Nyolc éve már… Emlékszünk? Volna mire, miért. Rohan az élet, változik a világ, változnak a pártok, az emberek. Nyolc évvel ezelőtt változott az RMDSZ elnöke: Markó Béla Kelemen Hunornak adta át a stafétabotot a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tizedik, tisztújító kongresszusán.
Hideg volt Nagyváradon azon a februárvégen. A hangulat azonban forrott a teremben – mindenki tudta, mi a tét, még mi, meghívottak is: megtartja-e addigi vonalát az RMDSZ, vagy pedig… nos, elfogadja-e az akkor tisztességtelennek tűnő ajánlatot. Ezt az ajánlatot egyértelműen tolmácsolta beszédében
Pelczné dr. Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke:
„Ma úgy jöttem el önök közé, mint egy győztes párt, egy kétharmados felhatalmazást kapott párt egyik alelnöke, egy olyan vezető, aki nő létére talán még jobban ismeri a kihívásokat és a nehézségeket. Engedjék meg, hogy néhány gondolatot megosszak önökkel, melyek talán segítségükre válhatnak abban a döntő pillanatban, amikor önök ma itt vezetőt választanak az RMDSZ élére.
A mai nap nemcsak egyike 365 napnak, nem csupán egy a fontos napok közül, és nem csak egy a tisztújító kongresszusok sorában. A mai nap korszakhatár lehet a RMDSZ életében. A változás, ami mindannyiunk életében eljön, ma ide is eljöhet Önök közé.Ez a változás azonban nem csak a fiatalításról szól – többről van itt szó – a mai nap az útkeresésről és a helyes út megtalálásáról is szól. Azaz a jövő együttműködéséről szól, amely új hajlandóságot mutatva lezárhatja az elmúlt mintegy két évtizedes korszakot, amely korszaknak voltak nagy sikerei, de nem szűkölködött az ellentmondásokban sem. Önök ma megkapják az esélyt arra, hogy változtassanak. Ugyanakkor ma már nem jók a múltbeli válaszok, nem elegendőek a múltban jónak hitt félmegoldások.
Ma itt Önök a múlt örökségét nem elfelejtve a jövőről, gyermekeinkről, ugyanakkor hagyományaink ápolásáról, a tradícióinkról, egyszóval nem csak a saját, de a közös életünkről is döntenek.A változás bizonyos időközönként önmagától is bekövetkezik. A fontos kérdés azonban az, hogy felkészültek vagyunk-e a változásra? Sodródunk-e vele, vagy tudatosan, felelősségünket felismerve irányítjuk-e döntéseinket. Önöknek a mai napon alkalmuk van választani a sodródás, alkalmazkodás, vagy a tudatos jövőépítés között.
A döntésünk meghozatalakor azonban, figyelniük kell környezetükre, figyelni kell az önöket körülvevő közösségekre, ami az RMDSZ vonatkozásában a minden megyére kiterjedő magyar közösségeket jelenti. Ha ez a figyelem és gondoskodás elmarad, akkor valami véget ér. Ha egy test elfárad – és ugyanez igaz egy nagy szervezetre is –, akkor lomha lesz, lelassul, és előbb utóbb előjön a betegség, mellyel a test jelezni kíván. Ezek a jelek fontosak, tisztelt hölgyeim és uraim, mert a figyelmetlenségből adódó veszteségek sajnos pótolhatatlanul egy életre szólnak.
Egy politikai szervezet életében is megfigyelhető ugyanezen folyamat: a tagok elmaradoznak, az aktivitás lelassul, a lelkesedés alábbhagy, a külső megítélés számottevően romlik. Ekkor szólal meg bennünk – eleinte egészen halkan, majd egyre vészjóslóbban – az a bizonyos belső hang, mely azt mondja, hogy valami nem jó, valami más kell. Igazi politikai nagyság, aki ezt a hangot kellő időben meghallja.
Önök ma eljutottak erre a szintre, amihez őszintén és szívből gratulálok!
Megújulás kell, ami a megfelelő politikai válaszokkal felel majd a minket körülvevő kérdésekre, úgymint a társadalom, a család, a gazdaság, vagy éppen a környezetvédelem ügye. És itt kell feltenni az alapvető kérdéseket, hogy megvan-e az az értékrend, amire a megújulás nevében a szövetséget építeni lehet? Ha megvan ez a stabil alap az építkezéshez, akkor kérdés az lesz, hogy megvan-e az irány, végül, megvannak-e a kitűzött célok? Ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket megválaszoljuk, rögzíteni kell azt az egyszerű tényt, hogy kik a szövetségeseink, és majd a szövetségeseinkhez fűződő viszonyt is, s benne a Fideszhez fűződő viszonyt is újra kell értelmezni.
A következő kérdés a magyarság mint kisebbség érdekeinek képviselete és annak érvényre juttatása. A magyar közösségeket is csak úgy lehet tisztességesen sikerrel képviselni, ha az idők szavát értve, a közösséghez való viszonyt újragondolva, a közösségek valós igényeit megismerve és felkarolva fordulunk közösségeink felé. Azaz az összmagyarság közös ügyét nem lehet szövetségesek, segítők nélkül előre vinni.
Hölgyeim és uraim! Talán nem is tudják elképzelni milyen felemelően jó érzés látni, hogy az Európai Néppárt magyar delegációjában ez már megvalósult, ott őszintén tudunk beszélni a problémáinkról. Hölgyeim és uraim! Olyan lehetőségek előtt állunk mi magyarok itt Európában, amelyekkel csak együttesen tudunk élni. Az adottságaink kiválóak, mi vagyunk az EU soros elnöke, a Fidesz-KDNP, az RMDSZ, sőt a PDL is az Európai Néppárt közös családjába tartozik. S a mi politikai családunk a legnagyobb befolyással rendelkező európai parlamenti frakció. Talán szokatlan, hogy egy tisztújító kongresszushoz szóló köszöntő beszédben ezt mondom, de Önök ma itt elsősorban nem személyek között választanak. Önök utak között választanak, azt választják meg, hogy hogyan tegyék meg az Önök előtt álló, feladatokkal és kihívásokkal teli utat. Arról döntenek, hogy a rövidebb úton – netán megalkuvásokkal is övezve – jussanak-e el a kívánt sikerhez, vagy az önös érdekeket mellőzve, kompromisszumok nélkül, hosszú távra szóló építkezésekbe kezdjenek, melyben Európa-szerte is biztos partnerekre találnak.
Nekünk, a ma már kétharmados támogatottsággal bíró pártnak is sokszor könnyebb lett volna a rövidebb utat választani, mi mégsem ezt tettük. Igaz, sokszor nem volt könnyű, de támogató módon kitartottunk szövetségeseink mellett és együtt kivártuk a megfelelő időt, amely idő valóban megérett a változásra, ami végül be is következett.
Én, mint a Fidesz alelnöke biztosíthatom Önöket, hogy ha a változás mellett döntenek ma itt – tisztelt hölgyeim és uraim –, akkor mi segítő kezet nyújtunk Önöknek a kitűzött célok elérésében, és együttműködésünket ajánljuk fel, ahogy ezt tettük eddig is, és tesszük a jövőben is a kárpát-medencei összefogás nevében.
Végezetül, kérem Önöket, hogy soha ne tévesszék szem elől a tényt, miszerint az itt élő magyarok már régóta várnak sorsuk valódi felkarolására és a változásra, jobban mondva ők mindig is a változásra vártak.” (Nagyvárad, 2011. február 26., szombat; teljes szöveg, kiemelések tőlem.)
Eddig a tanulságos üzenet szövege. Az eredmény ismert. Az ajánlatot a küldöttek nem fogadták el. A beszédet döbbent csend, baljós moraj fogadta. Nyolc évvel ezelőtt Kelemen Hunor a „sodródást” választotta, a Fidesz által támogatott jelöltet, Olosz Gergelyt pedig még Eckstein-Kovács Péter, Traian Băsescu elnök elkötelezett tanácsosa is alaposan megelőzte. (A szavazatszámok csökkenő sorrendben: 371, 118, 47.)
Azóta szinte minden megváltozott.
Elsősorban a szervezet súlypontja Marosvásárhelyről Kolozsvárra tevődött át. Lassan teljesen eltűnt az RMDSZ alapszabályában is foglalt belső pluralizmus, ezzel jelentősen javult a szövetségben a kohézió. Érdekesen alakult a jelöltek sorsa. Eckstein-Kovács Péter nemrég lemondott RMDSZ-tagságáról. Kelemen Hunor néhány röpke év alatt megállította a „sodródást”, és eljuttatta érdekképviseletünket a „kompromisszumok nélküli” mai igaz útra. Olosz Gergely rövidesen szintén jó útra tér.
Egy dolog változatlan: a változás szükségessége. Hisz milyen igaz, milyen örök érvényű: „Ma már nem jók a múltbeli válaszok, nem elegendőek a múltban jónak hitt félmegoldások.” De most végre nyugodtak lehetünk: ha nyolc évvel ezelőtt nem is, végül az a bizonyos ajánlat teljesült, működik a „segítő kéz a kitűzött célok elérésében”. És az is bizonyos, hogy „családunkban megvan az értékrend, amire építeni lehet”. Sőt, nem is egy, hanem két vagy három családdal – európai, magyarországi, romániai – és a megfelelő értékrendekkel rendelkezünk. Nem létezik, hogy valamelyik be ne jöjjön nekünk.
Megjelent a Transindex Plakátmagány rovatában 2019. március 20-án.
