Bruck András: A hiányzó hős

Hatalomközeli múltja és a szinte irracionális módon végbement térfélváltása valóban hagy helyet a kételynek. Miként korábbi élete egyéb mozzanatai is, amelyeket ellenzői nem győznek sorolni. Családi botrányok, Wass Albert, magas állami fizetések…

Gábor György: Csuda vicces Demeter

Hogy mit írt Spinoza az erkölcsileg helyes viselkedésről, az értelemről és a szabadságról, annak, javaslom, mielőbb nézzen utána Demeter, mert akkor ténylegesen megtudhatja, valójában kinek és minek is szokott tapsolni a Spinoza Ház közönsége.

Szerető Szabolcs: Lázadó magyarok

Mintha megint lenne Magyarországon belpolitika. Friss erő kavarja fel a poshadt állóvizet, korszerű szöveggel és lendületes fellépéssel, miközben egy reménytelenül korszerűtlen, unalmas, a múltban ragadt politikai elit félti a pozícióját.

Hargitai Miklós: Feladott leckék

A következő két hónapban ki fog derülni, tud-e focizni Orbán Viktor olyankor is, ha a másik csapat is a pályán van. Eddig ugyanis leginkább üres kapura lődözött, és láthatóan most is ugyanolyan meccsre készült. ezután más formájú játék következik.

Karsai Dánielnek egyre rosszabb az állapota – már beszélni is alig tud

Karsai Dánielnek egyre rosszabb az állapota – már beszélni is alig tud
Karsai az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű betegségben szenved, amelyet a közismert fizikus, Stephen Hawking is megélt. Ez a kór az izomműködést irányító idegsejtek pusztulását eredményezi, de nem befolyásolja a mentális funkciókat, így a betegek teljes bénulásukat éber tudatállapotban élik meg.

Székely Ervin: Sakk és politika

A legfontosabb különbség azonban az, hogy míg a sakkozók eredményessége kizárólag a teljesítményüktől, tudásuktól, munkájuktól függ, addig a politikusok sikereiket a beléjük vetett bizalom erősségében mérik. Ők tehát a lelkeinkért harcolnak.

Karsai Dániel: A fogaskerekek

Karsai Dániel: A fogaskerekek
Éreztem, hogy életem egyik legkomolyabb leckéjét kapom, bár nem értettem, hogy mit. Az életem ezután úgy alakult, hogy a hétköznapok is egyre inkább ju jitsuvá válnak. Egy ajtó kinyitása vagy egy pohár sör megivása immár ügyességi feladat.