Németh Péter: (P)ártatlanul

Hogy mi lesz Tóth Bálint jövője? Ne találgassunk. Csendes mérnököket még elvisel ez a rendszer. Hiszen itt nincs diktatúra, sőt, ahogy Gulyás Gergely is felhívta rá a figyelmet szólásszabadság van. Szabad nem szólni, hogy ne fájjon a fejünk.

Hargitai Miklós: Száz Mészárost, ezeret

A miniszter alaposan bele is gabalyodott a válaszba, pedig ő még az intelligensebb próbálkozók közé tartozik: igyekezett a nemzeti büszkeség felől közelíteni, de a végeredményt tekintve valószínűleg jobban járt volna a Gyurcsányozással.

Az orosz maffia szerint Putyinnak mennie kell

Az orosz maffia szerint Putyinnak mennie kell
Eközben Putyin láthatóan tisztában van azzal, hogy a rivális orosz erők az életére törnek. A hetvenéves orosz vezető állítólag "azonos irodákat " hozott létre országszerte, hogy elrettentse az ellene irányuló merényletkísérleteket.

Bolgár György: Az amerikai vízum hete

Még Ukrajna ügyében sem teljes az egyetértés, viszont az orosz agresszió nyomán megint világossá vált, hogy Európa nem tudja katonailag megvédeni magát, szüksége van tehát az Egyesült Államokra. Amerikának pedig Európára. Ilyenek ezek a vazallusok.

Varga T. Róbert: Tévképzetek

Orbán egyébként nemcsak a politikai pályán kaméleon: volt már Újpest-drukker, Fehérvár-szurkoló, közben maradt Felcsút-rajongó, de most magát már a zöld-fehérekkel azonosítva állítja, a futballban vannak megmagyarázhatatlan dolgok.

Gál Mária: Irány a Bolsoj!

Sohasem jártam Oroszországban, pedig az orosz irodalom rajongójaként mindig vágytam rá. Kezdetben csak a sok macera – útlevél, vízum – miatt halogattam, később a moszkvai-oroszországi horror árak is súlyosan nyomtak a latban. Leginkább azonban az tartott vissza, hogy eszem ágában sincs diktatúrákba kirándulgatni.

Németh Péter: Testőrök

Mellesleg, csak a vitát eldöntendő: amikor Orbán Viktor beszállt focizni, nem emlékszem, hogy ott rohangált volna mellette két testőr is. Sőt, akkoriban a védőknek más volt a dolguk; megpróbálták őt leszerelni…