Hűs terem Temes várának falában: nyugatnémet és svájci fotóművészek kiállítása – mindent a szemnek! Háromszor is bemenekültem ide a hőség és az információözön elől. A parki séta ilyen kikapcsolódásra nem alkalmas, ugyanis az ember a sétányon bármikor szembetalálkozhat egy Puerto Rico-i kinézetű fiatalemberrel, aki megkérdi, hogy is áll valamelyik függő, vagy egy gesztikuláló csoporttal, amelyből ilyen szavak törnek ki: kábálló, turn, fa, cimmer száj, vezér, csessz. Szóval szép és kiterjedt bánáti (fő)városunkban a csapból is sakk folyik. A lelkes rendezők olyan műsort dolgoztak ki a Gyermek és Ifjúsági Sakk Világbajnokság résztvevői (versenyzők, szülők, kísérők) számára – hajókirándulás, úszótanfolyam, kutyakiállítás és agárverseny, és ki tudja, még mi minden –, mintha csak egy világkiállítást akartak volna utánozni. És a világbajnoksággal párhuzamosan, amelyre 58 országból 260 versenyző jelentkezett, ugyancsak a megyeközpontban és ugyancsak tizenegy fordulós svájci rendszerben rendezték meg – 16 ország 550 fiatalja részvételével – A világ ifjúsága és a békesakk fesztivált, amely egyben Románia V. Gyermek és Ifjúsági Sakkfesztiválja volt. Mindezt bevezetőül azért írtam le, hogy az olvasó is ki tudja számítani: naponta több mint négyszáz versenypartit játszottak, több mint négyszáz (aradi) sakkórával, több mint nyolcszáz játszmalappal. Le a kalappal a rendezők előtt, akik az elmúlt két hétben a sakk világközpontjává avatták városukat!
Különben a sakkverseny a résztvevőtől nagy ülő-, a nézőtől nagy állóképességet követel meg. A világbajnokság színhelyén, az Ifjúsági Házban a három legfontosabb hely 1. a versenyzők adatait, a fordulók párosításait és az eredményeket tartalmazó számítógépes ívekkel teli pannók, 2. a több száz férőhelyes nagyterem a színpadon felállított demonstrációs táblával, valamint 3. az első emeleten maga a versenyterem a sakkasztalokkal és az elkerített nézőfolyosóval – közel van egymáshoz, mégis, talán életemben nem gyalogoltam-álldogáltam annyit napi átlagban, mint életem első (és utolsó?) sakkvilágbajnokságán. Vagy gondolják, hogy fáradásom oka a nem éppen Gyermek és Ifjúsági Életkor? Mindenesetre ősz szakállam kivívhatott némi bizalmat a versenyzők körében, mert különben nem vettem észre, hogy a Polgár lányok (ideértve Zsuzsát is, aki a verseny vége felé csatlakozott családjához) bárki nézővel többet beszélgettek volna, mint velem; vagy kérdem én példának okáért: rajtam kívül kinek engedte meg, hogy fagylaltot fizessen neki a tizenhat éves nyúlánk, szőke Léna Johansson, a verseny koronázatlan szépségkirálynője, akiről ha mint sakkozóról talán nem is, de mint fotómodellről, manökenről vagy filmszínésznőről bizonyosan fogunk hallani. Mindez nem azt jelenti, hogy lelki sebek nélkül vészeltem át e csodálatos vébé második hetét, amelyet abban a városban töltöttem, ahol Bolyai Jánosnak a semmiből egy új világot teremtő gondolata megfogant. Hiszen írva vagyon, hogy ahol a női nem felüti fejét, ott szív hasad… Történt, hogy a tízéves lányok mezőnyében, ott, ahol egy falusi kislány, az azóta országosan híres Corina Peptan tartósan kibérelte az első asztalt, hogy aztán a turné legjobb eredményével megszerezze az egyetlen román aranyérmet, a többi naposcsibe között tehát, feltűnt nekem egy japán szempár. Nézem a névtáblát, azt írja: Miyaoka. Szívem nagyot dobban erre: egy ilyen nevű matematikus jelentette be nemrég, hogy bebizonyította a nagy Fermat-tételt! Aztán pillantásom a felségjelre esik – zöld mezőben fehér rombusz, benne kávészem. Tehát ez a Miyaoka Adriana annyira japán, hogy egyenesen brazil! Mikor befejezi játszmáját, aláírja a játszmalapját, nullára állítják az órákat, megkönnyebbülve látom, hogy az ő királyát állítják középre, tehát ő győzött – egymásra mosolygunk, ő az egyetlen győzelme után, én az ő egyetlen drukkereként. Annál meglepőbb és fájdalmasabb számomra, hogy később, amikor immár a kordonon kívül, de még székének meleg foltjával a fenekén, felém jön, elfordítja a fejét, meg sem ismer, úgy szökell tova. Tehát nem fogok tőle autogramot kapni, se japánt, se portugált.
Az okos autogramgyűjtő nem azt nézi, hogy most mi – illetve, esetünkben: ki – a divatos, a keresett, a híres, hanem inkább azt, hogy ki lesz az. Nekem megvan Gata Kamszki és Alekszej Sirov aláírása. Előbbit, a 14 éves Gatát, sokan Kaszparov utódjának tartják, miután a Szovjetunióban megnyerte a 18 éven aluliak össz-szövetségi bajnokságát. A bubifrizurás, szemüveges fiú (akinek édesapja, Rusztem Kamszki talán nálam is többet járkált, de mindenesetre jóval idegesebben) megérdemelte volna a végső győzelmet, hisz kétségkívül sokkal jobb sakkozó, mint a világbajnokká lett izraeli Eran Liss, aki viszont végig frissebben játszott, már csak azért is, mert két ellenfele nem állt ki ellene, s tőlük teljes könnyed pontot zsebelt be. Kamszki biztosnak látszó aranyérmét Sirov „szerezte vissza“. A 16 éves fiúk mezőnyében az egész világbajnokság legmagasabb Élő-pontszámával rendelkező amerikai Ilya Gurevich volt a fő esélyes, akiben sokan a jövő Fischerét látják, ő viszont meglepetésre kikapott a kanadai Le Siége-től, s a végig egyenletesen jól játszó, eddig szinte ismeretlen Sirov megelőzte. A szovjetek, akik az alsóbb korcsoportokban nem indultak, így is három első és egy második helyet szereztek.
A romániai versenyzők jól szerepeltek; a nyolc csoport mindegyikében négy sakkozó indult (kettő a hazai rendezés jogán, két helyi játékos pedig a FIDE különleges engedélyével); a csapat termése: egy arany (a már említett kis Peptan), két ezüst (a 16 éves Luminiţa Radu és a 12 éves Gabriel Schwartzmann) és három bronz (a 14 éves Bálint Eleonóra, a 10 éves Németh Ferenc és a 14 éves Aurel Istrătescu révén). A nyolc világbajnok mind FIDE-mesteri címet kapott. Voltaképpen Polgár Juditnak, aki magabiztosan nyerte a 12 éves fiúk versenyét, erre a „tiszteletbeli“ címre nem is volt szüksége, hiszen ő egy ideje már férfi nemzetközi mester. (Ebben a korban ez még sem Fischernek, sem Kaszparovnak nem sikerült! A Polgár lányok, mint tudjuk, kezdettől fogva csak fiú, illetve férfi versenyeken indulnak. Polgár Zsófia most a 14 éves fiúk között az első helyre is esélyes volt, amíg egészségesen játszott.) Pius Brînzeu orvosprofesszornak, a rendezőbizottság elnökének fáradt-nyugodt-elégedett arca a díjkiosztó ünnepségen jelezte – szép volt, jó, hogy tisztességgel túljutottunk rajta. Következhet a jövő évi „kicsi vébé“, Puerto Ricóban…
Jelezze az alábbiakban néhány emlékfelvillanás, hogy milyen is volt számomra e verseny hangulata: • Noha később érkeztem, igazolványt sehol sem kértek tőlem. Illetve egyszer mégis: a fagylaltos néni („kintről jövők nem kapnak“). • Egy pöttömnyi izlandi legény, fején nedves törülközővel, próbálja, a lehetőségek határán messze túl, gyarapítani a lerágott köröm összmennyiségét; mellette dzsúszkonzerv, egy rendező kitölt belőle a fiúcska poharába – az felnéz, bólint köszönetképpen, aztán hamiskás mosollyal odakínálja a hűsítőt a rendezőnek. Aki zavarban. • Lim Kok-Ann interjút ad. Hallom, amint dicséri a román számítógépes programot, amely a svájci rendszerű versenyeken a fordulónkénti párosítást végzi; ez a program – mondja – elősegíti a sakk elterjedését a harmadik világ országaiban. Dr. Lim Kok-Ann, a FIDE volt főtitkára, a Singapore-i Egyetem mikrobiológia professzora. • Csúcstalálkozó sok puszival… Akik bemutatják: Elisabeta Polihroniade sokszoros román bajnoknő és Polgár Zsuzsa, a női világranglista jelenlegi második helyezettje. De megismerkednek és beszélgetnek egymással a versenyzők szülei is, például a Schwartzmann és a Polgár szülők minden lehetséges kombinációban. A sakk nyelve nemzetközi. • Ha már a találkozásoknál tartunk, kellemes beszélgetőtárs Frantisek Blatny Prágából. Ő jól tud németül, mondatokat is használ, és egyáltalán nem zavarja szűkszavúságom. Sakkedző lehet, mert sakkozó gyermeke ugyan van (Pavel Blatny nemzetközi mester, az ifjúsági világbajnokság ezüstérmese, kiváló sakkozó), de a fiú éppen Bielben vesz részt egy nyílt tornán. • Szuhanek György úszómester, a buziaşi sakk-kör elnöke, aki a helyi lap, a Szabad Szó hasábjain a világbajnokságról tudósít, és akinek magam is számos jó információt, kulisszatitkot köszönhetek, óvást nyújt be, mivel fia, a 14 éves Ranko Szuhanek egyik délamerikai ellenfelének „súgtak“. Az óvásnak nem adnak helyet. Hazainak sem könnyű lenni… • A kis Corina, a Peptan gyerek, akit felfedezője és első edzője is elkísért, Polihroniadéval snellezik. És nem veszít, sőt. • A világbajnokság második hetében nemzetközi szimpóziumot rendeztek a sakkoktatás kérdéseiről. • A demonstrációs táblán a bábokat számítógép vezérlésű robot rakosgatja – az Electromotor (azaz természetesen Kovács Ferencék) alkotása. Általában helytáll a hazai elektronika. A „kijelzés“ (eredmények, párosítás, versenybulletinek közlése) gyors és precíz. A jellegzetes komputer-betűs ívek bal alsó sarkában ott áll, hogy Soft: Zsifkov Nicolae, Lascu Mircea CTCE; Hard: Coral 4031 CTCE (ami azt jelenti: Centrul Teritorial de Calcul Electronic). • Valamit a verseny hangjairól. Játék közben természetesen csend van, de ez nem a „fehér csönd“, hanem apró zajokból, beszélgetésfoszlányokból összeálló semleges zúgás. A legkarakterisztikusabb a játszmák startjának jele: egy hatalmas gongütés, a verseny főbírájának „alkotása“. Akik pedig jóval a forduló kezdete előtt érkeznek, azokat az Ifjúsági Ház halljában a sakkozó gyermekek himnusza fogadja. Zenéjét Marcel Tolcea szövegére Ilie Stepan timișoarai zeneszerző írta. Campomanes megígérte, a szövetség soron következő, szaloniki kongresszusán javasolni fogja, hogy „A béke sakkja“ című szerzeményt fogadják el végérvényesen a gyermek-világbajnokság himnuszának.
Előfordulhat, hogy most, hétfőre virradóan, amikor e sorokat írom, egyik-másik versenyző még mindig nem ért haza, meghitt ágyába a kéthetes hotelezés után. Nem tudom, a díjazottakon kívül hány versenyző neve vagy arca fog eszembe jutni mondjuk tíz év múlva. Florencio Campomanes, a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke a pompás megnyitó ünnepséget követő sajtóértekezleten (amelynek néhány érdekesebb – például a „nagymesterek árulását“ vagy az aktív sakkot illető részletére érdemes lesz visszatérnünk) elmondta: bizonyos benne, hogy a jövő nem egy bajnokát láthatjuk itt versenyezni. Az én szememben ők mind a kétszázhatvanan világbajnokok.
Megjelent A Hét XIX. évfolyama 33. számában 1988. augusztus 11-én.
