A Trump elleni vádemelés erősen megosztja a republikánusokat

A Trump elleni vádemelés erősen megosztja a republikánusokat
Trump korábbi ügyei privát (egyszemélyes) bűntettek voltak, de a hatalomátadás megzavarása és a capitoliumi lázadás gerjesztése már egy jóval magasabb tétel. Közös nyilatkozatukban az amerikai demokráciát valaha ért legsúlyosabb bűntettnek nevezték az esetet.

Dankanits Ádám: Nem a tehetséggel van a baj

Hogy mi a teendő, az véleményem szerint az elmondottakból adódik: sokkal – ötször-tízszer – nagyobb teret biztosítani a tudományos-műszaki ismeretterjesztés számára könyvkiadásunkban, sajtónkban, televízió- és rádióadásban, a megfelelő szakemberek és elsősorban adekvát képzettségű szerkesztők bevonásával.

Az új Trump-vádirat és az előttünk álló leszámolás

Az új Trump-vádirat és az előttünk álló leszámolás
Kérdés, amely elől nem lehet menekülni: "Képesnek mutatkozik-e az amerikai választópolgár arra, hogy elnézzen egy olyan összeesküvést, amely a demokratikus uralom aláásására és a fő összeesküvő hatalomba való visszatérésére irányul?"

Gálfalvi Zsolt: Egyszerű csoda

Ami pedig a Csipike kolozsvári bemutatóját illeti, remélem, hogy nem marad sajtónk mostohagyermeke, még akkor sem, ha róla szólván nem lehet totális színházról és egyéb komplex és divatos csodálatos dolgokról értekezni, hanem csak arról az egyszerű csodáról, amit a gyermekközönség és a művészet találkozása jelent.

Pápai Páriz Ferenc: Aki nem köt kompromisszumot

Naponta látjuk Rogán propagandazuhatagának sikerességét. Akárhogy hullámzik a fekália, el tudják hitetni az egyszerű emberekkel, hogy Orbán Viktornak mindig igaza van, ő semmiről nem tehet. Támadják, de mi szeretjük, imádjuk, életünket és vérünket érte.

Kereszty András: Pali és a spicces füge

A spicces füge respektus (mondom, hogy Pali fura neveket talál ki) lett az ország tortája. Milyen ez a torta? “Mandulalisztes vajas joconde felvertből, lágy sóskaramellás mousse-ból és diós-karamellás ropogósból épül fel, és kakaóbab töretet is tartalmaz."