Manapság újra sok szó esik a tesztről, talán még több mint harminc-negyven évvel ezelőtt. A tesztekről azonban nemcsak beszélünk, de egyre szélesebb skálán alkalmazzuk is őket; felvételiken, alkalmassági vizsgákon. A teszteket az ember különböző képességeinek és személyiségi tulajdonságainak megismeréséhez használják; az emlékezés, a figyelem, az intelligencia, a matematikai, a zenei, a technikai, a gépjárművezetői képességek vizsgálatára, a temperamentumbeli sajátosságoknak az érzelmi élet jellegzetességeinek, az érdeklődésnek és a motivációnak a kipuhatolására. A tudomány és a technika fokozódó igényeket állít az ember elé. Ilyen körülmények között igen fontos elvvé vált az, hogy a megfelelő ember a megfelelő helyre kerüljön, vagyis hogy mindenki lehetőleg rátermettségének, képességeinek megfelelő munkakörben kapjon elhelyezést. Ezért van szükség az egyéni sajátosságok, képességek megismerésére.
A pszichológiai teszteken kívül úgynevezett ismeretteszteket is szoktak használni, amelyek nem a képességek, hanem az ismeretek felmérésére alkalmasak.
A kétféle tesztet kombinálni is lehet. Ilyen esetben a tesztvizsgálatnak azt kell kiderítenie, hogy az illető személy milyen mértékben értette meg a tanult anyagot, és hogy milyen mértékben képes ismereteit különböző problémák megoldásában öntevékenyen alkalmazni. Talán az ilyen kombinált tesztek volnának a legalkalmasabbak arra, hogy a felvételiken alkalmazzák őket. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a helyes szelekció érdekében nem lehet eltekinteni a vizsgált személyek ismereteitől és készségétől sem. Az, hogy valaki akár az iskolában, akár azon kívül milyen ismereteket és készségeket sajátított el, egyáltalán nem közömbös, még a személyiségi tulajdonságok megismerése szempontjából sem. Az eddig elért teljesítmények tükrözhetik az ember törekvéseit, érdeklődési körét, akaraterejét.
A tárgyilagos teszt
A tesztvizsgálatnak számos előnye lehet a hagyományos felvételi versenyvizsgákon alkalmazott ismeretellenőrzéssel szemben. Mindenek előtt a szabályosan végrehajtott tesztvizsgálat esetében minden vizsgált személynek teljesen azonos feltételek között, azonos feladatokat kell megoldania. Tehát a véletlen (a szerencse vagy a balszerencse) szerepe az eredmény meghatározásában nagy mértékben csökken, mert egyiknek sem kedvezhet jobban, mint a másiknak. Ezen kívül a tesztvizsgálat kizárja a megítélés szubjektivitását is, amit a szokásos vizsgáztatás esetében igen nehéz teljesen kiküszöbölni. A tesztvizsgálatnak legnagyobb előnye azonban abban áll, hogy nem korlátozódik a betanult és reprodukált tananyag felmérésére, hanem igénybe veszi és ezáltal kimutathatja a vizsgált személy egyéni sajátosságait, képességeit, gondolkodásmódját, képzelőerejét stb.
A szó az angolból származik. Az angol „test” szó a magyarban „próbát” jelent. Az angolok bármilyen próbát test-nek hívnak. A technikában alkalmazott szakítási próbák, a légzési vagy anyagcserepróbák is test-ek. Ezért aztán az angolok, ha pszichológiai próbatételről van szó, a félreértések elkerülése végett nem egyszerűen „testing”-ről, hanem „psychological testing”-ről beszélnek. A magyar nyelvben azonban a „teszt” kifejezés csak a megfelelően standardizált és mércézett pszichológiai vagy ismeretpróbákra érvényes. Tesztet alkalmaz például a szemorvos, amikor a látás élességét vizsgálja, tesztet alkalmaznak a közlekedési dolgozók kiválasztása esetében a színlátás vizsgálatára, a kézügyesség, a figyelemmegosztás, a mozgás-összerendezőképesség, az értelmi képességek stb. vizsgálatára.
A teszteket mielőtt vizsgálati célokra használnák, igen gondosan, sokoldalúan és elég nagy számú népességen ki kell próbálni. Az első számú követelmény, ami a teszttel szemben felállítható, a megbízhatóság, vagyis az, hogy valóban azt a képességet vagy sajátosságot szólaltassa meg, amelyet általa vizsgálni akarunk. Ha például a gépkocsivezetői képességről van szó, akkor az alkalmazott teszt eredményeit előbb a gyakorlatban is ellenőrizni kell, és csak az után lehet rátérni a tulajdonképpeni prediktív vizsgálat okra. Meg kell győződni arról, hogy a teszt eredményei valóban a gépkocsivezetői képességeket méri és nem mást. Ez úgy dönthető el, ha megfelelő statisztikai eljárások segítségével (korrelációszámítással) a teszteredményeket összehasonlítjuk a vizsgált személyek által a gyakorlati tevékenységben elért teljesítményekkel. A tesztet csak akkor tekinthetjük eléggé megbízható eszköznek, ha kétségtelenül bebizonyosodik, hogy az általa kapott eredmények alapján valóban meg lehet mondani, hogy egy adott munkaterületen valószínűleg kiből lehet jó szakember és kiből nem.
A teszt megszerkesztésében igen sokféle tényezőre kell tekintettel lennünk. Gondoskodni kell arról, hogy az eredményeknek legyen megfelelő szórása, vagyis hogy a közepes eredményekből legyen a legtöbb, a jókból és a gyengébbekből pedig kevesebb, a nagyon jókból és nagyon gyengékből pedig még kevesebb. A teszt csak akkor segíthet a kiválasztásban, bizonyos kategóriába tartozó személyek számára, ha se nem túl nehéz, se nem túl könnyű.
Az idegennyelvű teszteket vagy más feltételek között élő embercsoportra szabályozott próbákat sem lehet minden további nélkül alkalmazni. Előbb adaptálni kell őket. Különösen a szöveges tesztek esetében kell nagyon elővigyázatosoknak lenni, mert a fordítások nem mindig adják vissza pontosan ugyanazt az értelmi árnyalatot, ami az eredetiben volt. Ez pedig nagy mértékben befolyásolhatja az eredményeket. Vannak olyan verbális tesztek, amelyeket egyszerűen nem lehet lefordítani. Ezeket a megadott elv alapján az illető nyelv sajátosságainak megfelelően újra kell szerkeszteni, és statisztikailag is újra kell őket értékelni. Városi és falusi környezetben felnőtt gyerekeket sem lehet minden esetben ugyanazzal a teszttel vizsgálni, mert egyes képességek fejlődésébe igen súlyosan szólnak bele a konkrét életkörülmények. A vizsgálat során viszont valójában nem is az érdekes elsősorban, hogy mi lett eddig a gyerekből, hanem hogy mi lehet belőle. A tesztvizsgálat egyik igen fontos kelléke a mérce vagy az értékelési kulcs, amelynek segítségével az egyén által elért pontszám alapján megállapítható a minősítés. A legtöbb esetben a különböző népességkategóriák számára külön mércét kell szerkeszteni; nem lehet például ugyanazzal a mércével osztályozni a különböző életkorú vagy a különböző iskolázottságú személyeket.
A teszt csalafinta
A teszteket látszólag könnyű alkalmazni. Sokan azt hiszik, hogy csak ki kell adni őket megoldásra, és máris leolvasható az intelligencia vagy más képesség fejlettségi foka. A teszttel azonban nem lehet olyan egyszerűen mérni az intelligenciát vagy más képességet, mint a hőmérővel a hőmérsékletet. A tesztmódszer egyik gyengéje, hogy látszólagos egyszerűsége és ugyanakkor látványossága révén vonzza a műkedvelőket, és lehetőséget ad a mechanikus, rutinszerű, felületes alkalmazásra. Még diplomás pszichológusok is gyakran süllyednek a kényelmes rutinmunka színvonalára. Az elkövetett hibák nem derülnek ki azonnal, hosszabb idő múlva pedig már nem lehet pontosan nyomonkövetni, hol is történt a tévedés, így aztán akár évekig lehet a hibákat büntetlenül halmozni. A hibásan vagy gépiesen alkalmazott tesztmódszer súlyos tévedések forrása lehet, ugyancsak megkárosíthatja mind a közösséget, mind az egyént. Ilyen hibák a tesztek hét évtizedes története folyamán már több ízben váltották ki a közvélemény jogos felháborodását a pszichotechnikusok túlkapásai ellen.
A legismertebb felháborodási hullám a múlt évtizedben Amerikában nyilvánult meg, ahol feliratos táblákkal vonultak fel a tiltakozó emberek. Az ügy kivizsgálására az amerikai kongresszusnak kellett különbizottságot kiküldenie. A tesztek szakavatatlan és néha felelőtlen alkalmazása ellen legutóbb a múlt év nyarán Belgiumban tartott nemzetközi alkalmazott lélektani kongresszuson foglaltak állást. A kongresszus és a Nemzetközi Alkalmazott Lélektani Társaság felhívást intézett a különböző országokban működő pszichológiai társaságokhoz, hogy tegyenek megfelelő intézkedéseket az egyénre és a közösségre egyaránt káros, a pszichológusok munkáját súlyosan kompromittáló, felületes, tudományos megalapozás nélküli, rutinszerű tesztelések megszüntetésére.
Hazánkban a Társadalom- és Politikai Tudományok Akadémiája pszichológiai és pedagógiai szakosztályának rendezésében 1970 októberében tartott szümpózium alkalmával a tesztek kérdésében már leszögezték álláspontjukat a szakemberek. (Lásd: Revista de Psihologie, 1971. 1. sz. )
A teszt határai
Szakkörökben ma már köztudott, hogy a tesztvizsgálat nem abszolút értékű. Ahhoz, hogy valakinek a képességeiről, személyiségi vonásairól, fejlődési lehetőségeiről érvényes véleményt alkothassunk, sokoldalú vizsgálatra kell támaszkodnunk. Nyilvánvaló tehát, hogy egyetlen alkalmassági vizsgálat vagy egyetlen felvételi sem korlátozódhat csupán a tesztvizsgálatra. A tesztek szolgáltatta információk fontosak, de nem kizárólagosak. A teszt tehát nem valamilyen varázseszköz, amit szakértelem nélkül is használni lehetne. Az eredmény, a hatékonyság nagymértékben a szakember hozzáértésétől függ. Még jó eszközzel is lehet rossz munkát végezni, különösen ha bonyolultabb feladatról van szó.
Gyakran fordul elő, hogy a jó képességgel rendelkező egyén a tesztvizsgálat során igen gyenge eredményt ér el. A teljesítmény ugyanis nemcsak a képességektől függ, hanem sok más tényezőtől és mindenek előtt a személy motivációjától, a feladathoz való hozzáállásától. A feladattal szembeni negatív beállítódás, az izgalmi állapot, a kapott utasítás véletlenszerű félreértése, szellemi vagy fizikai fáradtság, a helyzet szokatlansága, a vizsgálati teremben uralkodó hangulat, légkör stb., mindezek nagymértékben csökkenthetik a teljesítményt. Ezeket a zavaró tényezőket különösen csoportos vizsgálat esetében elég nehéz kiküszöbölni, alapos előkészítéssel mégis el lehet hárítani.
A tesztvizsgálattal szembeni belső elhárító reakciók, a belső ellenállás hatását könnyen kitapasztalhatja bárki például, ha arra kéri élete párját vagy bármelyik önérzetesebb rokonát vagy ismerősét, hogy álljon be kísérleti személynek számemlékezete megvizsgálása céljából. A személy előtt felolvasunk 15 kétjegyű számot (kb. két másodpercenként egy-egy számot). Előzőleg azt az utasítást adjuk, hogy igyekezzék a hallott számokból minél többet megjegyezni. Egyszeri felolvasás után a személy visszamondja vagy leírja a bevésett számokat. Az önérzetesebb személyeknél, akik nagyon tartanak attól, hogy nehogy rossz színben tűnjenek fel, az eredmény általában gyengébb lesz. Egyes esetekben még a feladat visszautasítása, elhárítása is bekövetkezhet.
A lelkiismeretes, jó szakember igyekszik gyakorlott megfigyelőképességével és más ellenőrző eljárásokkal feltárni minden olyan lényegesebb tényezőt, amely befolyásolhatja a vizsgálat eredményét. Felfedi a különböző információk közötti ellentmondásokat és újabb információforrások felhasználásával igyekszik fényt deríteni azoknak okaira.
A tesztvizsgálat eredményei tehát önmagukban nem mindig beszélnek. Tudni kell értelmezni, hitelesen beszéltetni őket; a kapott eredmények még csupán nyersanyagot jelentenek, rejtjelesen, valamilyen kódban jelzik a vizsgált személy sajátosságait. A szakembernek értenie kell ahhoz, hogy azt a kódot megfejtse. Ezt pedig csak az elméleti felkészültség állandó elmélyítésével, a gyakorlati készségek állandó tökéletesítésével és szenvedélyes odaadással lehet elérni.
Megjelent A Hét III. évfolyama 30. számában, 1972. július 28-án.
