2004. május 1-jén tíz új ország és azok közel 75 millió lakosa csatlakozott az Európai Unióhoz. A 25 tagú Európai Unió immár egy olyan, 450 millió polgárt tömörítő politikai és gazdasági térség, amelyben ezentúl ott van három egykori szovjet tagköztársaság (Észtország, Lettország, Litvánia), a Szovjetunió négy volt csatlósa (Lengyelország, Csehország, Magyarország, Szlovákia), egy volt jugoszláv tagköztársaság (Szlovénia) és két földközi-tengeri sziget (Ciprus és Málta).
Az Unió 15-ről 25 tagúra való történelmi bővítése egy hosszú csatlakozási folyamat lezárása, ami lehetővé tette a vasfüggöny és a hidegháború által fél évszázadon át megosztott Európa népének újraegyesítését. Rövid időre térjünk vissza az Unió ötödik bővítésének előkészítésére, kihívásaira és kilátásaira.
Az Európai Unió ötödik bővítésének előkészítése
A berlini fal 1989. november 9-i leomlásával a keleti kommunista blokk egésze omlik össze. Ez az esemény jelenti az európai kontinens újraegyesítési folyamatának kezdetét. Ettől az időponttól kezdődően ugyanis az Európai Unió és a tagjelölt országok folyamatosan készítették elő a teljes csatlakozást olyan (az EU és az egyes tagjelölt országok közötti) kétoldalú csatlakozási partnerségek keretében, amelyek az egyes országok számára pontos ütemterv szerint határozzák meg a csatlakozásukhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítéséhez szükséges kiemelt erőfeszítéseket.
1987 és 1996 között tizenhárom ország nyújtott be az Európai Unióba való felvétel iránti kérelmet: Ciprus, Észtország, Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovénia, Bulgária, Lettország, Litvánia, Málta, Románia, Szlovákia és Törökország. Az 1997. december 12-én és 13-án Luxemburgban ülésező Európai Tanács az Unió bővítési folyamatát „szakaszonként, az egyes tagjelölt államok saját ritmusa szerint, felkészültségi szintjüktől függően” indította el.
Az európai uniós tagságra való felkészüléshez a tagjelölt országok először is európai megállapodásokat (a közép- és kelet-európai országok) vagy társulási megállapodásokat (Törökország, Ciprus és Málta) írtak alá. A közösségi szabályozások elfogadására irányuló erőfeszítéseikben az Európai Unió valódi előcsatlakozási stratégia segítségével támogatta őket. Pénzügyi segítséget nyújtott számukra intézményeik, infrastruktúráik és gazdaságuk fejlesztéséhez.
| Országok | Az európai vagy a társulási megállapodás aláírása | A tagjelöltség iránti kérelem időpontja | Társulási megállapodásHL-hivatkozás |
| Bulgária | 1993.3.1. | 1995.12.14. | HL L 358., 1994.12.31. |
| Ciprus | 1972.12.19. | 1990.7.3. | HL L 133., 1977.5.21. |
| Észtország | 1995.6.12. | 1995.11.24. | HL L 68., 1998.3.9. |
| Magyarország | 1991.12.16. | 1994.3.31. | HL L 347., 1993.12.31. |
| Lettország | 1995.6.12. | 1995.10.13. | HL L 26., 1998.2.2. |
| Litvánia | 1995.6.12. | 1995.12.8. | HL L 51., 1998.2.20. |
| Málta | 1970.12.5. | 1990.7.3. | HL L 61., 1971.3.14. |
| Lengyelország | 1991.12.16. | 1994.4.5. | HL L 348., 1993.12.31. |
| Csehország | 1993.10.6. | 1996.1.17. | HL L 360., 1994.12.31. |
| Románia | 1993.2.8. | 1995.6.22. | HL L 357., 1994.12.31. |
| Szlovákia | 1993.10.6. | 1995.6.27. | HL L 359., 1994.12.31. |
| Szlovénia | 1996.6.10. | 1996.6.10. | HL L 51., 1999.2.26. |
| Törökország | 1963.9.12. | 1987.4.14. | HL L 217., 1964.12.29. |
A csatlakozási tárgyalások a hat legjobban felkészült országgal (Ciprussal, Csehországgal, Észtországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovéniával) 1998. március 31-én kezdődtek meg, Törökország kivételével a többi tagjelölt országgal (Bulgáriával, Lettországgal, Litvániával, Máltával, Romániával és Szlovákiával) pedig 2000. február 15-én. A csatlakozási tárgyalások a „differenciálás” elvére, azaz arra épültek, hogy mindegyik ország a csatlakozásra való felkészülési erőfeszítéseinek függvényében haladjon. Így a tárgyalások időtartama országonként változó volt, az általuk megvalósított előrehaladástól függően.
1998 óta a Bizottság évente tett közzé jelentést az egyes tagjelölt országok által megvalósított előrehaladásról. Ezen túlmenően az 1998-ban elfogadott, majd 1999-ben és 2002-ben felülvizsgált csatlakozási partnerségekben országonkénti prioritásokat határoztak meg és meghatározták az azok által igényelt különleges támogatást. Ez a dokumentumkészlet olyan átvilágítást (ágazatonkénti értékelést) tett lehetővé, amelynek révén az egyes tagjelölt országok számára menetrendet lehetett megállapítani arra vonatkozóan, hogy milyen jogi aktusokat kell elfogadniuk vagy módosítaniuk a közösségi vívmányok tiszteletben tartása érdekében.
A 2002 decemberében tartott koppenhágai Európai Tanács megállapította, hogy a 13 tagjelölt ország közül 10 (Ciprus, Észtország, Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovénia, Lettország, Litvánia, Málta és Szlovákia) teljesítette az Európai Unióba való felvételhez szükséges feltételeket. 2003. április 16-án Athénban aláírták csatlakozási szerződésüket, és 2004. május 1-jén – a ratifikációs folyamatokat követően – csatlakoztak az Európai Unióhoz.
Ahhoz, hogy az Európai Unió tagjai lehessenek, a 10 tagjelölt országot először is el kellett ismerni európai államokként (az Európai Unióról szóló szerződés 49. cikke (DE) (EN) (FR)), azt követően pedig meg kellett felelniük a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elveinek (az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikke (DE) (EN) (FR)). Teljesíteniük kellett a „koppenhágai kritériumok” néven ismert gazdasági és politikai feltételeket is, amelyek szerint egy tagjelölt országnak:
- stabil demokráciának kell lennie, tiszteletben kell tartania az emberi jogokat, a jogállamiságot és a kisebbségek védelmét;
- működő piacgazdasággal kell rendelkeznie;
- el kell fogadnia az Európai Unió jogalkotási korpuszát képező szabályokat, normákat és közös politikákat.
Az Európai Unió ötödik bővítésének kihívásai
Az Európai Unió ötödik bővítése abból a szándékból fakad, hogy az újraegyesített európai kontinensen béke, stabilitás és gazdasági jólét valósuljon meg. E szándéknak mindezek ellenére azonban vannak költségvonzatai és előnyei is, amelyeket számszerűsíteni kell.
Béke, stabilitás és gazdasági jólét Európában
Európa egyesítésének az a célja, hogy biztosítsa:
- a békét és a politikai stabilitást az egész kontinensen;
- az európai polgárok nagyobb jólétét, az európai társadalmi-gazdasági modell és az euróövezet bővítésének köszönhetően, a környezet tiszteletben tartása mellett;
- a demokrácia fejlődését, az Európai Unió Alapjogi Chartájának tiszteletben tartásával, amely a méltóság, az egyenlőség, a szolidaritás és az igazságosság elve köré épül;
- Európa nemzetközi szerepének megerősítését, különösen a kereskedelem területén;
- a kulturális gazdagodást stb.
Annak érdekében, hogy a bővítés ne történjen az európai integráció első negyven éve alatt kialakult gazdasági és társadalmi szerkezet rovására, az Európai Unió a tagjelölt országokkal folytatott tárgyalások során a következők jelentőségéhez ragaszkodott:
- a gazdasági és az agrárágazat liberalizációja;
- az igazságszolgáltatás és a rendőrség reformja, valamint a korrupció elleni küzdelem;
- az élelmiszerbiztonsági szabályok alkalmazása;
- a szervezett – gazdasági és pénzügyi – bűnözés, a kábítószer-kereskedelem, a nőkkel való kereskedelem elleni és a gyermekek jogainak tiszteletben tartása érdekében folytatott küzdelem;
- a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása;
- a környezetvédelem és különösen a hulladékkezelés, valamint az atomerőművek biztonságának javítása.
A bővítés költségei és előnyei
A különböző gazdasági helyzetű államok számának, és következésképp a lakosok és a használt nyelvek számának növekedése bizonyos erőfeszítéseket – különösen pénzügyi erőfeszítéseket – kíván a tagállamoktól.
Az előcsatlakozási stratégia keretében az Európai Unió változatos pénzügyi eszközöket (Phare, ISPA és SAPARD) vezetett be a tagjelölt országok segítésére.
A 2000–2003 közötti időszakra az Európai Bizottság 13,2 milliárd EUR-t különített el az előcsatlakozási kiadásokra. A 2004–2006 közötti időszakra a Bizottság több mint 41 milliárd EUR-t szabadít fel (40,8 milliárd EUR-t az új tagállamok számára: agrártámogatások, regionális és infrastruktúrával összefüggő támogatások, nukleáris biztonság, közigazgatás és határvédelem céljára; 540 millió EUR-t valamennyi állam számára: kutatás, kultúra és oktatás céljára).
A tíz új tagállam 2004. május 1-jei csatlakozása megszüntette az előcsatlakozási stratégiát. Ezek az országok azonban továbbra is kedvezményezettjei a 2005 előtt benyújtott összes projektre vonatkozó előcsatlakozási pénzügyi eszközöknek. A fennmaradó projektek tekintetében immár jogosultak a strukturális alapokból és a Kohéziós Alapból való támogatásra.
Ezek a költségek azonban előnyöket is tartalmaznak, mivel a 15-ről 25 országra történő bővítés lehetővé tette a stabilitás és a béke térségének kiterjesztését az európai kontinens egészére, annak elkerülése érdekében, hogy a volt jugoszláviaihoz hasonló konfliktusok ne ismétlődjenek meg, lehetővé tette továbbá a gazdasági és kereskedelmi növekedés ösztönzését – azáltal, hogy a belső piac fogyasztóinak számát 378 millióról 2004-ben 453 millióra, 2007-re pedig több mint 480 millióra növelte, és lehetővé tette Európának a világban – többek között a kereskedelmi tárgyalásokban – betöltött szerepének fokozását.
Ezen túlmenően az új tagállamok 15 milliárd EUR-t fizettek be az Európai Unió költségvetésébe. Mivel az összes előirányzott pénzeszközt nem használták fel, az Európai Bizottság kiszámította, hogy az ötödik bővítésnek a költségvetést terhelő nettó költsége a 2006-ig terjedő időszakban nem haladja meg a 10 milliárd EUR-t.
Az ötödik bővítés kilátásai: egy 30 tagú Európai Unió felé
A 6 tagúról sikeresen 25 tagúra bővült Európai Unió a következő bővítésére készül. Bulgária és Románia 2005. április 25-én írta alá csatlakozási szerződését. Várhatóan 2007. január 1-jén válnak az Európai Unió tagjaivá.
Törökország, miután 1987. április 14-én benyújtotta csatlakozási kérelmét, az 1999 decemberében Helsinkiben tartott Európai Tanács ülésén hivatalosan megszerezte a tagjelölt ország státuszt. 2004. október 6-i ajánlásában a Bizottság úgy ítéli meg, hogy Törökország kellő mértékben teljesíti a koppenhágai politikai kritériumokat. A Bizottság ezért azt ajánlja, hogy kezdődjenek meg a feltételekhez kötött csatlakozási tárgyalások ezzel az országgal. Ennek alapján az Európai Tanács 2004 decemberében tartott ülése 2005 októberére irányozta elő a Törökországgal folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdését.
Horvátország 2003. február 21-én kérte az Európai Unióba való felvételét. Az Európai Tanács 2004 júniusában tartott ülése hivatalosan elismerte ezt az országot tagjelölt országként, és a Bizottság 2004 novemberében a tárgyalások felvételére vonatkozó ajánlást fogalmazott meg. Ezt követően az Európai Tanács 2004 decemberében tartott ülése azt a következtetést vonta le, hogy a csatlakozási tárgyalások 2005. március 17-én kezdődjenek meg Horvátországgal, feltéve hogy az ország teljes körűen együttműködik a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi törvényszékkel, különösen Gotovina tábornok letartóztatása és Hágába szállítása ügyében. A 2005. március 16-i Miniszterek Tanácsa – miután megállapította, hogy az ország nem működik együtt a nemzetközi törvényszékkel – úgy döntött, hogy elhalasztja a Horvátországgal folytatandó csatlakozási tárgyalásokat, és nem állapított meg pontos dátumot. Bejelentette, hogy közös megegyezéssel kétoldalú nemzetközi konferenciát hív össze, ha megállapította, hogy Horvátország teljes körűen együttműködik a nemzetközi törvényszékkel.
Végezetül, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság 2004. március 22-én nyújtott be csatlakozási kérelmet, de még nem szerezte meg hivatalosan a tagjelölt ország státuszt.
Az Európai Unió határozottan új bővítések felé fordul a Nyugat-Balkán térségében. Megítélése szerint ezek az országok arra hivatottak, hogy az Európai Unió tagjaivá váljanak, amikor felkészültek arra.
Utolsó frissítés: 23.01.2007
Forrás: EUR-lex
Nyitó kép: a csatlakozást ünneplők Budapesten 2004. május 1-jén.
