Majtényi Erik: Szegény Jozefina

Megtudjuk tehát, hogy az épületet olasz mesterek emelték, fel is cicomázták az udvar belső négyszögét fönt 365 maszkkal, fennebb pedig ötvenkettővel, amiből szépen kikerekedik az esztendő napjainak és heteinek száma.

Kardos András: „Párbeszéd”

Részvételükkel ezeken az álvitákon legitimálnak egy diktatúrát, azt a benyomást keltik szegény nézőben vagy hallgatóban, hogy van dialógus, méghozzá egyenlő felek között. Márpedig itt nincsenek „felek”, még negyedek sem, pláne nem egyenlőek...

A NATO már 15 éve elkötelezte magát Ukrajna felvétele mellett

A NATO már 15 éve elkötelezte magát Ukrajna felvétele mellett
"A 2008-as bukaresti csúcstalálkozóján tett nyilatkozatban a következő mondat olvasható, a 23-as pontban: „A NATO üdvözli Ukrajna és Grúzia NATO-tagságra irányuló euroatlanti törekvéseit. Ma megállapodtunk abban, hogy ezek az országok a NATO tagjai lesznek”.

Ágoston Hugó: Emlék „blokkolóórával”

Különben a nyomdai korrektúra osztályának a főnöknője kedves, megértő, a száműzöttekkel empátiás, ráadásul kimondottan kellemes hölgy (pardon, elvtársnő) volt, értékelte a finom kávét és az illatos szappanokat. És, becsszóra...

Batka Zoltán: Angyalbűnözés

Régi, kínzó kérdés ez. Szájer erkölcsi kétlakiságáról már a lebukás előtt bő évtizede hallott mindenki pletykát, aki a közélet környékén mozgott. Ahogy hall ma is egy halom, magát kereszténynek, konzervatívnak beállító álszent alakról...

T. E.: Családban nem marad

Sürgős tennivalók volnának, miközben hevesen genderezünk és útját álljuk az „álnok meleg propagandának”. Röhej, illetve cseppet sem. Erre inkább vevő a nép, mint hogy megfékezze a szomszédba ittasan hazatérő törő-zúzó vadállatot.

Tamás Ervin: A blokkolóóra mítosza

Miközben a felmérések azt mutatják, hogy még a Fidesz-szavazók közül is sokan a kormányt hibáztatják az állapotokért, a népszerűségi listán toronymagasan első a Fidesz. Egy torzan vezetett torz ország látlelete vetül elénk...

Németh Péter: Novák golyója

Novák tehát nem akarja a férjét a frontra küldeni, ami érthető házastársi óhaj – lenne, ha lenne ilyen valós veszély. De nincs. Viszont van ijesztgetés, amelyet Orbántól már a háború első hónapja óta hallhattunk; erre építették az egész választási kampányukat.

Erdő Péter lenne Ferenc pápa utóda?

Erdő Péter lenne Ferenc pápa utóda?
Magyarország egyetlen megszállót sem győzött le, két világháborúban állt a rossz oldalon, saját maga küldte százezerszám haláltáborokba Isten választott népét, a zsidóságot, akiknek királyaként uralkodik majd a Messiás az ezeréves királyságban.