Sükösd Miklóstól valaha azt vártam, hogy megújítja a magyar médiatudományt. Közben viszont kiment tanítani Koppenhágába, és onnan figyel bennünket. Mi, akik itthon maradtunk, hajlamosak vagyunk arra, hogy a fáktól ne lássuk az erdőt. Rászorulunk a távolból figyelő barátaink, kollégáink látásmódjára. A kitűnő médiaszociológus mostanában többször is kifejtette álláspontját a hazai nyilvánosságról.
Legutóbb például tegnapelőtt a Klubrádióban fejtegette, hogy jó újságírókat lát itthon, akik pillanatnyilag még nyilvánosan fogalmazhatják meg a véleményüket. De ahogy közeledik a 11 hónap múlva esedékes országgyűlési választás, úgy szigorodhat az Orbán-kormány médiapolitikája. Attól tart, hogy a hatalmon lévők egyre kevésbé viselik majd el a tevékenységüket illető bírálatokat. Ezért javasolja, hogy az állami hirdetésektől mentes, vagyis még függetlennek mondható médiumok hozzanak létre hálózatot, amely megsokszorozná a hatásukat.
Ugyanezen a napon szólalt meg nagyjából ugyanerről Balogh Gábor is. Aki egykor a jobbikos Alfahírből indult, most pedig az Ungár Péter LMP-politikus portfóliójához tartozó portál, az Azonnali.hu állandó szerzője. Azt fejtegette, hogy az „ellenzéki nyilvánosságban egyre nagyobb az igény, hogy az egymástól függetlenül küzdő szabadcsapatok egyetlen, fegyelmezett, ütőképes hadsereggé álljanak össze”. (Azonnali.hu, 2021.05.10.) Vajon a Sükösd-féle hálózat azonosítható-e a „szabadcsapatok” összehangolásával?
Szintén érzékelem, hogy a választás közeledtével mindkét politikai oldalon szigorodik a nyilvánosság kezelése. Nemcsak a kormány fogadja ellenérzéssel a kritikai megjegyzéseket, hanem az ellenzéki pártok is. Az utóbbiak még talán nem foglalták közös programba a tőlük is független fórumok összefogását, de akadnak már ellenzéki politikusok, akik rossz néven veszik, ha a kormány tevékenységét firtató újságírók az ő pártjukba is belemártják a fullánkos tollukat. Felfogásuk szerint az ideológiailag különböző ellenzéki pártok együttműködéséből az is logikusan következik, hogy a nyilvánosság képviselői kövessék a példájukat.
A kormányellenes politikai szervezetek összefogásából szerintem korántsem következik a független újságírók egybeterelése. Az, hogy miközben harcolnak a mutyizás ellen, hagyják békén a tutyimutyizást. Abban Balogh Gáborral értek egyet, hogy a független újságírásnak épp a sokszínűség a legerősebb fegyvere „az egyetlen hangon harsogó rendszerrel szemben”.
Tíz mondat a független újságírásról
A független sajtót úgy képzelem el, hogy a lap független, de az újságíró rokonszenvezhet bizonyos pártokkal. (Balogh Ödön veszprémi újságíró, Napló, 1990. április 28.)
A csak közönségfüggő sajtó ténylegesen független. (Haraszti Miklós SZDSZ-médiapolitikus, Napló, 1991. december 28.)
Ma a pártos újságírás nem kizárólagos. (Sipos Balázs sajtótörténész, Népszava, 2011. augusztus 13.)
Független újságírás nélkül a demokrácia sánta. (Bajnai Gordon Együtt-politikus, ATV, 2014. március 16.)
Az Orbán-kormánynak vannak olyan törekvései, hogy fel akarja számolni a független médiát. (Simicska Lajos üzletember, Átlátszó.hu, 2015. február 6.)
Azért kellene tudni eltartani a független lapokat, mert a társadalomnak szüksége van kontrollra. (Kepes András műsorvezető, Hajdú Online, 2016. október 29.)
Független médiumok nincsenek, független újságírók vannak. (Nagy József újságíró, Hír TV, 2017. április 24.)
A magyarországi nyilvánosságban már alig van független szereplő. (Urbán Ágnes médiakutató, Mértékblog.hu, 2018. július 12.)
Az ellenzéki sajtó nem független – akkor nem ellenzékinek neveznénk -, hanem politizál. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Origo.hu, 2020. június 25.)
A rendszer szinte teljesen lemosta a független médiumokat. (Sükosd Miklós médiaszociológus, Klubrádió, 2021. május 10.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2021. május 12-én.