Október 7-e óta Izrael és a világ számos pontján éneklik spontán kórusok a Remény dalát, a Hatikvát. A dallam Magyarországon is sokaknak ismerős lehet – méghozzá egymástól igen távoli forrásokból.
Most csak gondoljunk bele: a Székely Nemzeti Tanács (!) hirdet imanapot a történelmi egyházak gyülekezetei számára, mikor pedig erre tudvalevőleg az egyházak illetékesek.
Tegnapra például Ferenc pápa imanapot hirdetett, hogy a világ katolikusai mádkozzanak a gázai humanitárius katasztrófa elkerüléséért.
Határozottan elutasítjuk az ENSZ-közgyűlés megvetendő tűzszüneti felhívását – reagált Eli Cohen izraeli külügyminiszter az X-en. Hozzátette: Izraelnek szándékában áll felszámolni a Hamászt, ahogy a világ elbánt a nácikkal és az ISIS-szel.
„Addig lőttünk, amíg csönd nem lett.” „Amikor átvizsgáltuk a házat, kisgyerekeket hallottunk a pánikszobából. Belőttünk abba a szobába.” Abu Rusha elmondja, addig tüzeltek, amíg csönd nem lett.
„Csönd lett? – kérdezi a kihallgatótiszt. – Ez mit jelent?” „Hogy meghaltak.”
Mindeközben kedden egy másik Trump ellen zajló büntetőügyben, a georgiai Fulton megyében már Trump harmadik egykori ügyvédje vallotta magát bűnösnek bűnsegédletben, amikor Trump kampánycsapatának tagjaként valótlan állításokat fogalmazott meg a 2020-as választások eredményét illetően.
Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg vezérkari főnöke, aki először vont átfogó mérleget a hadjáratról, azt mondja, a csatatér az első világháborúra emlékezteti. Kijózanító értékelésében arra a következtetésre jut, hogy a kilábaláshoz hatalmas technológiai ugrásra lenne szükség.
A demonstrálók tűzszünetet, a túszok szabadon bocsátását és Benjamin Netanjahu távozását követelik. Több izraeli nagyvárosban, Tel-Avivban és Haifában kormányellenes tüntetések bontakoztak ki szombat este a háború miatt. A Háárec információi…
Emlékeztessük a magyar miniszterelnököt Rejtő Jenő Az elveszett cirkáló című munkájának párbeszédére, ahol a „Kölyök” az alábbiakat mondja Rozsdásnak: „Borzalmas, amit csináltunk… elloptunk egy cirkálót, becsaptunk egy nemzetet.”
Amikor Pressman legutóbb márciusban Washingtonban járt, szankciós csomagot hozott vissza, aminek következményeként az orosz alapítású, budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank több vezetője is felkerült az amerikai szankciós listára.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.