Mihail Tal. Legenda. Idén lenne kilencvenéves. Ő vette el a világbajnoki címet Mihail Botvinniktől. Volt olyan ellenfele, aki sötét szemüvegben játszott ellene, mert meg volt győződve, hogy tud hipnotizálni.
Gyermekzseni volt. Háromévesen megtanult olvasni, ötéves korában pedig már fejben szorzott háromjegyű számokat. Csodákat meséltek rendkívüli memóriájáról: apja orvosi előadásait szó szerint képes volt visszamondani. Kivételes zenei hallása volt. Korán megmutatkozó tehetségének köszönhetően rögtön a harmadik osztályba vették fel, tizenöt évesen pedig bekerült a Lett Egyetem történelem–filológia karára… Ám a sakk iránti szenvedélye mindent felülírt!
Az alacsony termetű, törékeny fiatalember nagy fekete szemeivel, villámgyors számításaival és páratlan intuíciójával bebizonyította a sakkvilágnak, hogy 2×2 = 5 (!). A támadások és kombinációk géniusza volt, aki mindig Szavielij Tartakover híres tétele szerint cselekedett: „Áldozz, hogy ne válj áldozattá!” Tal számára a sakkcsatákban nem az eredmény volt a lényeg, hanem a szépség! Felolvasztotta a „sakk Antarktiszát”, és rajongók millióit bűvölte el.
Szerencsére a győzelemhez való filozófiai viszonya összhangban állt a vereséghez való filozófiai viszonyával. A királyi magasságokból való kemény „földet érés” sem változtatta meg a jellemét. Tal mindig Tal maradt! Ragyogó, szellemes és művelt társalgó volt, a zene és az irodalom nagy ismerője. Aforisztikus gondolkodása és elegáns fogalmazásmódja Botvinyikot is lenyűgözte, aki a sakkirodalom szenvedélyes ismerőjeként korunk legjobb sakkújságírójának nevezte. Ezer interjú – és egyetlen ismétlés sem!
Tal életében nem léteztek szürke hétköznapok; a sakk mindig ünnep volt számára. Valóban kolosszális lelkierővel győzedelmeskedett újra és újra az emberi sors csapásai felett. Sportpályafutásának sikerparabolája a sakk legmagasabb csúcsaiig emelkedett. Nem aggódott a jövő miatt, örömet szerezve kortársainak, az utókorra pedig életművét hagyta örökül: a sakk-kombinációk halhatatlan bibliáját.
Facebook-bejegyzés
Mihails Tāls (oroszosan: Mihail Nyehemjevics Tal [Михаил Нехемьевич Таль]; Riga, 1936. november 9. – Moszkva, 1992. június 28.) szovjet-lett sakkozó, nagymester, a sakk nyolcadik világbajnoka (1960–1961), nyolcszoros sakkolimpiai bajnok, hatszoros Európa-bajnok, hatszoros szovjet bajnok, kétszeres lett bajnok, elismert sakkíró, a lett Šahs című sakkfolyóirat felelős szerkesztője (1960–1970).
A valaha élt egyik legeredetibb és legbriliánsabb sakkozónak tekintik, ezt jelzi, hogy A világ nagy sakkjátszmáinak mamut könyve (The Mammoth Book of the World’s Greatest Chess Games, Burgess, Nunn & Emms 2004[5]) és a Modern sakk briliánsok (Modern Chess Brilliancies, Evans 1970.[6]) című kiadványok több Tal-játszmát tartalmaznak, mint bármely más sakkjátékosét.
Szerette a szép, esztétikus játszmákat, ahogyan ő fogalmazott: „a sakk elsősorban művészet”. Rendkívül erőteljes és ötletes támadó játéka miatt a „rigai varázsló” címet adták neki. Játszmáiban gyakran intuitív módon áldozott anyagot a kezdeményezés érdekében, hogy aztán az előre kiszámolhatatlan bonyodalmakban felülkerekedjen. Világossal és sötéttel is kedvelte a szicíliai védelmet, világossal a spanyol megnyitást. 1992 május 28-án, bár veseelégtelenségben haldoklott, elhagyta a kórházat, hogy játsszon Garri Kaszparovval, akit sikerült is megvernie. Egy hónappal később hunyt el. 2003-ban beválasztották a World Chess Hall of Fame (Sakkhírességek Csarnoka) tagjai közé.
Élete
Zsidó család gyermekeként látta meg a napvilágot, Lettországban, Rigában, 1936. november 9-én. Apja kutató és gyógyító orvos volt. Csodagyerekként tartották számon. Hároméves korában már tudott olvasni, ötéves korában háromjegyű számokat szorzott össze fejben. tizenöt évesen kezdte el az egyetemet. A Rigai Egyetem irodalom szakán végzett, diplomadolgozata egy tézis Ilf és Petrov szatirikus műveiről, s a húszas évei elején iskolai tanár is volt.
Háromszor nősült. 1959-ben elvette a tizenkilenc éves Szalli Landau szovjet színésznőt, akitől 1970-ben elvált. (2003-ban a volt felesége életrajzot adott ki Talról.) 1960-ban született Georgij nevű fia, aki később orvos lett, és Izraelbe vándorolt ki. A válás után egy grúz színésznővel házasodott össze, ez fiktív házasságnak bizonyult, és még ugyanebben az évben elvette a gépíró Angelinát, akivel élete végéig együtt élt. Ebből a házasságából született 1975-ben Zsanna nevű lánya.
Egészségi állapota
Szellemes és impulzív alkat volt. Kedvelte a bohém életet, az ivászatokat és a táncot, néhány alkalommal a hatóságokkal is összetűzésbe keveredett. Erősen dohányzott annak ellenére, hogy egészsége ezt nem tette volna lehetővé. Már féléves korában súlyos agyhártyagyulladáson esett át. Vesebetegsége miatt sok időt töltött kórházban, és 1969-ben az egyik veséjét el is távolították. Az erős fájdalmak elviselése miatt szedett morfiumnak egy időre rabjává is vált. 1992-ben egy moszkvai kórházban halt meg hivatalosan a nyelőcsövében bekövetkezett vérzés miatt, de a valóságban már minden szerve felmondta a szolgálatot.
Személyisége
Az első felesége ezt írta róla: „Misa nagyon nem volt talpraesett a gyakorlati életben… Amikor sakktornára utazott, a saját bőröndjét sem tudta egyedül becsomagolni… Azt sem tudta, hogyan kell meggyújtani a gázt a főzéshez. Ha fejfájásom volt, és senki sem volt otthon, csak ő, akkor pánikba esett: „Hogyan készítsem el a melegvizes palackot?” Ha autót vezettem, úgy nézett rám, mintha másik bolygóról jöttem volna. Természetesen megtanulhatta volna ezeket, ha akarta volna, de unalmasak voltak a számára, egyszerűen nem volt rájuk szüksége. Sokan mondják, hogy ha Tal vigyázott volna magára, ha nem élt volna annyira kicsapongó életet, és így tovább… De az olyan emberek életében, mint Tal, a „mi lett volna ha” egyszerűen abszurd kérdés. Akkor már nem Tal lett volna.”
Sakkpályafutása
Nyolcévesen tanult meg sakkozni, miközben az orvos édesapja játékát figyelte. Nem sokkal ezután csatlakozott a rigai úttörőház sakk-szakköréhez. Eleinte nem volt kiemelkedő a sakktudása, de keményen tanult, hogy javulhasson. Aleksandrs Koblenc kezdte el tanítani 1949-től, aminek következtében Tal játéka nagyon gyorsan kezdett javulni, és 1951-ben sikerült eljutnia a lett sakkbajnokságig. Az 1952-ben megrendezett lett sakkbajnokságon már megelőzi edzőjét, egy évvel később, 1953-ban már meg is nyeri, s kiérdemli a sakkmester címet. 1954-ben válik szovjet sakkmesterré.
Először 1956-ban jutott el a szovjet bajnokságig, ahol holtversenyben az 5–7. lett, a következő évben (húszévesen) azonban már megnyeri, ezzel ő lett a legfiatalabb szovjet bajnok. 1958-ban ismét megnyeri a szovjet bajnokságot, és később ezután még négyszer, 1967-ben, 1972-ben, 1974-ben és 1978-ban nyeri meg a világ legerősebb sakkbajnokságát.
Habár nem vett részt elég nemzetközi tornán, hogy kiérdemelje a nemzetközi nagymester címet, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) az 1957-es kongresszusán úgy döntött, figyelembe véve azt, hogy megnyerte a szovjet bajnokságot, kiérdemli a címet.
1956-1958 között három főiskolai sakkolimpián vett részt a szovjet válogatott tagjaként, amelyeken mind csapatban mind egyéniben mindhárom alkalommal aranyérmet szerzett. 1959-ben megnyert egy nagyon erős versenyt Zürichben.
Világbajnok
1958-ban a zónaversenynek számító szovjet bajnokság megnyerése révén kvalifikálta magát a világbajnokság versenysorozatába. Ugyanebben az évben megnyeri a világbajnokjelöltek zónaközi döntőjét is Portorožban.
A világbajnokság következő szakaszát, a világbajnokjelöltek versenyét Jugoszlávia három városában (Bled, Zágráb, Belgrád) rendezték 1959-ben. Itt Tal jó formában 28 játszmából 20 pontot szerezve első helyezést ért el, megelőzve ezzel Paul Kerest (18½), Tigran Petroszjánt, Vaszilij Szmiszlovot, Bobby Fischert, Svetozar Gligorićot, Friðrik Ólafssont, és Benkő Pált.
1960-ban, huszonhárom évesen a világbajnokság döntőjében 12½–8½-re (6 győzelem, 2 vereség és 13 döntetlen) sikerül legyőznie Mihail Botvinniket, ezzel akkor minden idők legfiatalabb világbajnokává válik, amitől majd Garri Kaszparov fosztja meg, ugyanis neki huszonkét évesen sikerül ez a bravúr. Botvinnik, aki korábban még sosem játszott Tallal, 1961-ben ugyancsak Moszkvában 13–8-cal (10 győzelem, 5 vereség, 6 döntetlen) visszaszerezte a világbajnoki címet. A két mérkőzés közötti időszakban Botvinnik kielemezte Tal stílusát és a visszavágók nagyobb részét sikerült lassú végjátékokba átvinnie, elkerülve a hosszú, taktikus középjátékokat, ami Tal erőssége volt. Tal krónikus veseproblémái hozzájárultak Botvinnik győzelméhez, s a rigai orvosok azt tanácsolták, hogy el kellene halasztania a meccset egészségügyi okokra hivatkozva. Jurij Averbah azt állítja, hogy Botvinnik beleegyezett volna ebbe, azzal a feltétellel, hogy moszkvai orvosok is megerősítsék ezt, s ez sarkallta Talt arra, hogy játsszon.
Az 1963-as világbajnoki ciklusban az előző világbajnoki párosmérkőzés veszteseként csak a világbajnokjelöltek versenyén kellett indulnia. Az 1962-ben a Curaçaóban rendezett versenyen csak a 7. helyet szerezte meg a 8 versenyző közül.[22]
Az 1966-os világbajnoki ciklusban az 1964-ben Amszterdamban rendezett zónaközi versenyen az első nyolc versenyző jutott tovább a világbajnokjelöltek versenyére. Tal holtversenyben az 1–4. helyen végzett Vaszilij Szmiszlov, Bent Larsen és Borisz Szpasszkij társaságában. A párosmérkőzések során először Portisch Lajost győzte le 5,5–2,5 arányban, majd az elődöntőben Bent Larsent 5,4–4,5-re, és csak a döntőben kapott ki Szpasszkijtól 7–4 arányban.
Az 1969-es világbajnoki ciklusban az előző világbajnokjelölti versenysorozat döntőseként csak a legjobb nyolc versenyző közötti párosmérkőzésekből álló végső szakaszban kellett részt vennie. A negyeddöntőben 5,5–3,5 arányban győzött a jugoszláv Gligoric ellen, az elődöntőben azonban 5,5– 4,5 arányban kikapott Viktor Korcsnojtól. Ezen a világbajnokságon a helyosztóra is sor került: a harmadik helyért a dán Bent Larsen ellen játszott, és 5,5–2,5 arányban alulmaradt.
Az 1975-ös világbajnoki ciklusban 1972-ben megnyerte a zónaversenynek számító 40. szovjet bajnokságot, de az 1973-ban Leningrádban rendezett zónaközi versenyen csak 8. lett, így kiesett a további küzdelmekből.
Az 1978-as világbajnoki ciklusban külön kiemeltként indulhatott az 1976-ban Bielben rendezett zónaközi versenyen, ahol Tigran Petroszjánnal és Portisch Lajossal holtversenyben a 2–4. helyen végzett. Az első három helyezett juthatott tovább a párosmérkőzéses szakaszba, ezért a helyezéseket rájátszással döntötték el. A négyfordulós körmérkőzéses formában lebonyolított rájátszásban csak a harmadik helyet szerezte meg, így ez alkalommal sem sikerült továbbjutnia.[27]
Az 1981-es világbajnoki ciklusban a Rigában rendezett 1979-es zónaközi versenyen nagy fölénnyel, 2,5 pont előnnyel a 2. helyezett Polugajevszkij előtt 1. helyezést ért el.[28] Az 1980-ban játszott világbajnokjelölti párosmérkőzésen a legjobb négy közé jutásért azonban ugyanettől a Polugajevszkijtől 5,5–2,5 arányú vereséget szenvedett.[29]
Az 1984-es világbajnoki ciklusban csak az első két helyezett jutott tovább, mögöttük Tal a 3. helyen végzett a Moszkvában rendezett zónaközi versenyen, így került a legjobb nyolc közé a párosmérkőzéses szakaszba.[30]
Az 1990-es világbajnoki ciklusban a Szabadkán rendezett zónaközi versenyen az első három helyezett továbbjutó mögött a negyedik helyen végzett.
Az 1993-as világbajnoki ciklusban az első alkalommal svájci rendszerben rendezett zónaközi versenyen a 36. helyen végzett.[32]
Szereplései a sakkolimpiákon
1958-1982 között nyolcszor vett részt a Szovjetunió színeiben a sakkolimpián, amelyeken csapatban nyolc aranyérmet, egyénileg öt arany és két ezüstérmet szerzett. Összesen 101 játszmát játszott, amelyekből 65-öt megnyert, 34 döntetlent ért el, s csak két vereséget szenvedett, ami 81,2 százalékos teljesítmény. Ez a teljesítmény a legalább négy olimpián szereplő versenyzők között minden idők legjobbja.
Az utolsó partit megnyerte
Mihail Tal élete utolsó játszmáját Garri Kaszparov ellen vívta 1992. május 28-án, amikor a súlyos beteg Tal megszökött a kórházból a moszkvai villámsakk (blitz) bajnokságra, és tizenhét lépésben legyőzte a világbajnokot. (Kaszparov időtőllépéssel vesztett a bonyolult állásban.) Ez volt Tal utolsó hivatalos sakkjátszmája, amelyet a sakktörténelemben csak „hattyúdalaként” említenek. Egy hónappal később, 1992. június 28-án hunyt el.