A Magyar Hang cikke.
Csernátoni Loránd végzettségét tekintve pszichológus lenne, azonban az élet és számtalan egyedi ötlete más irányba terelte. A kulturális és környezetvédelmi szervezet, a Lármafa Egyesület vezetőjét pár éve Indiába sodorta az élet, ahol Kőrösi Csoma Sándor nyomait kutatta. Négyhónapos indiai útja során azonban az életről és a szegény sorsú emberekről is másképp kezdett el gondolkozni, arra is figyelmes lett, ami már több kutatót elkezdett foglalkoztatni, hogy a székelyföldi romák és az indiaiak között számtalan kulturális hasonlóság figyelhető meg. Ázsiai útja olyan mély nyomot hagyott Csernátoni Lorándban, hogy Sepsiszentgyörgyre hazatérve Fekete Zsolt szentgyörgyi színésszel közösen elkezdték szervezni a mára öt kiadást is megért Manus Őrkői Cigánytalálkozót, mely a romák és nem romák közötti bizalmatlanságot szerette volna csökkenteni azáltal, hogy megmutatják a romák emberi arcát, akár önmaguknak is, és Sepsiszentgyörgy két részre szakadt közösségét egymáshoz fizikailag is közelebb hozták. A Manus Őrkői Cigánytalálkozó alatt Sepsiszentgyörgy kirekesztett közössége meghívást kapott a városközpont egyik közkedvelt helyére, a Szimplába, a nem roma közösség tagjai pedig (sokan első alkalommal) átlépték a láthatatlan falat, és az Őrkő negyedben, a cigánytelepen hallgatták, nézték meg a különböző zenei, táncos előadásokat, illetve beszélgettek a romákat érintő kérdésekről.
A Manus egyik főszervezőjét a 2024-ben esedékes cigánytalálkozóról, egy indiai vendégmunkás váratlan felbukkanásáról az Őrkőn, a romák és nem romák együttéléséről, illetve arról is kérdeztük hogy halad a dalai lámához írt levelével. Csernátoni Loránd ugyanis a fejébe vette, hogy Kőrösi Csoma Sándornak sztúpát fog állíttatni Csomakőrösön, aminek avatására akár a dalai lámát is szívesen látja.
A szentgyörgyi legenda szerint sok mindenki megfordult már az Őrkőn. Így tett a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is, akik az egyik roma családnál egy indiai vendégmunkásra lettek figyelmesek, akiket a romák tartottak el, mert az indiai férfi még náluk is szegényebbnek bizonyult, és amíg talpra állt, addig az őrkőiek segítették.
A kétfarkú kutyákkal két évvel ezelőtt, Szent György Napokkor ismerkedtünk meg. Volt egy közös projektünk is, mert meghívták az őrkői roma tánccsoportot a ferencvárosi napokra. Ezt én menedzseltem le. Kicsit meglepődtünk, amikor mi voltunk a Ferencváros Napok gálaműsorának fő attrakciója, de nagyon jól sült el. Amikor pedig a Kétfarkú Kutya Párt ismét Szentgyörgyön járt, és itt volt Döme Zsuzsi, a kétfarkúak társelnöke is, aki Szentgyörgy testvérvárosának ferencvárosi delegációját képviselte a város alpolgármestereként, akkor Zsuzsi mondta, hogy mindenképpen el szeretne látogatni az Őrkőre is. Így meglátogattuk azokat a roma családokat, akikkel a Manus Őrkői Cigánytalálkozó apropóján folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Az őrkőiek szokásuk szerint nagyon jól fogadtak, beszélgettünk, és egyszer csak betoppant az ajtón egy ember. Én elsőre azt hittem, hogy őrkői cigány, de kiderült, hogy nem beszél se magyarul, se románul, megkérdeztem tőle, hogy ki ő, és kiderült, Indiából származik, ráadásul Rádzsasztánból, ahonnan a cigányok is származnak.
Egy adott pillanatban az indiai férfi feltett egy rádzsasztáni népzenét és elkezdte énekelni. És hát mindenki felállt, ujjongott és tapsolt. Aztán az őrkőiek meg feltették a saját népdalaikat, és akkor egy hatalmas buli kerekedett délután négy óra tájban. Mindenki táncolt. Nagyon érdekes volt, mert ez a két kultúrának az összekapcsolódása is volt, melyekben rengeteg a hasonlóság, mert mind a két kultúrának ugyanaz a gyökere. És ez ott a helyszínen abszolút spontán módon, hétköznapi emberek interakciójából is megmutatkozott.
Nagy élmény volt ebben részt venni, élőben látni, és hallani is, mert megérkezett Ötvös Rémusz is, aki a Felszállott a páva döntőse volt, és szintén ott volt az Őrkőn. Rémusz ugyebár gyönyörűen énekel, és kontrázni kezdtek az indiaival: egyszer énekelt Rémusz, utána az indiai srác, akit úgy hívnak, hogy Camarat Chat.
Érdekes az is, hogy egy székelyföldi roma néptáncelőadásnak nagyobb keletje van Budapesten, mint itthon. Picit úgy vagyunk vele, mint a képzőművészettel és egyéb hagyományos értékeinkkel, szépnek szép és fontos is, de csak akkor vesszük észre mennyire fontos, ha a múzeumi vitrinből köszön vissza ránk.
Igen, pedig hát az őrkői zenét, néptáncot és népdalokat külön jegyzi a folklorisztika. Ott egy olyan egyedi dolog fejlődött ki, hogy az külön kutatásokat vont maga után. Sokan kutatják ezeket az énekeket, néptáncokat, mert az a kuriózum benne, hogy az őrkői cigányok a székely népdalokat cigányosan, magyar nyelven énekelik, ami ritka. És hát ugye az őrkői cigánytánc is különlegesség: apáról fiúra száll.
Hogyan került oda Camarat Chat?
Kívülállók nem nagyon tudják, hogy a cigányok mennyire befogadóak, elfogadóak. Sokkal elfogadóbbak másokkal szemben, mint a székelyek vagy a magyarok. Ők azokat is képesek elfogadni, akik hátrányos helyzetűek. Nem hiába van az, hogy ha a gyerek árván marad, hiába van tizenkét gyerekük, még azt a tizenharmadikat is befogadják és felnevelik, aki árván maradt. És ez a fajta feltétel nélküli elfogadásuk a mindennapokban is megfigyelhető. Ha az ember sokszor kijár az Őrkőre, barátkozik, és lebontja magában a sztereotípiákat, akkor ez a világ megmutatkozik előtte.
Mi ott segítjük egymást, ahol tudjuk. Ők is segítenek rajtunk nagyon sokszor. Nemrég az autóm átíratásában is segítettek, mert nem tudtam, hogy kell. És volt, hogy dolgoztam is nekik. Pityókaszedéskor én voltam a sofőrjük. Úgyhogy én így vagyok velük. Nagyon szeretem őket, mindig nagyon családias a hangulat náluk.
Camarat pedig úgy került az őrkői családhoz, hogy a román kormány Indiából toboroz munkaerőt. Négymillió honfitársunk hagyta el az országot, úgyhogy a munkaerőhiányt pótolni kell. Kialakult tehát az együttműködés a két ország között, és pár éve – Camarathoz hasonlóan – az indiaiak is jönnek, viszont nagyon alul vannak fizetve.
A romániai napszámosok keresete 150 lej körül lehet, és az indiaiak ennek a felét, ha megkapják. Abban biztos vagyok, hogy alulfizetettek. Azóta az indiaiak hazamentek, most már nem dolgoznak az Őrkőn. Épül ugye az új óvoda és kultúrház, és ott folyik nagyban az építkezés. A GAL Sepsi Akciócsoport Egyesületnek is van az önkormányzattal egy közös projektje, ennek kapcsán szociális lakások is épülnek az Őrkőn.
Továbbra is fontos lenne az Őrkőt is bevonni a város életébe, és az őrkőiekre értékként tekinteni, nem pedig valami olyasmiként, amit le kell tagadni, vagy el kell hallgattatni, mert fontos társadalmi csoportja, és értéke a városnak.
Szentgyörgyön az Őrkőn is rengeteg szociális probléma van, de hát ez egész Európában így van, és ezeket a szociális létből adódó dolgokat szakmai szinten kell kezelni, taníttatni kell a gyerekeket, normális iskolázottságot kell biztosítani nekik, ezen a szinten ez a legfontosabb. A GAL Sepsi és a partnerszervezetei nap mint nap ezt teszik. Nem csak a szociális lakások építésére hívtak le pályázati pénzeket és kerestek hozzá olyan szervezetek, akik meg tudják valósítani a pályázatokat, hanem foglalkoznak magukkal a munkahelyek kérdésével, és magával a hátrányos helyzetű csoporttal is.
Az olvasók elsősorban a Manus Őrkői Cigánytalálkozó kapcsán ismerhetik a nevedet, most is említetted, de mintha pár éve már nem szerveznétek meg.
A Manus cigánytalálkozót hét éve kezdtük el szervezni, és azóta öt kiadást élt meg. Azért kezdtük bele, hogy egyfajta platformja legyen az őrkői roma közösségnek, ahol ők is megmutatkozhatnak. Mi szerettük volna ezt az általunk éveken át tapasztalt kulturális sokszínűséget megmutatni. Hogy elhiggyék, hogy értéket képviselnek. Az Őrkőn nagyon sok sérelem a kirekesztettség miatt van, az önbizalomhiányból adódik: „hát én cigány vagyok, engem úgyse vesznek emberszámba”. És ebből a sértettségből, ebből a kirekesztettségből adódik egy düh és harag, plusz a kilátástalanság, nincstelenség, nyomor, és akkor abból adódnak bizonyos viselkedési problémák, meg konfrontációk a nem roma közösség tagjaival.
Legutóbb a pandémia kellős közepén szerveztük meg, több pénzünk lett megszervezni, és jóval nagyobbat és színesebbet tudtunk csinálni, de nagyon nehéz volt. El is fáradtunk benne. És 2022 óta azért nem tudtuk megszervezni a Manust, mert persze sokan mások is részt vettek benne és segítettek, de nagyrészt ketten, Fekete Zsolttal vagyunk a mozgatórugói a cigány találkozónak. Sok volt a munkánk, a pályázati lehetőségek a háború kezdete óta megcsappantak, sőt pályázati pénzekkel még az előző évekből is tartozunk embereknek. És akkor úgy gondoltuk, hogy egy kicsit hagyjuk, ameddig feloldódnak a dolgok, mert nem szerettünk volna ismét úgy nekikezdeni, hogy továbbra is negatív irányba billenjen a mérleg, és ráfizetős legyen a fesztivál.
Volt ilyen?
Csináltuk mi pénz nélkül is és úgy is jó volt, de hát Fekete Zsolttal már mind a ketten abban a korban vagyunk, hogy belefáradtunk ezekbe a problémákba, és el szeretnénk kerülni az olyan helyzeteket, hogy forrás nélkül, a semmiből csináljunk fesztivált. Az őrkőiek viszont kérik és mindig kérdezik, hogy mikor lesz, sokan készülnek rá, fiatalokból álló tánccsoportok is alakultak, hogy majd fellépjenek a Manuson. És azoknak a fiataloknak is, akik segítettek nekünk, önkéntesek voltak, azoknak is hatalmas élmény volt, ezért azóta erőt gyűjtünk, hogy még legalább egyszer megszervezzük. Közben azért csinálunk ilyen kisebb projekteket. Például legutóbb Fekete Zsolt meghívott cigány színészeket, művészeket, filmrendezőket Budapestről. Én is benne voltam ebben a projektben, és csináltunk egy kis dokumentumfilmet. Az alkotófolyamatról meg lehet nézni videókat aGAL Sepsi Akciócsoport Egyesület Facebook-oldalán.
Vannak ilyen kisebb megmozdulásaink is, és az utóbbi időben magyarországi és határon túli szervezetek (vajdaságiak, kárpátaljaiak, felvidékiek) vették fel velem a kapcsolatot, hogy közösen vegyünk részt egy Erasmus-pályázaton, és egymást meglátogatva, egymásnak segítve szervezzük az eseményeinket. Sajnos idén nem jött össze a pénzügyi válság miatt, de tartjuk a kapcsolatot a szervezetekkel és a jövőben mindenképpen meg szeretnénk szervezni.
2024-ben akkor újra lesz Manus Őrkői Cigánytalálkozó?
Persze, és mindenképpen egy nagyobbat szeretnénk, legalább egy háromnaposat. Már csak pénzre van szükségünk hozzá, mert pénz nélkül nehéz. De hát annyi hülyeségre adnak pénzt, arra is kellene adjanak, hogy az őrkői roma közösséget meg tudjuk mutatni.
Hiszem, hogy fontos dolgot csinálunk, mert nem csak a helyieknek adunk lehetőséget, hogy megmutatkozzanak, hanem annak is, hogy ők is lássanak jó példákat elsősorban Romániából, aztán Magyarországról, de Európára is kiterjesztve, mert vannak kapcsolataink Európában is különböző cigány szervezetekkel. Tulajdonképpen ennyi a titka a Manusnak, viszont nem könnyű munka. Az őrkőiekkel való együttműködéshez külön nyelvezetet, külön kis antennákat kellett kifejlesztenünk, és még mindig folyamatosan tanulunk, hogy hogyan kell velük kommunikálni, hogyan lehet őket motiválni. Hogyan lehet ledönteni ezeket a falakat, amik bennünk is vannak, mert kulturálisan így vagyunk kondicionálva. Az évek során azért az ember szembesül ezzel, hogy mennyi gát képződik benne, mennyi sztereotípiával él, és ezekkel ha szembesül, lebontja, akkor tisztábban kezdi látni, racionálisabban.
Mi nehezíti, néha már-már akadályozza a romák és nem romák közötti párbeszédet?
A legnagyobb probléma a kölcsönös bizalmatlanság. Az évek során az alakult ki bennük, hogy őket folyamatosan átvágják, vagy azt akarják, hogy nekik rossz legyen. Sokszor ebbe ütköztünk a szervezés során is, hogy nem bíztak meg bennünk, főleg pénzügyi dolgokban: hogyha dolgoztak nekünk, nem hitték el, hogy mi azt ki is fizetjük nekik. Pedig ez is volt az egyik célja a projektünknek, hogy a fesztivál szervezésébe bevonunk mindenkit, aki szeretne részt venni. Különösen a szegényebbeket célozzuk meg, hogy ők jöjjenek, mert nekik szükségük van pénzre, és mi ezeket kifizetjük nekik, sőt hogyha jól dolgoznak többet adunk nekik a napszámnál. Amikor színpadot építettünk, vagy együtt betonoztunk rengetegen jöttek, segítettek, és ezeket kifizettük. Kifizettük a díszítést a fesztiválon, a főzést is ők biztosították, a biztonságért is ők feleltek.
Megvallom, ez egy kicsit szokatlanul hangzik.
Direkt nem akartunk kívülről hozni biztonsági céget, vagy rendőrséget, mert tudtuk, hogy azzal csak probléma lenne, és rájöttünk, hogy saját magukat sokkal jobban tudják fegyelmezni, mint akárki más. Hét-nyolc embert tettünk meg felelősnek, akik a biztonságért feleltek, tehát közülük válogattuk ki ezeket a biztonsági embereket. Ez nagyon is működött. Három nap alatt semmilyen erőszakos cselekedet nem történt. Olyannyira fegyelmezett volt az egész fesztivál, hogy a rendőrfőkapitány is odajött, és megdicsért, azt mondta, hogy ő nem is hitte volna, hogy ez így fog működni. Ők fel voltak készülve, hogy baj lesz, de hát hál’ Istennek ötödszörre szerveztük meg, és egyik eseményünkön sem volt semmilyen probléma.
Hogyan tapasztalod így hét év elteltével, mennyire váltak nyitottá egymás iránt romák és nem romák?
Sepsiszentgyörgyön azzal van nagy szerencsénk, hogy egyre több szervezet kezd el dolgozni és próbál segíteni az Őrkőn: ott van még a Diakónia, Caritas, Málta, aztán jöttünk mi, a Lármafa Egyesület is. Változás azért van, mert a fiatalok már rájöttek, hogy tanulni kell, de hát még mindig hatalmas ez a kulturálisan öröklött gátak és tévhitek tömkelege, és sokan attól félnek, hogy őket a suliban félrenevelik, hogy magyar embernek nevelik majd őket az iskolában. A bizalmatlanság továbbra is nagy mindkét félben, főleg az írástudatlan felnőttek körében, ők azt hiszik, hogy félrenevelik a gyermekeket, mert nem értik, hogy mit csinálnak velük, és nem fogják fel, hogy mennyire fontos a tanulás, mert ők nem ezt tapasztalták. Sok helyen az van, hogy tanulatlan, írástudatlan emberek kimennek külföldre, Németországba szoktak kijárni koldulni, és rengeteg pénzt hoznak haza. Kevesen, de az Őrkőn is vannak olyan családok, akiknek rengeteg pénze van, én is meglepődtem.
Hogyan értelmezhető ez a jelenség számunkra? Hogy fér össze, hogy ebben a kirekesztett közösségben egymás mellett élnek a mélyszegénységben lévők és az átlagon felüli jövedelemmel rendelkezők?
Általában a romák esetében egyfajta homogén társadalmi képet képzelünk el, miközben ők különböző társadalmi helyzetekben élnek. Az Őrkő esetében is vannak, akiket a „Gödörben” élőknek neveznek egymás között, ők a telepnek azon a részén laknak, ahol a mélyszegénység nagyobb mértéket öltött. És a „Fehér Ház” környékén élőknek hívják azokat akik az őrkői kulturális központot közelében laknak, és valamivel tehetősebbek, mint a társaik.
A különböző társadalmi rétegek pedig kölcsönösen irigykednek egymásra, de azért mégis együtt élnek. Elhiszem, hogy nagyon-nagyon furcsa lehet egy kívülállónak ez a dolog, és azt gondolja, hogy széthúzás van, de azért mégis összefognak, amikor kell: a fehér emberrel szemben, vagy a magyar emberrel szemben, vagy a hatóságokkal szemben. És hát rengeteg probléma van, és atrocitás, családok számon tartják generációk óta, hogy ki-kit bántott, vannak sérelmek, amik nem múlnak el, vannak kibékülések is. Akárcsak bármilyen másik közösség esetében. Mi ezzel nem foglalkozunk, mert egyrészt nem vagyunk szakemberek, és nem éreztük magunkat felhatalmazva, hogy belenyúljunk ebbe a problémába. Zsolt cigány származású, és ő már nagyon régóta feljár az Őrkőre, a gyerekekkel foglalkozásokat szervez, neki jobb rálátása van ezekre a folyamatokra. Én nem ismerem a könyvészetet, csak tapasztalatból beszélek. És igazából ez a tapasztalás volt nekem nagyon fontos.
A Lármafa Egyesülettel szervezitek a Manust, más projektekkel is készültök jövőre?
Kőrösi Csoma Sándorhoz kapcsolódik az egyik sokat dédelgetett tervünk, akit nagyon nagyra tartanak a tibeti kultúrában. Annyira fontosnak tartják, hogy bodhiszattvává, azaz szentté van avatva. Nem sokan tudják ezt a székelyek közül, akiknek emlékezetében Kőrösi úgy él, mint az a vándortudós, aki elment gyalog Indiába, és ott írt egy szótárt, aztán a kalkuttai levéltár igazgatója lett, és ment volna Tibetbe, illetve Mongóliába, hogy keresse tovább a magyarok eredetét, de akkor Dardzsilingben (India) meghalt. Keveset tudnak arról, hogy ő régi buddhista szent iratokat fordított és magyarázott. Buddhának a tanításait is összegyűjtötte. Úgyhogy jóval-jóval fontosabb a tibeti kultúra számára, mint azt a székely ember sejtené. Magyarországon Kőrösinek már van két sztúpája. Ezek szent helyek, zarándoklati pontok. Székelyföldön azonban nincs ilyen, és arra gondoltunk, hogy jó volna Tibettel egy ilyen kulturális kapcsolatot létrehozni, mert nincs. És szerintem illene.
Egészen magas szinten lehetne egy ilyen székely-tibeti kapcsolatot kialakítani, akár a dalai lámával is, mert ő nagyon sok mindent tud Kőrösi Csoma Sándorról, az egyik sztúpáját Magyarországon ő avatta fel. Sőt, egész Romániában nincs egyetlen egy buddhista sztúpa sem, Magyarországon hét van.
Mennyire nehéz egy ilyen sztúpát létrehozni, működtetni?
Nem egyszerű, mert nem csak megépíteni kell. Persze, annak is megvannak a módszerei, tehát tibeti szakembereket kell hívni, hogy szakszerűen legyen felépítve, és ennek van egy felavatási folyamata. Ha azonban elkészül, utána hatalmas turisztikai vonzereje lehet. A magyarországiakénak is van, rengetegen járnak ezekhez a sztúpákhoz a buddhista ünnepek idején.
Hol lenne felavatva?
Csomakőrösre tervezzük ezt a sztúpát, így magának a településnek is egy hatalmas lehetőség lenne. A téma kapcsán nyilván felmerül egy csomó sztereotípia, meg a félelem is, hogy a buddhizmusnak köze van hozzá, mert itt keresztény és ortodox emberek élnek, ezt pedig sokan szektás dolognak tartják. Úgyhogy itt is az egyik első feladatunk az, hogy magát a közösséget meggyőzzük arról, hogy mennyire fontos ez nekik is.
Kőrösi Csoma Sándor a buddhista vallásnak az egyik fontos szereplője, de kiemelném, hogy nem a buddhizmusról, hanem itt a tibeti kultúráról van szó, aminek ugye része a buddhizmus is, és egy kulturális együttműködésről, nem egy vallási érzékenyítésről van szó. A kulturális kapcsolatot szeretnénk megerősíteni, a tibeti székely kultúrát összehozni, mert meglepődne a székely ember, hogyha tudná, hogy a tibeti vezetők, illetve kulturális képviselők mennyire nagyra tartják Kőrösi Csoma Sándort. Érdekes lenne azt észre venni és látni, hogy azért Kőrösi mennyivel több annál, mint amennyit tudunk mi.
Úgy tudom, hogy az ötlettől vezérelve egy levelet is fogalmazol a dalai lámának.
Sok más szakemberrel beszéltem Magyarországon, és hát ők javasolták tulajdonképpen, hogy írjak levelet a dalai lámának, mert nekem álmomban sem jutott volna eszembe. Pénzt nem kérhetek tőle, de azt kérhetem, hogy küldjön nagyköveteket vagy szakembereket. Az építést és mindent, ami ezzel jár adományokból fogjuk finanszírozni. Erre egy adománygyűjtő kampányt hozunk létre. Nyilván a magyaroktól nem számítunk annyira sok pénzre, de külföldiektől igen. Például Japánnal szeretnénk felvenni a kapcsolatot, mert először a japánok avatták fel Kőrösit szent emberré, Japánban van egy szobra is. Pénzforrásként látom még Dél-Koreát. Az első sztúpát Magyarországon a dél-koreaiak csinálták. Egy koreai szerzetes építette. Az Európai Parlamentben is van egy tibeti társaság, aminek az egyik elnöke Sógor Csaba volt az RMDSZ volt európai parlamenti képviselője. Úgyhogy van egy ilyen kapcsolat ott is.
Mivel tibeti állam nincs, a tibetiek nagyon szegények, úgyhogy tőlük nem válunk támogatást, viszont segítséget igen, hogy tudjunk egy ilyen támogatói kampányt elindítani. Úgyhogy most azon vagyok, hogy a dalai lámának kell írjak egy levelet, és már egy pár hónapja nem merem, mert szeretném, ha minél inkább letisztulna a terv, hogy konkrétumokat írhassak neki.
Említetted, hogy a magyarországi sztúpát a dalai láma avatta fel, az ő meghívásán is gondolkoztok?
A Dalai lámát is el lehetne hozni Csomakőrösre, csak az egy kemény diplomáciai munka lenne, mert Kína nem nagyon szereti, hogyha a Tibetet promoválják. Már volt szó róla, hogy eljön a dalai láma 15-20 éve, és az RMDSZ-nek a kezdeményezése volt ez. Nem tudták megoldani, mert a román kormány nem engedte, mivel Kínával erős gazdasági politikai kapcsolatai voltak. Kiderül, hogy most, sikerül-e.
