A rezsim szegénységi bizonyítványa, hogy tizennégy év kormányzás után mindössze ennyi jövőképet tud nyújtani a magyarságnak: ha ők maradnak kormányon, akkor nem lesz atomháború és terrorhullám Magyarországon.
Ez a mondat arra a helyzetre emlékeztet engem, amikor édesanyám barátnője elesett a nyílt utcán , és azt mondta: – Úgy nem szeretek elesni. Ilyesmivel nemhogy nyolc általánost nem végezhet, de még politológus se lehet az ember.
A kerületi döntést órákon belül érvénytelenítette a bíróság, Orbán Viktor tegnap is szabadon brüsszelezhetett Brüsszelben Európa hírhedt bajkeverőinek díszes társaságában. Ami már önmagában is szégyen, ugyanakkor jogos kérdéseket is felvet.
A Magyarországon születésük óta élő lakosok zöme ma sem érti, mért jutottak szavazati joghoz a határon túliak, ha egyszer egy népszavazás már megtiltotta nekik. Hogy "a romák döntenék el", az meg igazi rasszizmus. Parászka Boróka nem tudja, de teszi.
Magyar ígért „leleplezéseket”, aztán nem leplezett le semmit, míg a Vidéki Prókátor olyan ügyet adott az ország kezébe, amellyel meg kellett volna döntenie Orbán rendszerét. De képtelen volt rá. Ezért elmondja, hogy miért.
Mintha egy kicsit korán örült volna Orbán Viktor Fico győzelmének, aki twitterében gratulált neki és azt írta, hogy alig várja, hogy a "szlovák hazafival" (az ő szavai) együttműködhessen. Ha ők a barátaink, akkor már nincs is szükség ellenségre.
Az Egyesült Államokhoz hasonlóan az EU-nak is egyfajta inflációcsökkentő jogszabályt kellene alkotnia, egy versenyképes ipari stratégiába ágyazva, s ennek lehetne az egyik eleme az egész EU-ra kiterjedő támogatási rendszer.
A dunaszerdahelyi stadionban sörversenyt tartottak a minap. A teszten a Csíki Sör, a Staropramen, a Budvar, a Gambrinus és a Kaltenecker söreit lehetett kipróbálni, és a fogyasztók túlnyomó többsége szerint a Csíki Sör „ihatatlan” volt.
Mandátumot veszít a Momentum (kettő helyett egy képviselőjük marad) és a DK is (négy helyett három képviselőjük marad). Magyar Péter pártján kívül azonban várhatóan új szereplő lesz még az Európai Parlamentben a Kutyapárt két mandátummal, és a Mi Hazánk egy mandátummal.
Az interjúban Magyar Péter arról is beszélt, hogy szerinte nagyon sokat elárul az, hogy a Fidesz és az RMDSZ régen egymás ellenfelei voltak, most meg nagy szövetségesek. Szerinte a magyar kormánypárt szavazatmaximalizálási célból állt át az RMDSZ-hez.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.