Kossuth-díjat kapott Visky András

Kossuth-díjat kapott Visky András
Református lelkész édesapját 1958-ban huszonkét év börtönbüntetésre ítélte a kommunista vezetés, ebből hat évet le is töltött. A családot kényszertáborba internálták, ahonnan csak 1964-ben térhettek haza.

Friss Róbert: Mezítláb

Bolondság volna azt gondolni, hogy akad élő ember, aki követni tudja, a rendszer felépítését és működését. Évente bruttó 1,4 milliárd forintot költ az állam száz tanácsadó illetményére, akik a döntések előkészítésében és egyeztetésében segítik

Bicskei áldozat: Tisztelt Balog Zoltán, MONDJON LE!

Bicskei áldozat: Tisztelt Balog Zoltán, MONDJON LE!
Az ön cimborája megtalálta mindannyiunk közül a legkiszolgáltatottabbat, a legelesettebbet, azt, aki látszólag nem tudja megvédeni magát, és ugyanarra bírja rávenni, mint 2016-ban. Keresett volna meg engem, nem tette volna zsebre, amit kap.

Beck Tamás: Lássuk az eredményt!

Az EP-ben ülő demokratáknak az új bizottsági elnök személyének kiválasztásakor észnél kell majd lenniük. Nehogy már Orbán Viktornak legyen igaza, aki szerint az unió vezetői egy vidéki kóceráj vezetésére sem lennének alkalmasak!

Hargitai Miklós: Oda Buda

Annak, hogy a budapestiek idén nem maradnak tavaszi Orbán-szózat nélkül, leginkább az az oka, ami Novák Katalin és Varga Judit távozásának: nem úgy állnak a számok; nagyon nem. Szakad a Fidesz támogatottsága, és minél közelebb mérnek, a kép annál borúsabb.

Garzó Ferenc: Torz tükrök rajzban, szóban, performanszban

Az Oxford English Dictionary meghatározása szerint a karikatúra nem más, mint egy ember, egy helyzet, egy magatartás olyan képi ábrázolása, amelyben az egyes feltűnőbb karakterjegyeket eltúlozzák, ezáltal azt humorossá vagy groteszk hatásúvá teszik.