Bencsik Gábor nem héja, hanem galamb. Ama kevesek közé tartozik, akiknek van szemük és fülük a másik oldal érveire. Adok a véleményére, bár tegnap mintha elvetette volna a sulykot. Üzenőfalán „gazembernek” nevezte egy fészbukos bejegyzés szerzőjét. Én se vagyok Gyurcsány-rajongó, újságíróként mégis óvakodom attól, hogy személyében minősítsem a volt miniszterelnököt. A nézeteit persze lehet, sőt szükséges minősíteni, még akkor is, ha most olyan témában nyilvánult meg, amelyet inkább továbbgondolni kéne.
A volt miniszterelnök tegnap „nem” a miniszter asszonyról tűnődött, akinek azonban a neve említése nélkül is tudjuk a nevét. Nemrégiben ugyanis Varga Juditot megvádolták azzal, hogy vonzódik a saját neméhez. Gyurcsány Ferenc megvédte politikai ellenfelét, mondván: „Ha igaz, hogy a magánélet nem része a közéletnek, akkor az általános szabály, és mindenkire vonatkozik.” Amennyiben Bencsik Gábor azt írta volna, hogy védjen meg téged „a” Gyurcsány, akkor elismerően mosolyognék az iróniáján. A legazemberezés azonban zsákutca, mert a „dörzsölt, okos, aljas, gátlástalan” DK-politikus azt firtatja, hol van a határvonal a magánélet és a közélet között. Okfejtése túlmutat a politikai osztályon.
Közszereplőnek vélem azokat is, akiktől interjút kérünk, és ilyenkor hajlamosak arra, hogy a magánéletükről is beszámoljanak. A bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, hogy akadnak ismert emberek, akik belátják: ha mesélnek a magánéletükről, akkor nem érdemes csodálkozni azon, hogy az már közpréda. Varga Judit igazságügyi miniszter magánéletét is tiszteletben tartanám, ha néhány hónapja, amidőn a Balaton-parti házára fölvette a CSOK-ot, nem került volna szóba, hogy esetleg elválik a férjétől. Arra gyanakodtam, hogy formális válással mentené a házat. De mi van, ha a szándék mögött más ok húzódott meg? Vagy más ok is rejlett?
A szakmánkban van egy latin kifejezés, a pro domo. Azt jelenti, hogy belső használatra, és arra utal, hogy intim dolgot tudtunk meg, a beszélgetőpartnerünk azonban diszkréciót kér tőlünk. Jobban tesszük, ha hallgatunk rá. Nemcsak azért, mert így sportszerű. Ha elterjed a híre, hogy megírtuk a háttér-anyagnak szánt politikai vagy családi információt, a potenciális beszélgetőpartnerek szemében elveszítjük a hitelességünket. Másként fogalmazva nem állnak szóba velünk. Ez olyan téma, melyről a literátus hajlamú Bencsik Gábor akár könyvet is írhatna. Addig érjük be néhány ellentmondásos véleménnyel.
Tíz mondat a magánéletről
Ha elmeséli az ember a magánéletét, akkor az már nem magánélet. (Für Anikó színésznő, Pesti Műsor, 1992. szeptember 3.)
Politikailag anyázzuk egymást, és emberileg viszonyulunk egymáshoz a magánéletben. (Kulin Ferenc MDF-politikus, Vas Népe, 1995. október 31.)
Magyarországon nem illik a közszereplők magánéletében kutakodni. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2000. október 25.)
A bulvárújságírók a nappaliba még bejöhetnek, a hálószobába nem. (Vágó István műsorvezető, jelenleg DK-politikus, Vasárnap Reggel, 2003. június 22.)
A magánélet titkos, a közélet nyilvános. (Szilágyi Ákos költő, Népszabadság, 2005. március 26.)
A politikusok magánélete a modern politizálásban már nem magánügy: nem szabad titkolni. (Rogán Antal Fidesz-politikus, Magyar Narancs, 2007. február 15.)
Immár közvetlenül a magánélet felségterületén jár a kormány. (Bruck András író, hvg.hu, 2014. december 10.)
Minden tekintetben magánszemély vagyok, megillet a magánélethez való jog. Ennek tiszteletben tartását mindenkitől elvárom. (Szájer József volt Fidesz-politikus, Súlyegyen.hu, 2021. március 24.)
A lehető legritkábban szólunk bele polgáraink magánéletébe. (Schmidt Mária miniszterelnöki tanácsadó, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Látószög.blog, 2021. július 6.)
A magánélet védelmének joga szerintem azt is megilleti, aki ezt a jogot tagadja. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Facebook.com, 2022. január 24.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2022. január 25-én.
