A NYOMDAGÉPEKTŐL A HALLGATÁSIG – ÍGY LETT A KESMA A MAGYAR NYILVÁNOSSÁG KAPUŐRE
A hatalom természetrajzáról sokat elárul, hogy mitől fél. A Fidesz – hatalom a szabad sajtótól például láthatóan nagyon félt, de most, hogy már nem Fidesz-kormány van, elkezdődött az utóvédharc, és az általuk létrehozott médiabirodalom támadásba lendült.
Évtizedek óta zajlik Magyarországon a médiarendszer átalakulása/átalakítása. Először a tulajdonosok cserélődtek, rádiók, televíziók, újságok kerültek új kezekbe. Később megérkezett a KESMA, amelybe több száz kormánypárti médiumot tereltek be egyetlen alapítványi struktúrába, a tulajdonosok egyik napról a másikra, önként, ellenszolgáltatás nélkül lemondtak tulajdonukról… Egy klasszikus (S. Lajos) szerint mindenkinek állampolgári joga hülyének lenni, ugye. Formálisan mindez törvényes volt. A kérdés azonban soha nem az volt, hogy papíron minden szabályos-e. Hanem az, hogy mi marad a sajtószabadságból, amikor a nyilvánosság infrastruktúrája egyetlen politikai rendszer gravitációs mezejébe kerül.
A történet egyik szimbóluma a Népszabadság.
2016 októberében az ország legnagyobb múltú politikai napilapját egyik napról a másikra bezárták. Az olvasók egy reggel arra ébredtek, hogy nincs újság. A szerkesztőség nem készülhetett fel, az újságírók nem tudtak dolgozni, a rendszer egyszerűen lekapcsolta a kapcsolót. Hivatalosan gazdasági döntés volt. Sokak számára azonban a mai napig a magyar sajtótörténet egyik legsötétebb pillanata maradt.
Nem sokkal később a Mediaworks – amely már akkor a magyar médiapiac egyik legfontosabb szereplője volt – a KESMA-rendszer egyik meghatározó pillérévé vált. A vállalat ma újságokat, hírportálokat, nyomdákat és terjesztési hálózatokat működtet, országos lefedettséggel. Saját közlése szerint több nyomdával és kiterjedt logisztikai rendszerrel rendelkezik. Önmagában a piaci erő még nem probléma. A kérdés az, mi történik akkor, amikor ez a piaci erő politikai erővel kapcsolódik össze.
A Magyar Hang története erre adott látványos választ.
A lap alapítói 2018-ban arról beszéltek, hogy Magyarországon nem találtak olyan nyomdát, amely vállalta volna az újság nyomtatását. Végül Szlovákiában kellett elkészíteniük a lapot, még most is. Nem azért, mert Magyarországon ne lennének nyomdák. Hanem azért, mert senki sem akarta vállalni a kockázatot.
Ez az a pont, ahol a jogi és a gyakorlati valóság elválik egymástól. Papíron nincs monopólium. A gyakorlatban viszont kialakulhat egy olyan rendszer, amelyben a szereplők már nem azt mérlegelik, hogy üzletileg megéri-e egy együttműködés, hanem azt, hogy politikailag veszélyes-e.
Most pedig itt a Népszava körüli újabb botrány.
Akármi lesz az ügy végkimenetele, már önmagában az sokat elmond a magyar médiarendszerről, hogy egy országos napilap jövőjével kapcsolatban újra felmerülhetnek olyan kérdések, amelyek egy normális médiapiacon fel sem merülnének. Lesz-e nyomda? Lesz-e terjesztés? Lesz-e olyan piaci szereplő, aki hajlandó üzletet kötni egy kormánykritikus lappal? Ezek nem technikai kérdések. Ezek a sajtószabadság kérdései.
A KESMA létrehozásakor a kormány nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánította az ügyletet, így elmaradt az a versenyhatósági vizsgálat, amely egy ekkora médiakoncentráció esetében természetes lett volna. Azóta a rendszer olyan méretűre nőtt, hogy egyszerre rendelkezik tartalomgyártó, nyomdai, terjesztési és online infrastruktúrával. Gyakorlatilag van monopolhelyzetben, nem a törvény szerint.
A nyilvánosságban gyakran elhangzik, hogy nincs cenzúra. Valóban nincs klasszikus cenzúra. Nincs minisztériumi pecsétes tiltás. Nincs hivatalos tiltólista. Nincs előzetes engedélyeztetés. Csak egy olyan rendszer van, amelyben egyre több szereplő tudja előre, mit érdemes és mit nem érdemes megtenni. Nem kellett telefonálni. Nem kellett utasítani. Nem kellett semmit betiltani. Elég, ha mindenki érti a játékszabályokat.
A Népszabadság bezárása megmutatta, hogy egy lapot egyik napról a másikra el lehet tüntetni a nyilvánosságból a legnagyobb példányszámú napilapot.
A Magyar Hang esete megmutatta, hogy egy újság akár saját hazájában sem talál nyomdát.
A Népszava körüli mostani bizonytalanság pedig arra emlékeztet, hogy a probléma nem múlt el.
Mert a sajtószabadság nem csak ott kezdődik, hogy megírhatunk egy cikket. Hanem ott is, hogy lesz-e, aki kinyomtatja. És lesz-e, aki eljuttatja az olvasóhoz. Idézet az egykor Népszabadság, a mostani Népszava munkatársától, Hargitai Miklóstól:
„A Posta kiszorítása a lapterjesztésből politikai döntés volt – egy ugyanolyan egyszerű kormánydöntés nyomán egyik napról a másikra vissza is térhet, felszámolva a Mediaworks terjesztési monopóliumát. Az is politikai döntés volt, hogy a versenyhivatal és a médiahatóság nem vizsgálja ugyanazon Mediaworks nyomdamonopóliumát, és az ahhoz kapcsolódó árazási gyakorlatot – semmi akadálya, hogy akár már holnaptól vizsgálni kezdje, súlyos büntetéseket is kiszabva. Sok múlik a politikán – de még több az olvasókon. A Népszavát eddig is az olvasói tartották életben: a bevételei nagyobbik fele az olvasóktól származik. Végső soron az olvasók döntik majd el, akarják-e, hogy rajtuk is Orbán Viktor nevessen a végén.”
