Szász János Peter Rühmkorf német költőről

Kérdés: a szűknek érzett vers keretéből kivágyakozó költő, akitől a hatalom megvonja a világot jelentő deszkát, hol talál szélesebb terekre: lapok, folyóiratok hasábjain ismét? Vagy újfent meghasonlik?

Farkas Árpád: Moldovának szép tájain

. Én nem tudom, hogy errefelé ki hallott Faragó Lauráról; a nagyvilágban bizonyára sokan. Ő volt ugyanis, aki az elmúlt esztendőben a Skóciában megrendezett nemzetközi folklórfesztiválon első díjat nyert – csángó népdalokkal.

Majtényi Erik: Százezer és egymilliárd (Zárójelben)

Van-e szomorúbb annál a letörölhetetlenül fekete porrétegnél, amely egy könyv fedőlapját borítja, a csikorgó malterszemcséknél, amelyek beeszik magukat a lapszélek közé, a lomhán terjedő nyirkosságnál, amely alattomban fölfejti a könyvkötő gondos munkáját?

Páll Lajos két verse

A vadpáva eljárta táncát,
Indul a hó, nézzünk vesszőt gúzsnak;
Úgy kell most az értelmetlen játék,
Mint akinek vigasztalást mondnak.

Kegyelem, irgalom – a pápa látogatása elé

Szeptemberben Magyarországra látogat Ferenc pápa. Sokan lélegzetvisszafojtva várják a legkisebb jelt is arra nézve, hogy üzeneteiben lesz-e utalás a „helyzetre”. Ilyen legyen.

Maszk-média: Járványhazugság-cáfolat Bolgár módra

Bolgár György több mint fél évszázada rádiós újságíró, 1988-tól 1992-ig a Magyar Rádió New York-i tudósítója volt. Harmadik éve a Népszava publicistája; kommentárjaiban, tárcáiban főleg a kormány hazugságaival foglalkozik

Valahol a Volga mentén

Valahol a Volga mentén
A kozákok törvényei az összeütközések elkerülése érdekében szigorúan tiltották, hogy lány legyen közöttük. Mikor ezt az atamán szemére hányták, ő felkapta a lányt, és a Volgába dobta.

Én, én, én …

Én, én, én …
“A védekezés sikerét Magyarország emberéletekben méri. Minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. ”