Legjobb esetben a vers talált tárgy. A talált tárgyaknak ritkán ismerik az eredetét. Izgalmas kaland lehet úgy olvasni verset, hogy nem tudjuk a költő nevét, kilétét. Ilyen talált versek olvashatók…
Valóban fellélegezhet-e a Föld, most, hogy Joe Biden lesz az USA elnöke? – olvassuk a felvetést a Qubit online ismeretterjesztő folyóirat áttekintő cikkében. A kérdést eredetileg a világ legnagyobb tudományos…
Az NBC New beszámolója alapján ismerteti a hvg.hu azt a felismerét, amely „segíthet megérteni a Világegyetem működését”, miután a kutatóknak sikerült bizonyítékot találniuk egy 1930-as évek óta létező tézisre, amely…
A németországi Vechtai Egyetem bölcsészkara minden évben nyelvészek és újságírók szavazatai alapján kihirdeti, hogy melyik német szót találták a legcsúnyábbnak. Egyébként a Darmstadti Egyetemnek is van egy hasonló versenye. Ezek…
Zárójelben A csillagok közötti űrt hellyel-közzel gyémántpor tölti ki. Így olvastam ezt egy tudománynépszerűsítő rovatban, amely a Sky and Telescope című folyóiratból vette át a hírt. Hogy az úgynevezett intersztelláris…
1. A múlt év végén közölt (és szerkesztőségünkbe kitöltve visszaküldött) kérdőívek elemzése során igazolódott az az előzetes feltevésünk, hagy A Hét olvasótáborának társadalmi, szakmai szerkezetében nem jelentkezik számottevőbb változás. Az…
A nagy forgatókönyvet az égben írják, ahonnan sorsunkat és múlandóságunkat irányítják. Megrendítő a hír, hogy Géza, akit számos betegsége és egészségi gondja ellenére múlhatatlannak hittünk, nincs többé. Három hétig volt lélegeztetőgépen. Lőwy Dániel írása
„Blinken tipikus internacionalista. Iskoláit Párizsban végezte, ahol gitározni is tanult és arról álmodott, hogy filmeket fog csinálni. Mielőtt belépett volna Barack Obama előző demokrata elnök Fehér Ház-i csapatába, rendszeresen focizott…
Az olvasó, ha versekre szánt óráiban végigböngészte Páll Lajos verskötetét, a Fényimádókat, azt hiszem, nem címekre, nem a többitől elkülönülő versekre fog visszaemlékezni belőle, hanem egy hanghordozásra. Ennek a hangnak…
A fényűző katalógus tanúsága szerint, több mint hatvan kiállításon vett részt. A számos hazai – egyéni és csoportos – jelentkezés mellett művei talán még többször szerepeltek külföldön, s nem csak…
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.