Németh Péter: Nem most. Soha

Azt mondta, hogy ő bizony, Novák helyében már az első cikkek megjelenése után feladta volna hivatalát. De nem tette. Mint ahogy Varga Judit sem. Sőt: az egész kormány, a Fidesz hallgatott. Nem tudom, hogy Rákay akkor javasolt-e valamit.

Balassa Tamás: Vicce versus

Még egy lépéssel közelebb került az ország ahhoz, hogy legyen minden jobb. Bár a viccpártiságot sosem értettem igazán az elmúlt években, merthogy sokkal inkább vicc a rendszer, a NER és a magyar közélet ellenzékestül, mint a kutyapárt ironizáló fricskái.

Berend T. Iván: Hegedűórát adok–veszek

Berend T. Iván: Hegedűórát adok–veszek
A Religion News Service egy interjú és Trump írásos nyilatkozata alapján közzétette, hogy Trump közben vallást is cserélt. “Mint gyermek a presbiteriánus egyházhoz tartoztam de ma szektákhoz nem tartozó kereszténynek tekintem magam”. 

Indig Ottó: Mosolygó irodalomtörténet

A küldött remek diósbélest és szarvacskákat szíves rendelkezéséhez képest átadtuk két ifjú munkatársunknak, kik mohón fogyasztották el, és lelkesedéssel vállalkoztak a kritika feladatára. A két ifjú munkatárs poéta egyúttal.

Köteles Pál: Számunk képzőművésze: Jakabovits Márta

Köteles Pál: Számunk képzőművésze: Jakabovits Márta
Ilyenfajta gondolatok motoszkálnak bennem, miközben nézem Jakabovits Márta kisszobrait, s fölötlik bennem, mekkora önfegyelem, művészi alázat és mértéktartás kell ahhoz, hogy az egyszeri látást látásmóddá, látomássá, művészi rendszerré építse.

Ficsor Benedek: Sulyok Tamás fejet hajt

Ficsor Benedek: Sulyok Tamás fejet hajt
Mindezek után az államfő a holokauszt magyarországi áldozatainak április 16-i emléknapját gondolta a legszerencsésebb alkalomnak, hogy megbánja bűneit, és „vállalja múltját”. Ennél ízléstelenebb gesztust keveset választhatott volna.

Szüdi János: Út az Európai Egyesült Államok felé

Szüdi János: Út az Európai Egyesült Államok felé
Európa múltja a nemzetek különállásából eredő sérelmek, cselszövések és ármányok története. Egyik nemzetnek a másik nemzet kárára történő gyarapodása. Európa jövője, a nemzetek összefogására épülő közös haladás. Az egyesült Európa nem a nemzeteket szünteti meg, hanem a nemzetek közötti ellentéteket.

Gábor György: Szégyenkezem Magyarország államfője miatt

Szégyenkezem Magyarország államfője miatt, továbbá azok miatt, akik beszédét hálás tapssal fogadták, s legfőképp szégyenkezem a hatszázezer áldozatot ért gyalázatos kegyeletsértés miatt. A holokauszt emlékezetét politikai termékké silányították.