Jávor Benedek: Katasztrófába fordul a paksi bővítés

Jávor Benedek: Katasztrófába fordul a paksi bővítés
A veszteséget a Paks1 profitjából próbálják majd valahogy kigazdálkodni, és részben ez is az oka az első négy blokk 2030-as évektől való további tíz-húszéves üzemeltetését célzó kormányzati erőfeszítéseknek, hogy még kicsikarjanak az erőműből annyi plusz profitot, amiből be tudják tömködni a Paks2 ütötte pénzügyi lyukakat.

Bauer Tamás: Mesterházy

Tudom, milyen az, ha valaki a pártjában kiszorul a vezetésből. Együtt lehet ezzel élni, ha az ember azt tudja gondolni, hogy a többiekkel szemben ebben vagy abban a fontos kérdésben nekem van igazam, bár a többiek ezt nem látják be.

Zöldi László: Bot a küllők között

Idestova hetvenhárom éve egy miniszteri rangú író Vörösmarty Mihály ürügyén sűrítette metaforává, hogy az osztályharc áldozatokkal jár, és akik botot dugnak a küllők közé, azok bizony a haladást gátolják.

Kaltenbach Jenő: Húsvét

Az egyetlen “vallás”, amelyet követni érdemes az a humanizmus és a ráció, ezek, a történelem tanulsága szerint, sokkal kevesebb baj okozói. Azért Áldott Békés Családias Ünnepnapokat kívánok hívőknek és hitetleneknek egyaránt!

Bojár Iván András: Fészbuklázadást a Fészbuk ellen

A demokrácia beszélgetés. Igazi házibulikra, igazi összejövetelekre, igazi szemtől-szembe találkozásokra, ankétokra van szükségünk. Személyes és intézményi, apró és hatalmas agorákra, ahol ezek a beszélgetések megtörténhetnek.

Bojár Iván András: Nagyjából vége a világnak

Bojár Iván András: Nagyjából vége a világnak
Ma azt tartom a Vulkán legfontosabb értékének, amiből napról napra nagyobb a hiány Magyarországon: a szabadságát. Nincs kiadónk, nincs felettesünk, bennünket sem politika, sem a piac nem regulázhat, mert egyiken sem vagyunk jelen.

Újlaky István: Szili

Miért kell egy nyugdíjas korú expolitikusnak egyszerre két, a társadalmi átlagot meghaladó fizetéssel járó tisztséget betöltenie? Hogyan tud a politika ennyire maga alá temetni, erkölcsileg lerombolni egy jobb sorsra érdemes személyiséget?