Szilágyi András: Kaland

A végén arra a következtetésre jutottam, hogy csalásról vagy megtévesztésről szó sem lehet. Az asszony csakugyan azt hitte, hogy ez az út szinte nem több egy macskaugrásnál. Hiszen ők már évszázadok óta gyalogolnak és különben nem élnének meg, és már néhány generációval előbb elpusztultak volna.

Valentyin Gagarin: Fivérem, Jurij 2.

Jura az ablakhoz ment. Valóban, a kerítésnél öregasszonyok álldogáltak – voltak vagy tizenöten. A hőség ellenére sem tették le sötét kendőiket, úgy álldogáltak ott botra támaszkodva, görnyedt háttal; a ház falára szögezték tekintetüket, s úgy tetszett, a fa nyomban elmozdul...

Szávai Géza: A költői beszéd lehetőségei

A versek egy része túlírt, elnyújtott – csak itt-ott, részletekben emelkedik Palocsay saját legjobb színvonalára. A Kolumbusz imája című hosszú verset egyenesen kényelmetlen olvasni: mintha Karinthy halhatatlan Háth-bizony Jánosa sütögetné benne örök aranyigazságait.

Szász János: Folytatása következik

Én még sok mindenről szerettem volna beszélgetni vele. Ő közben vitatkozni kezdett Kormos Istvánnal és Parancs Jánossal Babitsról és Juhász Gyuláról, kis komparatista elemzést rögtönözve. Mennünk kellett, még ebédelni valahol, majd ki az állomásra.

Szekernyés János: Beszélgetés Kodolányi Jánossal

Szekernyés János: Beszélgetés Kodolányi Jánossal
Apámat régi és szoros barátság fűzte a romániai magyar írókhoz. Egy időben nagyon élénk kapcsolatai voltak Balogh Edgárral, s rokonszenvvel követte Asztalos István és Szabédi László írói pályájának alakulását. A legszorosabb barátság Gaál Gáborhoz és Tamási Áronhoz fűzte.

Majtényi Erik: Hangjegyek holdfényben

A sima márványlap semennyire ki nem emelkedik az oltár előtti padlatból, amelyen nincs dátum, nincs ige, csak ez a három név párhuzamosan egymás alatt. Johann Sebastian Bach. A karnagy, aki itt élete huszonhét legmunkásabb esztendejét töltötte.

Bejegyzések – megnyitható rovatok az Új Hét honlapon

Bejegyzések – megnyitható rovatok az Új Hét honlapon
Az Új Hétben a megjelenése óta eltelt valamivel több mint négy év alatt 20 ezer 600 bejegyzés, cím jelent meg. A WordPress adatai szerint a napi megtekintések átlagos száma a kezdeti körülbelül 200-ról máig körülbelül 400-ra emelkedett, leginkább a "szörfözésnek" köszönhetően.