-n -a: A kereszt lovagja

A harmadik évben átvette az oktatást a helyi pap. Első alkalommal, nyilván humorosnak szánva közölte – miközben a torka előtt elhúzta a tenyerét –, hogy akit nem lát a misén, annak annyi. Ezt a sokkot a kislegény azóta sem heverte ki.

Orbán pajtása szerint Netanjau semmivel sem jobb, mint Hitler

Orbán pajtása szerint Netanjau semmivel sem jobb, mint Hitler
Erdogan, aki népirtást követ el a kurdok ellen, aki világrekorder az uralmával szembenálló újságírók bebörtönzésében, legyen az utolsó ember, aki erkölcsről prédikálhat nekünk - válaszolt Netanjahu a török államfő bírálataira.

Kendernay János: Az impérium tollnokainak Ukrajnáról

Kendernay János: Az impérium tollnokainak Ukrajnáról
Hátat fordítottak a békés Európa eszményének, a nemzetpolitika erkölcsi keretezésének, a jószomszédi kapcsolatoknak, mindennek, amit a rendszerváltozás után a magyar külpolitikát a nemzeti konszenzus keretei között tudta tartani, ami a nemzetközi térben sikerünket garantálta, presztízsünket erősítette.

Meghalt Jacques Delors, az „euró atyja”

Meghalt Jacques Delors, az „euró atyja”
Jacques Delors minden más elnöknél hosszabb ideig, 1985 és 1995 között vezette az Európai Bizottságot. Egyike volt azoknak, akik segítettek létrehozni az egységes piacot, amely lehetővé teszi az emberek, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgását.

Balassa Tamás: Táskakormányzáska

Talán a „kollégiumi szobatárs” lehetne az óvodai jel? Egy „bajszos szar”-portré? Az Orbán1Géniusz? Tizenhatezer lélegeztető a raktárban? Vagy a felcsúti gyermekkori barát árnyjátéka? Esetleg a „családi gazdagodás” csinos függvényen ábrázolva? Netán a „bátorak” szó?

Németh Péter: Fel a Palotába

Orbán Viktor nyilván alapos előtanulmányozás után jutott arra, hogy Schmitt Pál és Áder János után őt – egy nőt – küldi a Sándor-palotába. A Fideszben töltött közös évek alapján nyugodt lehetett: méltó lesz elődeihez, és hozza azt is, hogy nőből van.