, hogy ugyanilyen hamis titkosszolgálati agatok alapján kezdődött az iraki háború. Sokan rájönnének, hogy megint megvezették őket, és az egész hisztéria csak az amerikai információs és pszichológiai hadviselés része volt.
Ne tekintsünk el attól a kínos pillanattól, amikor a közös sajtótájékoztató végén Putyin kiviharzott, miután intett – csak éppen hogy nem csettintett a felcsúti alászolgának -, hogy Viktor, utánam, és Viktor a nyakkendőjét rángatva loholt utána.
Tizenegy mondatát jegyeztem föl. Talán azért, mert a szavai újdonságvarázzsal kecsegtettek. Az a benyomásom róla, hogy nem is annyira a 2022-es, mint inkább 2026-os választásra gyúr.
A hálózat a nyugat-ukrajnai Lviv városát használja bázisként, részben azért, hogy az adásokat ne szakítsák meg a Kijevetérintő esetleges kibertámadások. Elmondása szerint a CNN-nek “hat vagy hét” tartalék kommunikációs rendszere van arra az esetre, ha bármelyik meghibásodna.
Ebből a helyzetből valamiféle kiegyezés rajzolódik ki, amely nem kedvez azoknak, akik már most a rendszerváltást szorgalmazzák. S ott van még a talonban az úgynevezett B-forgatókönyv.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.