Napra pontosan 71 éve halt meg. Nem érhette meg azt a sajtóhibát, amelyet Takács Róbert sajtótörténész a Népszava „legnagyobb botrányának” nevezett.
Az már én fűzöm hozzá, hogy Sztálin megbetegedett, és erről a szakszervezeti lap részletesen számolt be. Az 1953. március 6-i szám címoldalán kezdődött a névtelen cikk, amelynek első mondata ez volt: „Mélységes megrendeléssel értesült az egész magyar nép Sztálin elvtárs súlyos megbetegedéséről.” Az Államvédelmi Hatóság azonnal mozgósította az embereit, akik megpróbálták begyűjteni az újságárusoknál föllelhető példányokat. 45 ezer darabot sikerült is.
Dési János újságíró kollégám utánajárt a részleteknek, mert gyanította, hogy a Népszava akkoriban jóval nagyobb példányszámban jelent meg. Arra jutott, hogy a vidéki kiadást korábban nyomtatták ki, hogy elérje a hajnali postavonatot. Ezért a sajtóhibát tartalmazó példányokat csak a fővárosi és a Budapest környéki standokról szedhették össze. Elég sok hibás példány jutott el az olvasókhoz, az újsággyűjtő ínyencek örömére.
Érdekesek az irodalmi visszaemlékezések. Például Halász Péter és egy másik író, Vajda Albert is a nyugati emigrációban emlékezett a történtekre. Tévedtek abban, hogy az inkriminált elírás gyászkeretben és nekrológ gyanánt látott napvilágot. Az másnapi fejlemény, amikor Magyarországon hivatalosan is bejelentették Sztálin halálhírét. Akkor már nagyon odafigyeltek a Népszava munkatársai. Nem mintha március ötödikéről hatodikára virradóra nem figyeltek volna oda.
A bejegyzésem utáni összeállításból kirajzolódik, hogy hatfős csapat nézte át az ólomsorokból kinyomtatott kefelevonatot. A nyomdai szerkesztő lelt is két apró hibát. Például a „megrendüléssel” szóban halványnak vélte az e és az ü betűt. Az Athenaeum Nyomda legjobb kéziszedőjével újraszedette az ólomsort. Igen ám, de régi sajtótapasztalat, hogy az újraszedés súlyosabb hibalehetőséggel kecsegtet. Ez következett be.
Szakmai szempontból csakugyan botrányos sajtóhiba jelent meg, de ez nem vált nyilvánvalóvá a közvélemény számára. A történteket ugyanis nem verték nagydobra a hatóságok. Ezzel magyarázható, hogy leginkább az emigrációban élők írtak róluk – elszigetelt helyzetükből adódóan pontatlanul. A pontatlanság azonban azokat a megkísértette, akik a rendszerváltás után foglalkoztak vele. Érdekes példa egy neves irodalomtörténészé, aki úgy „nézett utána” a részleteknek, hogy az elírást a Szabad Népnek adományozta.
Ami pedig a felségsértéssel felérő sajtóhiba elkövetőit illeti, hármójuk közül Gyertyán Ervin írta a névtelen cikket. Az ÁVH-sok megtalálták a kéziratot, amelyet „megrendüléssel” továbbított a szerző. Ha vétkesnek találták volna, akkor a vádpont, a „népi demokratikus államrend elleni izgatás” akár kötéllel is járhatott volna. Gyertyán ugyanis Franciaországban járt egyetemre, márpedig a Rákosi-korszakban a Nyugat-Európában szerzett diploma nem számított életbiztosításnak. Kollégám és barátom Lidérc és ingovány című könyvében megírta, hogyan élte meg a Népszavában történteket.
Ama bizonyos nyomdai szerkesztőt, Bodó Bélát, aki újraszedette a csaknem végzetes ólomsort, 1953. június 16-án 10 hónapnyi börtönre ítélték. A büntetést fellebbezés után a Legfelsőbb Bíróság 5 hónapnyira csökkentette. 1957 elején „bűncselekmény hiányában” rehabilitálták, és az Esti Hírlap szerkesztője lett. Közben, a sajtóból átmenetileg száműzöttként írt öt Brumi-könyvet és Brumi bácsi sorozata ma is a gyermekes szülők egyik kedvenc esti olvasmánya.
Hármójuk közül a legkevésbé ismert Gerő Ákos neve. A Ki kicsoda a nyomdaiparban? című lexikon nem is tud róla. A Magyar Médiatörténet című kézikönyvben viszont ez olvasható: „Az Athenaeum linó-szedője, aki az emlékezetes 1953-as ’megrendeléssel’-t elkövette, börtönbüntetésre ítélték.” Mint Bodó Bélát, őt is 10 hónapnyira, ezt enyhítették 5-re. Szintén rehabilitálták, és a Zrínyi Nyomda művezetői székéből vonult nyugalomba.
Tíz mondat egy „súlyos” sajtóhibáról
A lap szerkesztője azt írta, hogy a vörös diktátor után „mélyen megrendült gyásszal” bánkódik egész Magyarország. Ehelyett ez a szöveg jelent meg a gyászkeretben, nagy betűkkel a lap első oldalán: „Mélyen megrendelt gyásszal bánkódik a magyar munkásság”. A detektívek előkotorászták a kéziratot, amely a vörös újság szerkesztőjének szerencséjére nem tartalmazott sajtóhibát. De a szövegszedés igen, így hát a szedőt vitték börtönbe.” (Californiai Magyarság, 1953. május 22.)
Ezért a kis elírásért egyszer valaki elvesztette az állását, és a börtönt is megismerte. (Moldova György író, Népszabadság, 1970. október 4.)
A lap címoldalán Sztálin gyászkeretes képe alatt fájdalmas hangú cikket közölt. Első mondatát sosem fogom elfelejteni: „Az egész magyar nép mélységes megrendeléssel fogadta Sztálin halálát.” (Vajda Albert emigráns író a Népszaváról, Új Világ, 1979. december 14.)
A cikk ezzel a mondattal kezdődött: „A magyar nép mélységes megrendeléssel értesült Sztálin elvtárs haláláról”. Barátom koránkelő volt, és így sikerült egy példányt szerezni a budapesti Népszava 1953. március 3-i számából, amelyet azután pillanatok alatt riadókülönítmények szedtek össze, kobozták el. A sajtóhiba egyesek számára szomorú következménnyel járt, az ügyeletes szerkesztőt – és ki tudja, hogy vele együtt a nyomdai személyzet tagjai közül hányat – azonnal letartóztattak. (Halász Péter emigráns író, Amerikai Magyar Népszava, 1983. április 8.)
Sztálin halálakor így kezdődött a Népszava nekrológja: „Mélységes megrendüléssel vette tudomásul Magyarország dolgozó népe Sztálin elvtárs halálát.” Balszerencséjére akkor éppen ő volt a soros tördelőszerkesztő. A slussz lázas sietségében hibás korrektúrasor került az anyagba, s a lap ilyen szöveggel került az olvasók kezébe: „Mélységes megrendeléssel…”, stb. Bodó Béla, amikor a Markóból kikerült, Hartán raboskodott, ahol madárijesztőként kereplővel riogatta a varjakat. (László István Péter újságíró, Magyar Sajtó, 1991. augusztus 19.)
Az ügyeletes olvasószerkesztő, vagyis Brumi bácsi talált egy betűhibát, ezért a sort Gerővel, a nyomdásszal újraszedette. Ilyenkor azonban könnyen tud keletkezni egy másik hiba. Így történt, hogy a Népszava olvasói a Féltő szeretettel fordul hazánk népe Sztálin elvtárs felé címet viselő közleményből megtudhatták, hogy Sztálin elvtárs súlyos megbetegedéséről az egész magyar nép mélységes megrendeléssel értesült. (Bächer Iván író, Népszabadság, 1993. január 16.)
Gerő vállalta, hogy ő szedte 1953-ban az inkriminált sort: „Sztálin elvtárs temetésén megrendelve álltak…” Nekem ezt ő így magyarázta: Tudod, abban az időben sok kereskedelmi nyomtatványt szedtem, amelyben sűrűn előfordult a megrendelés szó. Akkor az egész ország traumába esett, a gyorsolvasásnál ez a szó így ugrott be. Tipikus szedőhiba: a szó első kettő és negyedik szótagja megegyezik, csak a harmadik szótagnál csúszott be az ü betű helyett az e. (Kútfalvi Oszkár, a Zrínyi Nyomda nyugalmazott revizora, Typographia, 1996/március)
Magyarországon botrányt okozott a Népszava egyik ezzel kapcsolatos közleménye. A Gyertyán Ervin fogalmazta szövegbe sajtóhiba csúszott, s így jelent meg: „Mélységes megrendeléssel értesült az egész magyar nép Sztálin elvtárs súlyos megbetegedéséről”. A felelőssé tett ügyeletes szerkesztőt, Bodó Bélát, a Brumi Mackóvárosban íróját hamarosan letartóztatták.” (Pethő Tibor újságíró, Magyar Nemzet, 2013. március 2.)
A vizsgálat feltárta, hogy mindez a nyomdai munkálatok végső fázisában történt, amikor már a hatfős, megerősített szerkesztői olvasóbrigád és a szerkesztőség vezetéséből jelen lévő Gábor Pál is megnézte a kefelevonatot. Az ominózus részt újraszedették, a hiba itt csúszott be, amit ez inspekciós olvasószerkesztő, Bodó Béla nem vett észre – a felelősség őt terhelte. (Takács Róbert sajtótörténész, Médiakutató, 2013/4.)
A Szabad Nép 1953-ban, Sztálin halálára írott vezércikkének a címe Megrendült helyett Megrendelt szívvel jelent meg. Tudatos hatalomcikizés vagy szedési hiba folytán. De Sztálin gyásza országos röhejbe fulladt. (Szalay Károly irodalomtörténész, Magyar Demokrata, 2016. július 27.)
A szerző Médianyapló-bejegyzése 2024. március 6-án.
