Megfigyelnek

1998-ban, miután Orbán miniszterelnök lett, s kirobbant a székházügy, úgy próbálta elterelni a figyelmet, hogy azt állította, a Horn-kormány idején titkosszolgálati eszközökkel figyeltették a Fidesz politikusait. Kiderült, hogy ebből semmi nem igaz. Juszt László írása

Film az öszödi beszédről

Miért nem vállalta egyetlen magyar rendező, sőt, számos színész sem, hogy nevét adja ehhez a nagyon igaz filmhez? Ha olyan nagyon igaz. Vagy csak ha sima politikai krimi? Propagandaminisztérium. Balkáni Goebbels. Szűcs Gábor Róbert írása

Konzultáció a kínai egyetemről – a négy kérdés

Egyetért-e azzal, hogy a magyar állam hitelt vegyen fel vagy költségvetési forrást biztosítson a kínai Fudan Egyetem budapesti központjának megépítésére? Egyetért-e azzal, hogy Magyarországon olyan egyetem működjön közpénzből, amely nem nyújt ingyenes képzést magyar diákoknak?

Vezető közgazdászok a Fudan Egyetem ellen

A kampusz építésére felvenni kívánt 450-580 milliárd forint közötti kínai hitel kamata hatszorosa lenne annak az uniós hitelnek, amelyet arra hivatkozva nem vett igénybe a magyar kormány, hogy nem akar túlzottan eladósodni. Ráadásul ismeretlenek a hitelfeltételek.

Ötvenöt éve halt meg Tamási Áron

Ötvenöt éve halt meg Tamási Áron
A harmincas évek elején Németh László így írt róla: „Ez a fiatal író pontosan az a tehetség volt, akit mi behunyt szemmel elképzeltünk. Zárt, elhagyott világ fia, akit nem könyvek tanítottak meg írni, hanem tulajdon gazdagsága”.

Tamási Áron az olasz fronton

Tamási Áron az olasz fronton
Felajánlották felvételét a kormányzó által alapított Vitézi Rendbe. Tamási Áron azonban ezt szerényen e szavakkal hárította el: „Nem voltam én hős, csak megijedtem”.

Sütő András: Tamási Áron rendes feltámadása

Akik azon tűnődtek: kié hát Tamási, a klerikalizmus foglya-e, a konzervativizmusé, avagy a székelyharisnyás provincialistáké – látva láthatják, miszerint: a mienk, a romániai magyar irodalom halhatatlanja, mindazoké, akik Mikes Kelement is magukénak vallják.