Posts by Ifj. Ágoston Hugó

Olyan forradalmi korszakban élünk, amelyben a szilárdtestek fizikájának, a kvantummechanikának és a statisztikus mechanikának minden bonyolultságát és finomságát igénybe vehetjük a jelerősítés egyszerű feladatának megfelelő megoldásához.

Ezek a szálak átfogták annak idején Romániát, és innen terjedtek szét Európa szinte minden fővárosába, szinte minden országába, s vitték a Korunkat Budapesttől Berlinig, Stósztól Bécsig, Szabadkától Rómáig, Losonctól Moszkváig, Prágától Párizsig, Dormundtól Londonig.

Összegezésként, Bence Györggyel és Kis Jánossal együtt elmondhatjuk: „a munka meghatározó szerepéről alkotott hipotézis most vált az ember származásának zoológiai, ősembertani, régészeti és etnológiai anyagon ellenőrzött elméletévé.

Olyan korban éltek, amikor minden nap számot kellett adniuk maguknak saját haláluk lehetőségével. A halál persze a költészet régi tárgya, de itt most nem az irodalomról van szó, hanem a tarkónlövésről.

Hajzat, szakáll, gallér, kabát, sétabot, cipő. Persze, ez változik és ismétlődik, mint ahogy most újra divat a dús szőrzet és a lötyögős nadrág. De van valami, ami állandó: a tekintet, amely kisüt a sokféle arcból. Kiderül, hogy a nyelv nem is olyan fontos, mert beszél helyette a szem.

Minden mítosz teremtette „hős” alkalmazkodni kénytelen létrehívói ízléséhez, és egyúttal örök antitézise az éppen meglévőnek. A tudományos technikai kor „pszichodrámái”-nak Luciferje tehát úgyszólván hivatalból irracionális.

A módszerről tett megjegyzéseink a kötet egészére érvényesek – de csak nagyjából körvonalazzák értékítéletünket az egyes írásokról. Van köztük ugyanis néhány sikerült novella vagy karcolat.

Sportnyelven szólva: „volt jobb”. De a művészet terén, lett légyen az a fotóművészet, már sokkal kockázatosabb ilyen kategorikusan fogalmazni. Meg aztán, ugyebár, vannak műfaji sajátosságok, divathullámok, különböző művészi megközelítési módok…