Bojkott minden ellen, ami zsidó?

Bojkott minden ellen, ami zsidó?
A zsidók nem reklámoznak katonai kiképzőtáborokban agymosott gyerekeket, akiknek megtanították, hogyan robbantsák fel magukat és okozzák zsidók és más nem iszlám hitűek halálát. Nincs egyetlen zsidó, aki lerombolt volna egy templomot.

Virág György: Napló Marosvásárhelyről (1988 – 2004) 46.

Virág György: Napló Marosvásárhelyről (1988 – 2004) 46.
Minden figyelmemet leköti a magyarországi helyzet. A blokád miatt semmi nem mozdul, a termelés kiesése szintén nem tesz jót az ország gazdaságának, a tekintélynek meg kimondottan árt, hogy nem képesek kezelni egy ilyen kérdést. És üzemanyag sem lesz több ettől...

Az új világrend és a Közel-Kelet

Az új világrend és a Közel-Kelet
A versengő nagyhatalmak uralta világban nincs domináns erő, így hát a regionális középhatalmak, sőt, akár terrorszervezetek is kihasználhatják a nagyhatalmak közötti vákuumot, és súlyos konfliktusokat robbanthatnak ki.

Megmérték, milyen nehéz az immunrendszer

Megmérték, milyen nehéz az immunrendszer
Az izraeli Weizmann Tudományos Intézet kutatói megmérték, mennyit nyom az a nagyjából egybillió sejt, ami az immunfolyamatokért felelős a szervezetben. Kiderült, hogy az egyén méretétől függően 1-1,2 kilogrammot, írja a New Scientist.

Dévényi István: TV2, Tények és bűz

hát igen, a klasszikus ócska átverés, mert hát persze Nádudvaron is ott a Kossuth tér, továbbá az a nagy büdös helyzet, hogy elviselhetetlen szag nem csupán Nádudvaron, hanem a TV2 szerkesztőségében is terjeng...

Forgács Iván: Profi, de nem baj

Forgács Iván: Profi, de nem baj
Ha már nem tudunk szabadulni a legendás tévés arcoktól, érdemes nézegetni a Friderikusz Podcastet. Friderikusz Sándor kéthetente jelentkezik adással a YouTube-n és a Facebookon. Őrzi egyéniségét, hivalkodóan professzionális és elmélyülten pengés.

Bálint Orsolya: Magyarságtudat

Óvodás gyermek szülőjeként engem is érdekel, valójában inkább aggaszt, hogyan képzeli az állam, avagy inkább a nemzeti kormányunk már egész zsenge korban az általa megkívánt magyarságot beleplántálni a gyermekembe...

Markó Béla: Fóliázott történelem

Markó Béla: Fóliázott történelem
Bethlen Gábor is rég volt. Hol a törökkel, hol az osztrákkal feküdt össze. Talán a feleségével is, de ritkábban. Az is igaz, hogy a románok minket is megelőztek ebben a rothadásban. Drakulára gondolok. Vlad Țepeș, vagyis Karós Vlad havasalföldi vajdára...