Régi barátomnak, egykori rádiós kollégámnak, Gergely Ágnesnek tavaly jelent meg a legutóbbi versekötete, a Zsoltár női hangra. Nagyon szép a címadó vers, emellett a 137. zsoltár legszebb földolgozása számomra szintén a Gergely Ágnesé.
Most jelent meg a kötetről egy megkésett recenzió az ÉS-ben – ez az apropó, hogy idézzem a Gergely Ágnesnek írt „zsoltáros” levelem.
Kedves Ági!
Tavaly, mikor megjelent a Zsoltár-kötet, nekiálltam írni egy kis levélkét, de nem jött össze, majd elkeveredett; most megpróbálom rekonstruálni. Főleg „zsoltár” szó fogott meg, azt jártam körül.
Van egy – bizonyítatlan – sejtésem: e szó nagyon hamar magyar szóvá lett, valószínűleg már a honfoglalás elején, mikor kapcsolatba kerültünk a kereszténységgel: az itt működő ortodox (pravo-szláv) egyháztól vettük át legrégebbi ’keresztény” szókincsünket, melyben jelen volt a magyaroknak kimondhatatlan (görög) „pszí” -vel (Ѱ) kezdődő „pszaltír”, tkp. zsoltár-gyűjtemény, amiből a magyar „zsoltár” lett. Egyes etimológusok a magyar szó alapjának a német „Psalter”-t vélik (ami ugyanabból a görög szóból jött), de szerintem mire a német nyelvű hittérítők ideértek, a magyarok már ismerték a szót a szlávoktól… (Azaz: a ’psalmus’-t, illetve a ’psalter’-t már le tudták fordítani magyarra: ’zsoltár’…) A görög alapszó jelentésében hordozza a (pengetős ?) hangszert (pszaltérion), mellyel az éneket kísérték. A Vulgátás, hellenizált latin szó (Psalmus – Liber Psalmorum) csak távolról utal erre. Az újlatinok (olasz, spanyol, portugál, francia), az európaiak, a római katolikusok a latin szót vették át (sokszor a ’psz’ p-je nélkül: ‘salm(o)’. A szlávok inkább a görög szót.
El nem küldött levelemben nagyjából ez lehetett
Én a zsoltárokat női hangon ismertem meg…
Nagyanyám sűrűn forgatta a zsoltáros – énekes – könyvét, különösen azután, hogy megözvegyült; sokszor énekelt belőle iskoláskora óta ismert énekeket. (Imakönyv, breviárium, imarend a kálomistáknál nincs, csak énekeskönyv. Aki imádkozni akar – énekel… A reformátusok ezért is szívesen – és sokat – énekelnek az istentiszteleten, a temetésen etc.. Mikor megkérdeztem, miért énekelget magában, azt felelte: olyankor nem érzi magát egyedül, mindig lejön melléje valaki a mennyekből, és hangtalanul vele énekel.
Szeretett Zsuzsa nagyanyám úgy kívánta, hogy énekekönyvét temessük el vele. Most is abból énekel a másik világban, tiszta, csengő, kicsit sírós hangján…
Kis összeállítás a zsoltárok témájában (lexikonokból kompiláció)
A zsoltár egyfajta verses imádság, himnusz. Eredetileg az Ószövetségben található százötven vallásos ének gyűjteménye. Lexikoni meghatározása: zenei kísérettel előadott dal, Isten dicsőítése hangszerekkel, amely az Ő jelenlétébe való bejutást eredményezi. A Bibliában Dávid, Mózes, Kóráh fiai, Salamon és Asákh is írt zsoltárokat. Nem tudom, írtak-e külön női zsoltárokat – nem valószínű. A zsidók a zsoltárokat énekelhették pengetős hangszerek, cintányér, dob, sófár és más hangszerek segítségével is.
A dávidi zsoltárok az Ószövetség (héberül, rövidítéssel: Tanach: Tóra, Neviim, Chetuvim) utolsó fejezetében, az „egyéb szent írások” között szerepelnek önálló könyvként, melynek héber neve: Széfer Tehilim (dicsérő énekek könyve). A százötven zsoltár jó egyharmada mizmor – zenés dicsérő ének (a szó ZMR gyöke – zene értelemmel – benne van a zenekart jelző klezmer szóban is…) Egyötödük: sir (héberül : ének). A többi: tehila (himnikus dicséret – innen a Zsoltárok Könyve bibliai héber elnevezése: Tehilim), tefila (ima, fölismerhető az imaszíj – tefilin – gyöke), siralom és egyéb.
A zsinagógákban énekelt zsoltárok előadásmódjából alakult ki a keresztény egyházi éneklés. A protestáns istentiszteleti zene a zsoltárok dallammal éneklésén alapul. Az ótestamentumi zsoltárok különösen kedves énekeivé lettek a református egyházaknak. Béza és Marot francia református hittudósok a 16. században versekbe szedve lefordították a zsoltárokat, Goudimel pedig dallamokat szerzett hozzájuk. A magyar zsoltárfordítások Szenczi Molnár Albertnek köszönhetőek. A kálvinista énekeskönyvben az élre kiemelik Dávid százötven zsoltárát („genfi zsoltárok”), őket követik az énekek és dicséretek. Kálvin szerint az éneklés a közös imádság ünnepélyes formája, az örökkévaló Isten és a benne hívő ember párbeszédének szépséges része.
Hozzáteszem: a reformátusok szívesen hallgatták, sőt olvasgatták és mesélgették is az ószövetségi történeteket. Én is, már gyerekkoromban is. Pápista barátaim mindig elcsodálkoztak, milyen jól ismerem én a Bibliát (pedig hittanra sem járok, templomba se – ők viszont nem olvasgatták a latin bibliájukat)… De a Zsoltárok Könyve nem volt „népszerű” a reformátusoknál: abban nem történik semmi, nem lehet elmesélni… így az általában kimaradt, miként az ún. „kis próféták” könyvei is (ugyanazon okokból).
Felekezettől függetlenül a 137. zsoltár vált a legtöbbet énekeltté, elsősorban a Boney-M együttes jóvoltából (Rivers of Babylon – a Vulgatában: „Super flumina Babylonis”). Ezt mindenki ismeri…
Illusztrációnak idecsatolom az eredeti nótát is a jamaicai The Melodians 1970-es előadásában (one of the top Reggae songs of all time, a színesebb bőrű amerikaiak is szívesen olvasgatják-énekelgetik az Ószövetség egyes részeit).
Képi illuyztrációnak íme egy aranyos rajz egy görög zsoltároskönyvből, a folyóparton ülő szomorú rab zsidókkal:
Végül a 137. zsoltár friss, izraeli földolgozása, Derech Achim előadásában, jeruzsálemi életképekkel (Im eskachéch… – Ha elfeledlek,… )
Eddig a levél-rekonstrukció…
Az eredeti bibliai zsoltár pedig, Szenczi Molnár Albert míves fordításában:
Panassza a lévitáknak az babilóniai fogságban.
1
Hogy az babiloni vizeknél ültünk,
Ott mi nagy siralomban kesergettünk;
Az szent Sionról megemlékezvén,
Kinél gyönyörűségesb hely nincsen.
Az nagy búnak és bánatnak miatta,
Hegedűnket függesztettük fűzfákra.
2
Azkik minket fogva tartottak, kértek,
Hogy valamit hegedülnénk nékiek,
És mondanánk sioni éneket,
Felelvén mondtuk: Miképpen lehet?
Hogy dicsérhetnénk az Úr Istent vígan
Énekelvén ez idegen országban.
3
Imé, néked én azt nyilván felelem,
Hogy hegedülésemet elfelejtem
Előbb, hogynem az Jeruzsálemet,
Míg ez fogságban tartnak engemet,
Bár ínyemhez ragadjon az én nyelvem,
Ha Jeruzsálemre nem ohajt szívem.
4
Az Edóm fiairól emlékezzél,
És nékiek, Uram, azt ne engedd el,
Azmit ők akkoron kiáltottak,
Midőn Jeruzsálemet rontották;
Fosszad, fosszad Jeruzsálemnek népét,
Földre lerontsad minden épületét!
5
Te, Babilonnak leánya, meghiggyed,
Hogy végre porhamuvá kell lenned,
Bódog az, ki tenéked ez dolgot
Megfizeti ez méltatlanságot,
Ki öledből gyermekidet kirántja
És az erős kősziklához paskolja.
(Szenczi Molnár Albert – Zsoltárok)
