SZERKESZTŐI ÜZENET EGY ADY-VERSSEL
Ady-kötetekben a Zsengék közt találkozunk a Szerkesztői üzenet egy Ady-verssel című kis nyolcsoros rögtönzéssel. A vers megértése magyarázatot kíván, pontosabban a „szerkesztői üzenet“ ismeretét igényli.
A nagyváradi Szabadság1900. február 11-i, 34 számában, az utolsó oldalon jelent meg a következő szerkesztői üzenet: -ke. (Helyben). A küldött remek diósbélest és szarvacskákat szíves rendelkezéséhez képest átadtuk két ifjú munkatársunknak, kik mohón fogyasztották el, és lelkesedéssel vállalkoztak a kritika feladatára. A két ifjú munkatárs poéta egyúttal, s így történt, hogy véleményüket egy közösen írott versbe foglalták. A vers ugyan kevésbé kitűnő, de eléggé tanúskodik a szerzők elragadtatása mellett.
Íme a vers: I. Mi küldeményt ritkán dicsérünk, Kivált ha szerző névtelen: Saját versünk, saját novellánk, Csak ezt csodáljuk végtelen! És íme most ámulva látjuk, Hogy hozzánk méltó van biz’a: Ekszceszior! Tovább e pályán: Ez a jövő poézisa!… II. Jól van Ady! – Biz többet érez, Mint száz novella, száz regény. Gratulálunk a művéhez. Sekszpirhez méltó e lepény. Dús tartalom, csinos forma, Mennyi mélységes zamat! Küldje majd be a folytatást is Posztresztánt, (Ne) jegy alatt.
Az első szakasz Ady műve, mint bizonyítja a második versszak kezdősora. A barát, a másik „ifjú munkatárs“, aki „(Ne) jegy alatt“ jegyzi magát, nem más mint Nagy Endre, a magyar kabaré későbbi megteremtője, aki Ady megkezdett gondolatsorát folytatva írta meg a szellemes befejezést.
Megjelent A Hét V. évfolyama 14. számában 1974. április 5-én.