A honfoglalók első generációs csoportja leginkább a mai baskírokhoz hasonlított – állítja Török Tibor, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Genetika Tanszékének egyetemi docense. A magyarság őstörténetének neves kutatója szerint a honfoglalók genetikai örökségének körülbelül 4-5 százalékban ma is megvan bennünk.
Beszámolóiban, nyomtatásban megjelent tanulmányaiban, sőt, az interneten is látható előadásaiban gyakran közzéteszi azokat az eredményeket, amelyekben a sírokban talált csontok genetikai vizsgálata alapján megállapítja az egykori emberek bőr-, haj- és szemszínét. Ez szinte hihetetlen. Hogyan csinálja?
Ezek egyelőre csak bizonyos valószínűséggel állapíthatóak meg – én inkább így fogalmaznék.
Amikor olvastam a megállapításait, eszembe jutott egy ismerős család, amelyben ugyanazoktól a szülőktől három fiútestvér született. Kettő közülük az apa színeit, egy pedig az anyáét örökölte. Közeli rokonságukat nyilván meg lehetne állapítani, de a kinézet hasonlóságát valószínűleg sokkal nehezebbem. Ez a példa annak a kérdésnek a bevezetője, hogy a kinézet megállapíthatóságának mekkora a hibaszázaléka?
Mindenekelőtt azt kellene tudni, hogy ezek a dolgok (a szem- és hajszín) hogyan öröklődnek. Ezek nem úgynevezett egy-génes öröklésmenetet mutatnak, hanem mintegy húsz gén játszik szerepet az árnyalatok kialakításában. Ezek azonban mind szerencsedobással tudják alakítani a jellemzőket, bizonyára el tudjuk képzelni a variációk sokféleségét. Mindegyik gén hozzájárul a pigmentációhoz, de nem egymás elleni harcban, hanem együttműködésben a többivel. Mindegyiknek megvan a maga szerepe. Sejtszinten egy bonyolult történet, mivel sok gén összjátékából alakul ki.
Ez zajlik tehát sejtszinten. És a látható valóságban, az emberi horizonton?
Nagyszámú európai ember esetében megnézték a teljes genomot, leírták szemük-hajuk-bőrük színét. Ezek után számítógéppel azonosították azokat a géneket, amelyek ezeket befolyásolhatják. Ezekhez valószínűségi értékeket szoktak hozzárendelni, más-más súlyozással. Na most e gének egy részének a pontos működését ismerjük, másik részének pedig egyelőre még nem. Genomszinten azonban ez az asszociáció tudományosan kimutatott. Például hasonló a helyzet egyes betegségeknél is. Legkönnyebb dolgunk a szemszín megállapításánál van, mert azt befolyásolja a legkevesebb gén: tíz körüli.
Gondolom, ebben a munkában nagy segítségére van a kutatásnak a recens adatok (a ma élő emberektől levett genetikai minták) begyűjtése.
Természetesen ezen alapszik a színmeghatározás módszere is, ami legjobban az európaiakra van kidolgozva. Az ázsiaiaknál ez valamivel egyszerűbb, mert náluk kevesebb a haj-szem színváltozat. Egyébként ezt az igazságügyi orvostanosok dolgozták ki, a HIrisPlex nevű honlapjukra felvitték, mi is azt használjuk.
Ha a szemszín, hajszín meghatározásában is vannak bizonytalanságok, mekkora lehet ez a teljes genom összehasonlítása esetén, melyből komoly következtetéseket vonnak le?
A lényeget összefoglalva: amikor populációgenomikai vizsgálatokat végzünk, amelynek a segítségével egyének, vagy embercsoportok kapcsolatát tudjuk feltárni, akkor az emberi genomban található több százezer olyan változékony pont kapcsolatát vizsgáljuk, melyek több mint 90 százaléka nem génben van, ezért nincs hatással a túlélésre és a szaporodási képességre, vagyis evolúciós szempontból semlegesnek mondható. Ezek öröklődésmenete azonban az ismert genetikai törvényeket követi, ezért a hasonlóságuk mértéke a leszármazási és rokonsági viszonyokról árulkodik, és ez számítógépes elemzéssel jól visszafejthető.
Akkor most térjünk vissza a főcsapásra. Lehet-e egyáltalán folytonosságot találni a Kárpát-medencében már a római kor előtt itt élt emberektől a honfoglalásig?
Erről korábbi előadásaimban már sokszor beszéltem. A nemzetközi archeogenetika tudomány azon fáradozik, hogy a kutatók megpróbálják összerakni azt a benépesedési folyamatot, amely a földgolyón körülbelül a Homo Sapiens megjelenésétől napjainkig tartott. Már az első archaikus genomok vizsgálata is ezt célozta meg. Sikerült megállapítani azt, hogy a mai európai embereknek a génkészlete három fő forrásból tevődött össze. Ezek a következők:
1. A paleolit vadászok, akik legelőször lepték el Európát.
2. Az Anatóliából érkezett földművesek, akik létszámban jóval többen voltak és az előzőt felülrétegezték, valamint keveredtek is velük.
3. A sztyeppei nagyállat-tenyésztők az úgynevezett Jamnaja-kultúra (a gödörsíros kurgánok népének az i.e. 36. századtól az i.e. 23. századig létezett kultúrája a Bug, Dnyeszter és Urál folyók környékén – a szerk.) tagjai, akik a bronzkor elején felülrétegezték az előző kettőt. Ennek a három rétegnek a keveredéséből jött létre a mai európai ember.
Elmondaná egy kicsit bővebben?
Van tehát egy alapnépesség, amely jószerével a mai napig meghatározza Európa genetikai-embertani arculatát, benne a Kárpát-medencét is, és az összes, népvándorlásnak nevezett bejövetel is erre az alaprétegre rakódott rá úgy, hogy a bejövők mindig szám szerinti kisebbségben voltak. Igaz, hogy dominánsak lehettek katonailag, kulturálisan, bárhogy, de létszámban mindig kisebbségben érkeztek. A sztyeppén a földműveléssel szemben az állattartás dominált, és Mongóliában, melynek területéről rengeteg hullám indult el ökológiai okok miatt, a mai napig ez a helyzet. Hasonlóképpen a kazah sztyeppén sem nagyon lehet földet művelni, állattartásra viszont kiválóan alkalmas.
Nyugat felé haladva, a mai Ukrajna földjén ez már megváltozhatott. A híres csernozjom több mint alkalmas lehetett a szántóvető gazdálkodásra.
Igaz, de akkoriban az ukrán sztyeppe nagyrészt még feltöretlen volt, a jó minőségű földről legfeljebb a dús legelők árulkodhattak. Ugyanakkor ebben az időben a Kárpát-medence földjein már mély gyökereket eresztett a földműves kultúra, mondhatnánk: a neolitikum óta. A feltöretlen földek azonban továbbra is az eurázsiai sztyeppéhez voltak hasonlóak.
Volt-e továbbélése a honfoglalásig annak a Kárpát-medencei alapnépességnek, amely már a római kor előtt itt élt?
Egyértelműen igen. Ők adták mindig az alapnépesség többségét. Nem hiszem, hogy ma már ezt bárki is kétségbe vonná. Legalább kétharmados többségben voltak mindig. Soha nem volt kihalás, teljes kiürülés. Mára már az avarok „eltűnése” is más kontextusba került.
Így logikusan adódik a kérdés: milyen népességet találhattak a Kárpát-medencében a honfoglalók, amelyre rátelepedtek?
Genetikailag és kulturális szempontból különbséget tennék. A népvándorlási hullám a hunokkal kezdődött, de valójában visszanyúlik a szarmata, sőt, akár a szkíta korszakra is. Azonban az bizonyos, hogy a Kárpát-medencét legalább Krisztus születésétől számítva folyamatosan keletről érkező bevándorlások jellemzik. Ezekben egymáshoz hasonló életmódú népek érkeztek, hasonló gondolkodásmóddal, hasonló harcmodorral és hasonló társadalomszervezéssel, akár már a szarmaták óta. Nomád, kis- és nagyállattartó gazdasággal. Ezek a bevándorlások maguk alá vetették az itt talált népességet, maguk felé hajlították a kultúrát (értsük ezen a kultúra mindenfajta jelentését: nyelv, életmód, öltözet, harcmodor, stb.). Mind a szarmaták, mind a hunok és az avarok. Úgyhogy mire a honfoglalók ideértek, azt gondolom, hogy ők kulturális értelemben hazajöttek – mert az itt élő emberek többségének nem volt idegen az a gondolkodásmód, az a társadalomszervezés, amit a honfoglalók idehoztak. Úgyhogy szerintem a helyben lévők úgy tekinthettek a honfoglalókra, mint egy felszabadító csapatra.
A meghódítottak kultúrája nem volt hatással a hódítókra?
Mindig volt hatás visszafelé is, ami régészetileg is kimutatható. A hódítók mindig betagozódtak az alapnépesség társadalmába, ne gondoljuk, hogy csak a Kárpát-medencében. Kínában is így volt. Hogy miért? Mert mindig a legelőnyösebb életformát, harcmodort, gazdaságot célszerű továbbvinni, ezért nyilvánvaló, hogy ha egy előnyös dolgot találnak, akkor azt nem fogják kidobni az ablakon, vagy lecserélni, csak mert az nem az ő hagyományuk. Ami az új helyzetben jónak látszik, azt először a gazdaságba emelik be – amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az összes hódító a letelepedés irányába mozdult el.
Ennek a most elmondott történelmi folyamatnak milyen genetikai nyomai vannak?
Bármelyik korszakhoz nyúlunk hozzá és egy random mintát veszünk (főként az avarok és a honfoglalás korából), a megvizsgált népesség genetikai összetételét tekintve legalább a felénél-kétharmadánál európai genomot találunk. Tehát mindig többségben voltak a már korábban itt élők leszármazottai. Legalábbis genetikai értelemben. Hogy aztán ők minek vallották magukat, az más kérdés.
Hogy ki minek vallotta magát, arról Ady Endre és Illyés Gyula is igaz sorokat írt. Tudományosan azonban bizonyítható, hogy melyik a győzedelmes gén?
Persze. De ha visszamegyünk a jamnajákhoz, ott egy kicsit mást látunk. Ők is hódítók voltak, de olyan mennyiségben érkeztek, hogy a mai germánok és az észak-európai népek genomjának több mint a fele a jamnaja-örökség jegyeit hordozza. Tehát nem mindig igaz, hogy a hódítók kisebbségben voltak. Ez nem a mi eredményünk, mi annyit tudtunk ehhez hozzátenni, hogy kutatásaink szerint az avar-, és a honfoglalás-korszakban a helybeli génkészlet mindig is masszív többségben volt.
Ebből az eredményből milyen következtetést tudtak levonni?
Genetikai, vagy kulturális következtetésre gondol?
Kulturálisra.
Erről kevésbé tudok nyilatkozni, mert az a génekben nincs benne, erre a régészet és a történettudomány tud válaszolni. A régészek és a történészek azt látják, hogy a bejövő népességhullámok kulturálisan dominánsak voltak. Különben a nyelvünk sem maradt volna meg, mert a nyelvünk nem itt volt. Sokan állítják az ellenkezőjét, de én ebben nem hiszek.
Az a honfoglaló népesség, amely már maga is sokféle gént magában hordozva érkezett, hogyan vesztette el fokról fokra a valamikori őshazából hozott jellegzetes genetikai örökségét?
Először is: nem veszett el, itt van bennünk ma is. Természetesen generációról generációra haladva hígult, de megvan a honfoglaló örökség körülbelül 4-5 százalékban ma is. A kérdés inkább az: hogyan hígult ki ennyire? Ha úgy számolunk, hogy a honfoglalók létszáma az itt találtak tíz százaléka lehetett, akkor a folyamatos bekeveredések nyomán ezer év alatt csökkent a felére. Már a honfoglalók első-második nemzedékénél találtunk intenzív keveredésre utaló nyomokat. A Sárrétudvariban feltárt két X. századi temető arra szolgáltatott bizonyítékot, hogy az egyik elittemetőben elhantolt férfi lánya (vagy lánytestvére, ezt nem lehet egyelőre biztosan megmondani) a szomszédos köznépi temetőben nyugodott. Vagyis: bizonyára feleségül ment egy (talán) helyben lakóhoz. A szélesebb horizontú következtetés pedig úgy szól, hogy a honfoglalók népe nagyon integratív volt. Már az első generációkban maguk közé integrálták a helyben lakókat.
Ez a folyamat is kétirányú volt?
De mennyire! A korai elittemetőkben is találunk tiszta helybeli genomú elhantoltat, igaz, ritkán, de mégis előfordult. Értelmezésem szerint a helybeli elit egy-egy tagját beemelték maguk közé, és mindez nagyon gyorsan történt.
Látható-e különbség a honfoglalás előtt, a Kárpát-medencén kívül született és itt eltemetett, valamint a honfoglalás után itt született és eltemetett, második-harmadik generációs nemzedékek között genetikailag, antropológiailag?
Megjelenésre nem különböztek jelentősen, mert azonosítottuk a honfoglalók első generációs csoportjának génkészletét.
És mit találtak?
Azt, hogy legjobban a mai baskírokhoz hasonlítottak. Ha megnézünk az interneten egy, a baskírokról szóló leírást fotóillusztrációval, akkor úgy látjuk, hogy kinézetük alapján a többségük akár magyar is lehetne.
A X. század végére, majd pedig a keresztény királyság megalapításakor lehet még genetikai különbségeket találni a Bodrogköz és a Dunántúl népessége közt?
Úgy tűnik, hogy az Árpád-korra a folyamatos keveredés következtében genetikai szempontból teljesen kiegyenlítődik a lakosság. Megszűnik a Tiszántúl-Dunántúl különbség. Az összehasonlításhoz ugyan még aránylag kevés korai Árpád-kori genomot ismerünk, de azok ezt mutatják.
Megjelent a Népszava Szép Szó rovatában 2023. január 14-én.
