Ferenc pápa: Az ördög hozza a megosztást

Ferenc pápa: Az ördög hozza a megosztást
Győzzük le a megosztottságot, fontos az élethosszig tartó tanulás, a testvériség, és ne legyen pletykálkodás, ami pusztít. Semmi pletykálkodás – mondta a katolikus egyházfő.

Meghalt Vágó István

Meghalt Vágó István
Televíziós munkája mellett kiváló basszusgitáros, a Favágók együttes tagja volt. 2005-ig tagja és alelnöke volt a Tényeket Tisztelők Társaságának, amelynek fő célja a racionális gondolkodás terjesztése, például a babonákkal, ezoteriával szemben. 2006-tól a Szkeptikus Társaság alapítója és elnöke volt.

Szénási Sándor: Putyin a lépcsőházban

A megszűnt birodalommal kapcsolatos, kissé késeinek tűnő utófájások között azonban a kiszivárgott orosz dokumentum nem említi a katonai akció eshetőségét a Baltikummal szemben. Ami szép tőle. A sok mámoros mondat között az az egyetlen józan, amit a szövegbe bele sem írtak.

Magyaur: Orbán képzelt gyónása a Szentatyának

Bűnös vagyok szentatyám a harag szabadjára engedéséért. Felkorbácsoltam a nacionalista és idegengyűlölő indulatokat csak azért, hogy én és pártom a „nemzet megmentője” szerepében tetszeleghessen.

Gaál Péter: Bayer és a babilóniai fenevad

Nos hát, katolizált. Hogy milyen hitbéli megfontolások vezették, nem tudom, elképzelem, hogy ránézett barátja/patrónusa, a capo di tutti capi kezében levő kenyérre, és a homlokára csapott: “Ó, én tinó! Hát hogyan is hihettem eddig a consubstantiatioban...