Majtényi Erik: Mozi a föld alatt

Mit tesz majd a metró szerencsétlen utasa, ha már a végállomás előtt le akar szállni? Úgy jár majd, mint aki nem vette észre, hogy a regény utolsó lapjai hiányoznak. Vagy megkapja a hiányzó képeket jutányos áron a leszálláskor?

Marosi Ildikó: Janovics és az olimpia

A háború utáni első közgyűlésen, főtitkári jelentésében Sényi László örömmel állapítja meg, hogy a kupa átvészelte a háború viszontagságait, s a Társaság egyéb javaival együtt, a református kollégium igazgatói irodájának széfjében őrzik.

Miklós László: Rozsföldek helyén

Évekkel előtte Csíkszereda nem egy központibb utcájában, azok helyén, legalábbis a helybéliek szerint, rozsföld húzódott… Fogott hát a székelyudvarhelyi példa, amit a hasábokon magam is szóvá tettem valamikoron. Apróság lenne?

Vincze Attila: Kormányzati vébé

Ma világversenyt rendezni gazdasági öngyilkosság, a vágyott marketingérték pedig olyan megfoghatatlan valami, hogy ha létezik is, abból nem lesz egyhamar államháztartási bevétel. Egyetlen jól behatárolható körnek éri meg a vb-rendezés. A kivitelezői konzorciumnak.

Németh Péter: Magyarellenesek

Kétségtelen, szavaiból olykor, vagy inkább elég gyakran, úgy tűnik, hogy teljesen elszakad a valóságtól, hogy aztán a fideszes kommunikációs gépezet elhitesse: az a valóság, amit Orbán mond.

Lendvai Ildikó: „Lex Megdöglesz”

Az állam mindazonáltal megőrizte irántunk való jóindulatát. A miniszterelnök bejelentette, hogy lesznek új ársapkák, csak még vitáznak azon, hogy mire. Ha lehet, én azt a 39-es, félmagas sarkú női fekete csizmát javaslom, amit már kinéztem magamnak.

Zöldi László: Orbán és a vidéki Magyarország

Ő az a vidéki választópolgár, aki soha nem szánt két percet sem a miniszterelnöki igazságtartalmak ellenőrzésére. A jelenséget pontosan vázolta Hargitai Miklós, megtévesztő azonban a statisztika...

Szilágyi Júlia: Lelkiismeret és Nobel-díj

Életmű-alapozássá ezt az indulást a szerves folytonosság tette: Böll nemzedéke hitlerizmus-élményét a „német csoda” fojtogató igézetének kíméletlen kritikájához kapcsolta.

Mikó Imre: Lantom, kardom tied, oh, szabadság!

Ügyeimet tűrhetően rendbe hoztam, s majd csak megélek barátságos lábon régi pajtásommal – a szegénységgel. Ha gazdaggá akar tenni, vessen olykor-olykor egy emléksugárt lelkemre: akkor elég gazdag leszek. Védje hazám ügyét...