Gálfalvi Zsolt: Gaál Gábor – igény és mérték

A mű mérhetetlenül több, mint a leírt sorok összessége, sőt több a Korunk, majd az Utunk általa szerkesztett évfolyamainál is. Ez az életmű: egy szellemi, írói magatartás, szint és igény értéket és mértéket teremtő, szét- és továbbsugárzó, vallató és vállalásra kötelező példája.

Oláh Tibor: „L’Auberge d’Ancoutza”

Rebreanu megjelenésével a realizmus üli diadalát a román irodalomban, eredeti színfolttal gazdagítva az európai regényírás összképét. Erre a teljesítményre jó ideje gyűjtötték az erőt a Dunának–Oltnak klasszikusai.

Szász János: Béke és háború

Billy tehát menekül, félig tudatosan, félig megviselt tudatának beteges elrugaszkodásai okán; hősünk néha egy másik naprendszer bolygóján vendégszerepel, ahol egy divatos filmszínésznővel együtt az állatkertben mutogatják.

Szilágyi Júlia: Etikus irodalom II.

Nálunk az irodalom sosem volt csak irodalom. Aki ezen a tájon tollat ragadott, úgy volt tanúja korának, mint ahogy Montaigne a Szent Bertalan-éj vagy Puskin a dekabrista lázadás kortársa volt. Mindig volt ok a kikapcsolódás keresésére, de sosem volt rá mód.

Muhi Sándor: Brutális szatmári brutalista építészet

Muhi Sándor: Brutális szatmári brutalista építészet
A hatalmas, nyers betonfelületek félelmet keltenek, de egyben félelemről is árulkodnak. Különben mire valók lennének az ablakokat védő és takaró oldalsó betonlapok, a szűk, könnyen eltorlaszolható bejáratok. A főbejárathoz keskeny, ösvényszerű út vezet...

Nagy István: Egy önéletírásról

Nekem, aki Kolozsvár dolgozóit ismertem közelebbről, most úgy tűnik, hogy a marosvásárhelyi munkások keményebb legények és leleményesebbek voltak s talán fogékonyabbak is, mint annak idején mi. Keményebbek lehettek túlbuzgóságukban önmagukkal és vélt ellenfeleikkel szemben is.

Szilágyi Júlia: Etikus irodalom

„Az olvasót nem szabad becsapni!” – méltatlankodott nemrég egy író kartársa etikáján. „Tévedsz – torkolta le a jelenlevők egyike – az olvasót nem lehet becsapni…” Hosszú távon valóban nem, s rövid távon is az olvasó megtévesztését megelőzi az író megtévedése, önbecsapása.

Papp József: Ha kevés a vasunk…

Hadnagy Csaba első kutatási témaköre 1942-ben a gyomorbélhuzam egyes hematológiai összefüggéseinek tanulmányozása volt. A felszabadulás után a marosvásárhelyi Vérátömlesztő Központ vezetésével bízták meg, ahol igen kiterjedt tudományos munkásságot fejtett ki;…