NJF: Kóser karácsonyi kínai kaják

NJF: Kóser karácsonyi kínai kaják
A kínaiak hagyományosan jó tanulók: hamar eltanulták, milyen ételeket kell fölkínálni a zsidóknak: sólethez hasonló főtt babot, latkeszhez hasonló krumplipalacsintát, pasztramira emlékeztető érlelt marhahúst, maceszgombóct idéző levesbetétet – amit a vendég megkíván...

Zöldi László: Az újságíró lehet-e pártember?

Abban semmi meglepő, hogy a bukaresti magyar hetilap, A Hét majdani főszerkesztője, Huszár Sándor Dermata-gyárbeli munkásból újságíróvá előléptetve 1960. április 30-án ezt írta a naplójába: „Nemcsak újságíró voltam, de mint ilyen – ugye – pártember is.” Ugye?

Horváth Gábor: Aktívan

2015-ben sem véletlenül kerültek a nyugatra tartó szíriaiak a Keleti pályaudvarhoz – a menet szervezői az osztrákokat és a németeket zsarolták velük. Törökország évekig kedvére játszadozott a balkáni menekülési útvonallal: hol megnyitotta, hol elzárta.

Kocsis Tamás: Ötezer éves óriás – az én Kínám

Kocsis Tamás: Ötezer éves óriás – az én Kínám
Nem éppen előnyösnek sikeredett fotóm bejárta a világsajtót, rosszallásra késztette a kulturális forradalom női főszereplőjét: Mao színésznőnek indult, majd a politikai vezérkarba befurakodott hatalom sóvár feleségét, Csian Csinget.