Amikor egy tizenhat éven át regnáló hatalom összedől, a romok alól sosem az a politikus mászik elő, akit a hivatalos portrékon láttunk. A 2026-os tiszás hatalomátvétel és a Fidesz ellenzékbe zuhanása után a hazai értelmiség megdöbbenve figyeli, ahogy az egykori teljhatalmú miniszterelnök nem az európai idős államférfiak elegáns visszavonultságát választja. Ehelyett alámerül a legnyersebb radikalizmusba, és a Vadhajtások-féle gátlástalan, troll alapú gerillaharc élére áll.

A régi vágású, polgári elit (lásd a „hová tűnt a tisztelet és a párbeszéd?” álságos kérdésfelvetése felett sápítozó, egyre súlytalanabb publicisztikákat) szörnyülködik. Azt hiszik, Orbán Viktor megbolondult. Azt hiszik, a vereség elvette az eszét, és kétségbeesésében nyúlt a legalpáribb eszközökhöz.

Mekkorát tévednek.

Orbán nem megőrült, és nem is megváltozott. Ha a felszín alá nézünk, egy jéghideg igazsággal szembesülünk: az elmúlt másfél évtizedben mutatott, a „Karmelitában pávatáncot járó, globális stratéga” képe volt a puszta illúzió. A méretre szabott öltöny és a nemzetközi csúcstalálkozók protokollja csupán egy politikai ragadozó kényelmes jelmeze volt. Valahányszor elveszíti az intézményi hatalmat, Orbán azonnal visszavált a radikális mozgósítás és a rendszeren kívüli harc üzemmódjára.

Az „utcai harcos” mítosza azonban mindig is félig politikai marketing volt. Orbán sosem volt valódi rendszerellenes lázadó. Nem Che Guevara volt, hanem hatalomtechnikus, aki zseniálisan használta az anti-elit retorikát saját politikai építkezéséhez.

1989-ben a Hősök terén, egy tabudöntögető beszéddel tette fel magát a térképre. A 2002-es sokkoló vereség után nem a parlamentben interpellált, hanem az utcán létrehozta a polgári köröket. 2006-ban pedig puszta kézzel bontotta a rendőrségi kordont. Akkor ez volt az ő közege.

És most elérkeztünk 2026-hoz. A Tisza Párt villámháborúja letarolta a NER-t. Orbán Viktor elveszítette a kétharmadot, a propagandagépezetet, az óriásplakátokat és a végtelen erőforrásokat. Kikerült a Karmelita védett falai mögül, vissza a hideg, huzatos politikai utcára. És az utca törvényei ma másak, mint 2006-ban voltak. Ma nem kordonokat kell bontani, hanem algoritmusokat.

A Vadhajtások stílusa – a nyílt személyeskedés, az alpári gúny és az állandó, hisztérikus mozgósítás – a 2026-os ellenzéki Orbán-stratégia fegyvere lett.

De itt van az a pont, ahol az „utcai harcos” gondosan felépített nimbusza darabokra törik. Amikor Orbán arról beszél, hogy a „kurucoknál” kell kezdeni az újjáépítést, valójában a magyar politika legátlátszóbb szerepjátékát nézzük.

Hagyjuk a romantikát: Orbán Viktor ma már nem az a farmerdzsekis fiatalember, aki húsz éve kordont bontott. Egy tizenhat évig teljhatalomban, magángépeken, stadionok VIP-páholyaiban és a Karmelita elzárt világában élő, immár ex-miniszterelnök nem tud hitelesen visszamenni utcai harcosba. Hiába játssza el a nép egyszerű gyermekét, a testbeszéde, a reflexei, a puszta habitusa elárulja: ez már csak egy rosszul ráadott jelmez. A ringet nem ő uralja. Ő csak beállt a sarokba, és onnan próbál homokot szórni az új hatalom szemébe.

A legszánalmasabb az egészben a módszer gyávasága. Orbán nem áll ki nyílt sisakkal vitázni, nem a parlamentben száll szembe a Tisza-kormánnyal. Ehelyett elbújt a Vadhajtások és a legalsó polcos propagandasajtó mögé, hogy onnan, biztonságos távolságból rúgassa rá az ajtót az ellenfeleire. Amikor a Vadhajtások „Rovar úrnak” hívja az új miniszterelnököt, az nem a nemzeti radikalizmus dicsőséges feltámadása. Ez egy aljas, genyó húzás egy olyan politikustól, aki elveszítette a hatalmat, de képtelen emelt fővel viselni a vereséget.

Nem, uraim, ez nem utcai harc. Ez egy elit klubból kitiltott, sértett oligarcha bosszúja, aki a hátsó sikátorból fizeti le a huligánokat, hogy verjék be a klub ablakait. Orbán visszalőtt azokkal a lövedékekkel, amelyekkel egykor őt is sebezték, de közben elfelejtett egy alapvető szabályt: az aljasság talán ideig-óráig összetartja a frusztrált rajongókat, de kormányzóképes erőt, igazi alternatívát sosem lehet a puszta genyózásra építeni.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 28-án.