Putyinista lett az erdélyi magyarság

Putyinista lett az erdélyi magyarság
Kis túlzással Putyin ötödik hadoszlopa lett a romániai magyarság. A magyarok az alulképzettekkel és a szélsőségesen jobboldali AUR-szavazókkal kerültek egy fazékba, sőt – ők váltak az ország legoroszpártibb közösségévé.

Mikó Imre: Lantom, kardom tied, oh, szabadság!

„Mi baj, őrnagy?” – Lengyel a tisztet és nem a költőt látta benne. „Potomság” – ezt így csak Petőfi mondhatta. Az utolsó valóban petőfis szólás, amit tőle feljegyeztek.

Czimbalmos László: Elloptak egy holdat

Úgy látszik, az ipari kémkedés már a mesterséges holdakra is kiterjedt. Az évtizedes fejlesztési program által tökéletesített holdacska berendezése nyilván nem érdektelen. Vagy egy űrkutatásban és rádiótechnikában laikus, de annál szenvedélyesebb „gyűjtő” lenne a tettes?

A mai történelemkönyvek a NER elfogadását szolgálják

A mai történelemkönyvek a NER elfogadását szolgálják
A Kőbányai Szent László Gimnázium tanárai elmondták, hogy a diákjaik gyakran kérdeznek, és nyitottak is a világ eseményeire. Szeretnék jobban megérteni, mi zajlik körülöttük, és belátják, hogy ehhez a történelem is egy eszköz.