Szűcs Gábor Róbert: Hülyítési szempontból

Már látom Anders Fogh Rasmussent, a Venstre, Dánia Liberális Pártja volt elnökét, volt miniszterelnökét és volt NATO-főtitkárt, amint éppen átadja az Európa Marhája kitüntetést a magyar miniszterelnöknek, majd kipiszkálja őt a körme alól.

R. Kiss Kornélia: A miniszter most nem kapkod

Mit üzent ezzel a döntéssel Csák János? Azt, hogy a különvélemény veszélyes a hatalomra, tehát a hatalmi logika a vezető azonnali menesztését követelte. Egy súlyos, emberéleteket veszélybe sodró üzemi baleset esetében azonban már nem kell kapkodni.

Szentgyörgyi Zsuzsa: Találkozás Költő elvtárssal

„Szentgyörgyi, döbbent vagyok, hogy ilyen hülyeségeket mondtál, rossz fényt vetve az iskolánkra. A Költő elvtárs meg is mondta nekem. Szívem szerint adnék neked egy igazgatói rovót, de most még eltekintek ettől.”

Vándor Ágnes: Látvány, a maga végtelen mélységében

Annak a tudásnak akár töredéknyi időre való el- vagy beismerése, hogy létezhet teremtés, hogy létezhet erő, ami még az embernél is nagyobb, s hogy akár még az is előfordulhat, hogy az ember minden mostani elvetemültsége mellett is elkezdjen vele együttműködni...

Palotás János: Tízezer halott üzenete a magyar választóknak

Palotás János: Tízezer halott üzenete a magyar választóknak
Több mint tízezer palesztin ember halála üzeni ma a Gázában élőknek, hogy nem Izrael és nem is a zsidóság az igazi ellenségük, hanem a saját politikai vezetésük. A világ eseményeire odafigyelő magyaroknak pedig azt üzeni, hogy nem Brüsszel a magyarok első számú ellensége.

Rónay Tamás: Rémálomból felébredve

A jövő megjósolhatatlan, mégis vitatnánk azt, hogy a ma sötét jelei egy közelgő, sokkal nagyobb mértékű konfliktus előszelei lennének. Az akkori és a mostani biztonsági rendszer összehasonlíthatatlan. A Közel-Kelet lángba borulása sem valószínű.