Most, hogy a választási eredmény eufóriája talán már mindenkiben leülepedett, rá kell ébrednünk: nem dőlhetünk hátra, a munka még csak most kezdődik. A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, ha most elégedetten visszazuhanunk a fotelbe, mondván: „Megcsináltuk, innentől az országépítés már a Tisza politikusainak a dolga.”
A Nemzeti Együttműködés Rendszere a társadalmi megosztottságból táplálkozott, kisajátította a nemzettudatot, és ennek következményeként egymás ellen fordította a magyarokat. Közös felelősségünk, hogy soha többé ne épülhessen ki hasonló feudális rendszer Magyarországon. Ehhez pedig aktív, kritikus és éber állampolgárokra van szükség!
A Tisza Párt kétharmados győzelme „csupán” kormányváltás, a valódi rendszerváltás előttünk áll: akkor következik be, ha a leendő kormány széles társadalmi egyeztetést követően új Alaptörvényt alkot, átalakítja a választási törvényt, új médiaszabályozást hoz létre, valamint a korábban politikai befolyás alá került közintézményeket visszavezeti a valódi közszolgálatiság keretei közé. Kulcsfontosságú a jogállam visszaépítése, ahol a törvény ereje mindenkire egyformán vonatkozik, és elengedhetetlen biztosítani, hogy minden magyar állampolgár számára egyenlő hozzáférés nyíljon a demokrácia intézményeihez és a közös döntésekhez.
De a valódi rendszerváltás nem pusztán jogszabályok módosítását jelenti. Akkor következik be, amikor megtörjük a NER hegemóniáját: amikor végre kilépünk abból a gondolkodásmódból, amelyet ránk kényszerített, és többé nem az ő keretrendszerével próbáljuk értelmezni a világot. Lehetőséget kell teremtenünk arra, hogy végre érdemi párbeszédet folytassunk az eddig szőnyeg alá söpört „kényes ügyekről” is: legyen szó például eddig elhallgatott témákról az egészségügyben, a családpolitikában vagy az egyéni önrendelkezés területén. E kérdések megvitatása során a civil szervezeteket és a szakszervezeteket újra egyenrangú félként kell a tárgyalóasztalnál látnunk.
A magyar társadalomnak feltétlenül szakítania kell a pártvezetők iránti kritikátlan lojalitással: a közszolgák képviseljék a választópolgárokat, ne a nép szolgálja a politikusokat. A következmények nélküli országból a számonkérhetőség országává kell válnunk. Ennek nulladik lépése: jogállam keretei között, de megalkuvás nélkül az Orbán-rendszer haszonélvezőinek és kiszolgálóinak a felelősségre vonása. Gondolhatunk itt a közpénzből gátlástalanul meggazdagodókra, a politikai védőernyő alatt elkövetett visszaélések haszonélvezőire és a magyar közbeszédet módszeresen lesüllyesztő propagandistákra. Ez a rezsim több tízezer tízezer honfitársunk életét tette tönkre mentálisan vagy egzisztenciálisan. Az elszámoltatás azonban nem jelenthet öncélú bosszút: a gazdasági bűnökért és a hatalmi visszaélésekért bíróság előtt, a közbeszéd megmérgezéséért pedig a nyilvánosság előtt kell felelniük.
A Tisza-kormány legnagyobb kihívása a következő négyéves ciklusban a felfokozott társadalmi csodavárásnak való megfelelés lesz. Az ország újjáépítése küzdelmesen lassú folyamat, egy épület megépítése mindig sokszorosa a lerombolás idejének. Orbán Viktor tizenhat éves kormányzása alatt következetesen leépítette a demokratikus intézményrendszert és meggyengítette az állami működés ellenőrző mechanizmusait. Magyar Péter egy súlyosan megterhelt gazdasági helyzetet örököl, amelyet elszálló költségvetési hiány, magas kamatkiadások és az infláció következtében tartósan magas árak jellemeznek. Az összeszerelő üzemek világából nem leszünk egyik napról a másikra innovatív, magas hozzáadott értéket termelő gazdaság. Az egészségügy, az oktatás és a bürokrácia sem fog azonnal látványosan megújulni. Ami viszont rövid távon is érezhető lehet: kevesebb hatalmi arrogancia, kevesebb gyűlöletkeltés, és elindulhatnak azok a kis, de következetes lépések, amelyek új pályára állíthatják az országot.
A rendszerváltó szavazókban – az ország fejlődése és működőképességének helyreállításával párhuzamban – él egy erősen érzelmi töltetű elvárás is: az Orbán-rezsim működtetéséből jogtalan előnyökhöz jutók büntetőjogi értelemben is legyenek elszámoltatva, bűnhődjenek a rácsok mögött, adják vissza az ellopott pénzeket. Fontos azonban kimondani, hogy ez az utóbbi vágy – bármennyire is érthető indulatok táplálják – nagy valószínűséggel nem fog olyan formában megvalósulni, ahogyan azt elképzelik. Ugyanilyen kijózanító felismerés az is, hogy a közvélekedéssel ellentétben az eltűnt, sokak által a hatalomhoz kötött vagyonként számon tartott összegek egésze nem fog visszakerülni az államkasszába.
Mindeközben nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, hogy a hazai politikai kultúra mára riasztó állapotba került, és az ország társadalma mélyen megosztottá vált. A politikai törésvonalak nemcsak a közéletet, hanem a mindennapi emberi kapcsolatokat is szétfeszítették – családokat, barátságokat mérgezve meg. Nem szabad elfelejteni: több mint kétmillió honfitársunk szavazott a volt kormánypártokra, akiket nem lehet egyszerűen a másik oldalnak elkönyvelni vagy leírni. Valódi politikai kultúraváltásra lenne szükség, amely nem az árkok további mélyítésében, hanem azok betemetésében érdekelt. A cél, hogy a politikai viták által szétszakított emberek újra képesek legyenek egymásra találni.
Soha nem fogadhatjuk el Magyar Pétertől, hogy a jövőben önmagát Orbán Viktor bűneihez mérje. A mérce az legyen, hogy egy valóban élhető, modern és európai országot hozzunk létre mindenki számára.
Polgárnak lenni azt jelenti, hogy nem a hatalomtól függünk, hanem képesek vagyunk saját sorsunkról dönteni. Nem dőlhetünk hátra: könnyen visszacsúszhatunk abba az állapotba, amelyet a magyar nép tizenhat év után végül leváltani kívánt. Élnünk kell a lehetőséggel, ki kell vívnunk a valódi változást.
Aktív, kritikus és éber állampolgárokra van szükség!
